Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-48

3 74 Az országgyűlés felsőházának -4S. ' hetőségeken túl ismerhesse, tehát necsak az állami munkaközvetítő hivatal álljon rendel­kezésre, amely most is dolgozik, hanem le­gyen ímeg az általános állami munkaügyi hi­vatal, amely nyilván tudja tartani az ország összes munkaviszonyait és munkásviszonyait, nyilvántartja az összes .munkalehetőségeket, munkabéreket, a munkálkodás és a munka­adás összes lehetőségeit. Ez a munkaügyi hi­vatal gondoskodjék arról, hogy azok, akik munka nélkül vannak, vagy akik a munkára rá vannak utalva, esetleg pillanatnyilag el­vesztették munkahelyüket, igenis, munkához jussanak. Nem gondolok megint egy új hivatalra, mert minél több hivatalt állítunk fel, annál rosszabb. Csak arra gondolok, hogy az, ami ma megvan, úgy szerveztessék át és úgy irá­nyíttassék, hogy az egész országot egyeteme­sen átlátó intézmény lehessen. Meg vagyok győződve, ha ez az állami munkaügyi hiva­tal, amelynek egy része lehetne az iparfel­ügyelőségek munkája, egy másik része gazda­sági felügyelőségek munkája, harmadik része az állami munkaközvetítő hivatal munkája és további része az a közigazgatási eljárás, amely most a községekben és a főszolgabírói hiva­talokban lebonyolíttatik, — mondom — ha ez az általános munkaügyi hivatal megszervezte­tik, abban az esetben a kormány mindig rajta tudja tartani a kezét ezeken a dolgokon és sokkal jobban tudja irányítani ezeket a mun­kabéreket, sokkal tisztábban fogja látni azo­kat a lehetőségeket, amelyek a munkabéreket emelik, vagy csökkentik és sokkal jobban tudja a munkásviszonyokat is szabályozni és a munkanélküliséget leküzdeni. A másik dolog, amit ezzel kapcsolatban meg kell említenem, a munkakötelesség el­rendelése. Ma két nagy hibát látunk ezzel kapcsolatban. Âz egyik az, hogy ha valaki szakmunkás és a szakmunkájában elhelyez­kedni nem tud, már úgy képzeli, hogy őt sé­relem éri, mert ő nem szakmabeli^ munkát nem köteles végezni és nem akar végezni. A másik, hogy valahogyan nagyon hozzászokott az ország ahhoz, hogy vannak segélyek, amely segélyek szerencsés helyzetben néha talán na­gyobb összeget, nagyobb támogatást jelente­nek, mint a munkabér, amelyet valaki az adott viszonyok között megkaphat, ennél­fogva nem szívesen vállal munkát, vagy egy­általában nem vállal munkát, mert kap köz­igazgatási, községi, vagy társadalmi támoga­tást, ebből pedig könnyebben, de legalább is munka nélkül megélhet. Van azután egy má­sik rész, tudniillik az az eset, hogy az adott helyzetben, mondjuk annak az országrésznek adott munkaviszonyai között valaki munká­hoz jutni tényleg nem tud. Azt képzelem, hogy a munkakötelesség i ör­vénybeiktatása és a kormánynak az a gondos­kodása, hogy a munkanélküliség megszünte­tése végett bizonyos közmunkákat elrendel, nagyban előmozdítaná az ország gazdasági helyzetének felvirágozását. Nem gondolok a német alapon létesített munkatáborra és nem gondolok arra sem, ami most folyamatban van, hogy egyetemet végzett emberek össze­állanak és — mint hallottuk, Somogycsurgón, vagy, amint a kultuszkormány is tervezte — bizonyos munkatábor létesítésével kívánnak közmunkákat végezni. Nem gondolok erre azért, mert ha ez átmenetileg segít is a hely­zeten, mégsem lehet egy egész országot átfogó 1937. évi július hó 9-én, pénteken. megoldás és végül nem lehet az ország hiva­tása ekkép megoldani az egyetemet végzett ifjak elhelyezkedésének kérdését. Gondolok el­lenben arra, amiről nem szabad hangosan be­szélni, de hangosan gondolkozni szabad, tudni­illik arra, hogy amikor nálunk a rendes, az általános védkötelezettség alapján fennálló hadseregünk volt, akkor a katonai szolgálat teljesítésével a férfiak egy nagy száma úgy el volt foglalva, hogy ha azoknak a munkások­nak ezreit más munkások pótoták, a munka­nélküliség bizonyos mértékben megszűnt. (Lázár Ferenc: Sztrájkok letörésére is felhasz­nálták!) Ha visszagondolok arra, hogy mennyi katonai szolgálatot teljesítő ember volt béké­ben és nem arra gondolok, amire az én mélyen t. barátom alludált, hogy a, katonaságot bizo­nyos sztrájkok letörésére felhasználták, hanem csak arra, hogy ezek a katonai szolgálatot el­töltött emberek bizonyos időre elvonattak a rendes polgári foglalkozástól, iákkor látnom kell azt, hogy amennyivel magasabb számú ka­tonai szolgálatot teljesítő, vagy más közös munka végzésére behívott ember van távol a polgári foglalkozástól, feltétlenül annyival ke­vesebb munkáskéz lesz üres, tehát a munkanél­küliség ugyanolyan számban csökkeni fog. Nem beszélhetek arról, — hiszen ez a kor­mány^ bölcseségétől függ — hogy mikor látja az időt elérkezettnek arra, hogy az általános védkötelezettség megint visszaállíttassák. Csak arról beszélek, hogy azok, akikre szükség van és azokra, a nagy célokra, amelyekre szintén szükség van, ma is behivassanak azok a bizo­nyos korban lévő fiatal férfiak, akik egyébként katonai szolgálatra érettek, de katonai szolg-á­latra be nem hivattak. És ha ezek a férfiak ilyen munkakötelesség teljesítésére behivatnak és ha ezek tűzoltói, mezőőri, erdőőri kiképzés­ben, általános gazdasági kiképzésben részesül­nek és ugyanakkor e kiképzés mellett — ami nemcsak a testi kiképzésre, hanem a lelkek át­gyúrására is vonatkozik — bizonyos olyan köz­munkákat is végeznek, amilyeneket most az egyetemeket végzett fiatalság egy része is vál­lal, — de amelyekben ezek csak vezetők lehet­nek és az egyszerű fizikai munkások azok, akik a munkát elvégzik — akkor igazán rengeteg út-, csatorna- és egyéb építés az, amit a nemzet érdekében el lehet és el kell végezni. Ha, .mondom, erre intézményesen behív­juk és ennek keresztülvitelére intézményesen alkalmazzuk ezeket a fiatalembereket, az egyetemet végzett fiatalságot pedig ezeknek felügyeletére és vezetésére alkalmazzuk, ak­kor meg vagyok arról győződve, hogy egy­részt erkölcsileg emeltük a színvonalat, mert az ingyenélés lehetőségét igyekeztünk kiküszö­bölni, emeltük a munkások gondolkozását, mert azok tudják, hogy az életük fenntartá­sához szükséges összeget Ők maguk keresték meg munkájukkal, csökkentettük a munka nélküliséget és azt a munkaerőt, amely csak holt tőke akkor, ha a nemzet javára fel nem használtatik, befektettük, felhasználtuk, azt a naponkint elvesző tőkét összegyűjtött tőkévé, vagyonná tettük és így elértük azt, hogy eb­ből a munkából, amely különben veszendőbe ment volna, az ország javára aranyat csi­náltunk. Erre kívántam a kormány szíves figyel­mét felhívni. Meg vagyok győződve arról, hogy ha a kormány addig is, amíg az álta­lános katonai kiképzés keresztülvitelével más-

Next

/
Thumbnails
Contents