Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-47

350 Az országgyűlés felsőházának U7. ülése 1937. évi június hó 25-én, pénteken. pengő, amely szükséges a nyugdíjaknak a jö­vőre vonatkozólag egészséges gazdasági ala­pokra való helyezéséhez. Ha ez lehetséges volna, erre azt mondhatná valaki: ez nem je­lent a költségvetés szempontjából semmit, mert hiszen ugyanaz az összeg lesz beállítva. A nagy különbség azonban az, hogy ebből az összegből akkor 110 millió pengő, mint meg­takarítás, invesztíciókra menne, tehát ezzel emelkednék a magyar tőkeképződés, ezzel emelkednék évenként a megtakarítások Ösz­szege. Ha figyelembe veszem még azt, hogy vannak még közületeknél, törvényhatóságok­nál, talán a mezőgazdaságban is olyan nyug­díjak, amelyeket hasonló alapon lehetne ren­dezni, akkor azt hiszem, nem mondok sokat, ha azt mondom, hogy megfelelő intézkedések­kel és a nyugdíjak megfelelő rendezésével 150 millió pengőre lehetne fokozni azt a megtaka­rítást, .amely, mint tőkeképződés,, hasznos be­ruházásokra volna fordítható a magángazda­ságban, vagy esetleg az állam részéről. De hogyan lehet a jelenlegi 256 millió pen­gőt kitevő nyugdíjterhet csökkenteni? Ez más­képpen nem volna lehetséges, mint egy vagy több nagy külföldi biztosítóval való megálla­podás alapján. Ezt a kérdést nem akarom rész­letesen taglalni, mert ez .a kérdés nem új, ez a kérdés 12 esztendeje kísért, ezt már nem egy­szer hozták fel. Pénzügyi kormányzatunk ré­széről mindig azt a választ kaptuk, hogy ez megvalósíthatatlan, kielégítő indokolást azon­ban, hogy miért megvalósíthatatlan, még so­hasem kaptunk. Csak .azt az egyet akarom még ehhez hozzáfűzni,, hogy ennek a nyugdíj­kérdésnek külföldi biztositókkal való rende­zése egyszersmind egész külföldi adósságren­dezésünket véglegesen lehetségessé tenné, es az egész külföldi adósság súlyától meg / le­hetne szabadítani ennek a rendszernek révén a magyar közgazdaságot. A kormánynak nemcsak ezen a téren kel­lene az irányban működnie, hanem fel kellene ismernie azt is, hogy azt a nagy gazdasági el­vet, amelyet a lex Vass II. meglehetősen szűk körben valósít meg, lényegesen tovább kellene fejleszteni. Arra kellene törekedni, hogy ne legyen Magyarországon olyan dolgozó ember, a társadalom bármely rétegéhez tartozzék is, aki ne volna kényszerítve arra, hogy megtaka­rítsa azokat a tőkéket, amelyek szükségesek lesznek a megélhetéséhez és övéi eltartásához akkor, amikor a munkától visszavonul, vagy a munkára képtelen lesz. Ahol egy társadalom sajátmaga nem hajlamos arra, hogy keresztül­vigye, a maga jövedelméből elérje azokat a megtakarításokat, amelyek annak a társada­lomnak életképes működéséhez, gazdaságának fejlődéséhez szükségesek, ott bizonyos mérrék­ben a kényszertakarékossághoz, illetőleg a cél­takarékossághoz kell nyúlni. Mi lehet elfogad­hatóbb, jobb és mindnyájunk által méltány­landóbb cél, mint az, hogy mindenki takaré­koskodjék, mindenki hordja össze az ő megta­karításait azért, hogy inaj dan, ha a munkától visszavonul, vagy a munkára képtelen lesz, az ő összehordott tőkéiből és annak kamataiból megéljen, szóval, hogy betölthesse azt az alap­vető igazságot, hogy minden nemzedék tartsa el önmagát és ne törekedjék arra, hogy a jövő nemzedék tartsa el őt. úgy, amint ma az állami nyugdíjasok saját hibájukon kívül, kizárólag kormányaink pénzügyi politikája következté­ben kénytelenek magukat a következő dolgozó nemzedékkel eltartatni. Ha a kormány ezen az úton elöljárna, ha megtenné azt, amit ezen a téren meg kell tenni, akkor nagyon lertaószgsiesöii sokkal könnyeb­ben léphetne arra azi útra, amely — megenge­dem, — bizonyos douce viloane?i de ez, a douce violance azoknak a nagy céloknak elérése ér­dekében, amelyeknek megvalósítását, ez a kor­mány maga elé tűzte, véleményem szerint megengedhető. En cáfolhatatlan^ igazságnak tartom azt, hogy ennek az országnak és ennek a nemzet­nek a jövő gazdasági boldogulása csak azon múlíhat, hogy lehet-e ezt a társadalmat szép szóval, vagy erőszakkal arra bírni, hogy olyan megtakarításokat eszközöljön a maga jövedel­méből, amely megtakarítások mint tőkebefek­tetés elegendők ahhoz, hogy a maga gazdasá­gát^továbbfejlessze, mert ezeket a szükséges tőkéket, amelyeket nekünk itt a© országban be kell fektetnünk máshonnan nem vehetjük. Azzal zárom szerény felszólalásomat, hogy bízom abban, hogy mind a kormány,, mind a társadalom meg fogja érteni ezt a mellőzhetet­len és cáfolhatatlan gazdasági igazságot, azt mondhatnám kategorikus imperatívust, és ebben a reményben fogadom el a költségvetést. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szóno­kot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Güiczy Elemér ő méltósága! Ghyczy Elemér: Nagyméltóságú Elnök Ur! Igen t. Felsőház! Annál, a bizalomnál fogva, amellyel a miniszterelnök úr személye és poli­tikája iránt viseltetem, a törvényjavaslatot el­fogadom. Ha ennek ellenére mégis felszólalok, teszem ezt azért, mert a költségvetés tárgya­lása ad alkalmat arra, hogy olyan kérdéseket is szobahozzunk, amelyeket különben bajos volna szóvátenni. Ennek kapcsán két kérést szeretnék az igen t. miniszterelnök úrhoz in­tézni, olyan kérdéseket illetően, amelyek sze­rintem nagyon alkalmasak volnának, ha fog­lalkoznánk velük és igyekeznénk őket megja­vítani, az ország közhangulatának javítására, ami pedig igen nagy fontossággal bír a mai időkben- (Halljuk! Halljuk!) Az első a kartelek kérdései. A kartelek az újabb időben annyira megszaporodtak,, hogy nehéz volna hirtelenében megmondani, hogy ezen a csonka Magyarországon ma hány kartel uralkodik, hiszen nap-nap mellett alakulnak újabb kartelek- Tévedések elkerülése végett előre is kijelentem, hogy a kartelekről be­szélve eszem ágában sincs a nagytőkét támadni, mert úgy tartom, minden józan gondolkodású embernek, aki elfogultság nélkül tud gondol­kozni, tisztában kell lennie a&sal, hogy a mai gazasági rendnek igen fontos 'alapja a tőke és ha a tőkét bántjuk, akkor végeredményben a gazdasági rendet zavarjuk,, sértjük és sorvaszt­juk minden számottevő eredmény nélkül, ami­nek eklatáns és világos példája az, ami most Szovjet-Oroszországban a legutóbbi időben végbement. Azt is 'elhiszem és nem akarom kétségbe vonni, hogy a kartelekre <a nagyvál­lalatoknak termelésük rendjének biztosítása és az értékesítés szempontjából szükségük lehet és van. Egészen más azonban a tőkét és a karteleket mint olyanokat támadni és egészen más azoknak a közérdeket esetleg sértő né­mely kilengéseit és túlzásait szóvátenni. Azt hiszem, felesleges bizonyítgatnom, mert hiszen köztudomású dolog, hogy a kartelek igen sok cikk árát a mai viszonyoknak meg nem felelő

Next

/
Thumbnails
Contents