Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-47

Az országgyűlés felsőházának U7. ülése 1937, évi június hó 25-én, pénteken. 349 600 milliót tesz ki, s amelyről egészen biztosan , elmondhatjuk, hogy ez nem egy olyan m&g- j takarítás, amelynek az 'évi beruházása esetleg egy túlinveszticiót jelentene, mert ezzel az •invesztícióval egészen .biztosain szemben áll egy szükséglet, illetőleg egy fogyasztás,, mert ezzel az invesztícióval szemben áll azoknak a fogy asztáaa, akik minden évben fci dőlnek a munkából és a munkában többet résztvenni nem tudnak. Erre azonban természetesen elsősorban is azt mondhatja valaki, hogy a mellett a jövedelemeloszlás mellett, amelyről az előbb szólottam, teljes lehetetlenség azt kívánni, hogy mindenki a jövedelmének, a keresetének 15%-át évenkint megtakarítsa, mext hiszen az a 80%, amely a nemzeti jövedelem 42%-át élvezi, teljesen képtelen évenkint 15%-ot, tehát 300 milliót megtakarítani, ezektől ezt nem lehet megkívánni. Ellenben teljes mértékben meg lehet kívánni, hogy az az 1,780.000 lelket (számláló népréteg, amely a nemzeti jövedelemnek 58%-át élvezi, — nagy átlagban évenkint 2800 milliót — igenis megtakaríthatja elsősorban a saját érdekében azt a 20—25%-ot, amely az ő jövedelme után éppúgy kiteszi azt az évi 600 milliót» mint az egész nemzeti jövedelem után a 15%. Ennek az osztálynak volna elsősorban a kötelessége, hogy gondoskodjék olyan megtakarításokról, amelyek elegendők ahhoz, hogy az egész magyar társadalom betölthesse azt az alapvető gazdasági tételt, hogy senki se tartassa el magát a jövő nemzedékkel, hanem minden nemzedék tartsa el önmagát. Le merem szögezni azt, hogy annak a gazdasági elvnek a betartása, hogy minden nemzedék tartsa el önma'gát, tehát minden dolgozó takarítson meg munkaideje alatt annyit}, amennyi szükséges a munkából való kidőlése vagy visszavonulása után a megélhetésére és hozzátartozóinak az eltartására,, minden nemzet, minden ország gazdasági virágzásának az alapja. Nenl kell más, mint rámutatnom Franciaország példájára. Merem állítani, f hogy Franciaország rendkívüli gazdasági virágzása elsősorban ennek a tételnek a pontos és szor• go s betartásán múlik, vagyis azon, hogy mindenki igyekszik a munkaideje alatt gondoskodni arról, hogy majd akkox, ha a munkából kidől, vagy a munkától visszavonul, saját tőkéjéből és tőkéjének a kamataiból tudjon megélni. Ezzel a cáfolhatatlan gazdasági igazsággal kiáltó ellentétben áll az, ami a magyar nyugdíjintézménnyel és a magyar állami nvugdíjasokkal történik. Az 1937/38. évi költségvetésben 256,616.000 pengőt tesz ki a nyugdíjak összege, vagyis ennyit kell adóból ( fedezni, tehát a jelenleg dolgozó nemzedék kénytelen egynegyedmilliárdot költeni a munkából kidőlt vagy a munkától visszavonult nemzedéknek az eltartására. Helyes gazdasági elvekre alapítva a nyugdíjintézményt, tokéból ás a tőkének a kamataiból kellene fedezni ezt a 256 millió pengőt. Azt, hogy milyen óriási összeg ez 'a 256 millió pengő, megláthatjuk abból,, hogy ez az egész költségvetésnek több» mint 20%-a, és ha vesszük azt a 365 millió pengőt, amely a költségvetésben személyzeti kiadásokra van beállítva, ennek több mint 70%-a. Ez tehát olyan súlyos tétele a költségvetésnek, amely miatt sohasem fogja tudni pénzügyi kormányzatunk a költségvetést megfelelően rendbehozni, (Ügy van! Ügy van!) ha ezt kielégítő gazdasági alapokra nem helyezi. A nyugdíjak kérdése rendezésre szorul nemcsak a múltra, hanem a jövőre vonatkozólag is. Rendezésre szorul a jövőre vonatkozólag azért, mert az a gazdasági igazság, hogy minden nemzedék tartsa el önmagát, a jövőre vonatkozólag is érvényes, nemcsak a múltra vonatkozólag. Ha tehát a kormány a nyugdíjkérdést egészséges gazdasági alapokra akarná helyezni, akkor az első feladat az volna, hogy egy állami nyugdíjpénztárt kellene felállítani, amelyben összehordanák mindazt a tőkét, amely díjtartalékul szolgálna a nyugdíjba lépő állami tisztviselők és más közalkalmazottak nyugdíjára. Ha figyelembe veszem, hogy a költségvetésbe 365 millió pengő van beállítva személyi kiadások címén, akkor nagyon valószínű, —nem lehet pontos számításokat eszközölni azért, mert nem ismerjük azoknak a személyi adatait, akik ezt a 365 millió pengő személyi járandóságot élvezik — hogy évi 50 millió pengő volna szükséges arra a díjtartalékra, amely a inától, kezdve keletkező nyugdíjigényeket fedezné. Igen ám, csakhogy az állami tisztviselők és más közalkalmazottak, akiknek a nyugdíjáról van szó, nem ma kezdik szolgálatukat, hanem azok között sokan vannak, akik már 1—39 év óta szolgálnak. Ennek következtében egy állami nyugdíjpénztár csak akkor volna képes fedezni az állami nyugdíjakat, ha azt a díjtartalékot, amely szükséges az állami nyugdíjak fedezéséhez a jöyőre, az állam be tudná fizetni. Hogy ez a díjtartalék mennyi, azt szintén nem lehet pontosan kiszámítani, de bizonyos összehasonlító számításokkal — amelyeknek részleteivel nem akarom a t. Felsőházat untatni, de ezeket bárkinek szívesen rendelkezésére bocsátom — ki lehet számítani, hogy ez a díjtartalék 1100—1200 millió pengő között lehet. Hogy ezt egy összegben nem tudja befizetni az állam, az egészen nyilvánvaló, képes lehet ellenben ennek az összegnek 40—50 év alatt való törlesztésére. Ennek az összegnek 50 év alatt 4%-kal való törlesztésére pedig 52—57 millió pengőre volna szükség. Vagyis eljutunk oda, hogy a jövőre vonatkozólag az állami tisztviselők és alkalmazottak nyugdíjának egészséges gazdasági alapokra való helyezéséhez körülbelül évi 110 millió pengőnek egy ilyen nyugdíjpénztárba, ilyen díjtartalékba való befizetése volna szükséges. Az, hegy ez a nagy összeg egyszerű kiadási többlet legyen, természetesen egyáltalán nem jöhet szóba. Ezt csak akkor lehetne megvalósítani, ha azt a 256,616.000 pengőt, amely az 1937/38. évi költségvetésbe és valószínűleg a későbbi költségvetéseikbe is onég egy bizonyos ideig, mint már meglévő nyugdíj teher fel van illetőleg fel lesz véve, olyan mértékben lehetne csökkenteni, hogy ez a 110 millió pengő, amely a jövőre vonatkozólag a nyugdíjak rendezéséhez szükséges, ebből a 256 millió pengőből is kiteljék. Ennek csökkentése természetesen nem lehetséges a nyugdíjak leszállítása útján,, lehetséges volna ellenben a nyugdíjteher kitolása útján. Pontos számításokat itt sem lehet eszközölni a szükséges adatok ismerete hiányában,, valószínűnek tartom ellenben, hogy annak a nyugdíjtehernek a díjtartaléka, amely ma 256 millió pengővel van. beállítva a költségvetésbe, körülbelül 3 milliárd pengő lehet. Ha ezt a 3 milliárd pengőt 50 esztendő alatt 4%-kal törlesztenék le, akkor évenként 1.43.5 millió pengő volna szükséges, tehát a 256 millió pengőből kitelnék még ,az a 110 millió