Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-47

348 Az országgyűlés felsőházának U7. ül az országnak évenként a maga jövedelméből meg kell takarítania ahból a célból, hogy azt befektesse; mi lehet az a tőke, amelynek évi beruházásával el tudjuk érni, nem egyik évről a másikra, hanem lassan, hogy .a nemzeti jövedelmünk lényegesen emelkedj ék és hogy különösen az ország lakosai 80 százalékának 280 pengős fejkvótája lényegesen emelkedhessek, szóval ennek a 7,150.000 lelket számláló néprétegnek élatstandardja emelkedhessek. Minden társadalom a maga jövedelméből egészen természetesen megtakarít annyit, amennyi az ő termelési berendezésének évi refundálására» illetőleg a kopások amortizálására szükséges., Ez közgazdasági és magángazdasági szempontból egyaránt szükséges és miután ebben a mezőgazdasági szempont éppen olyan mértékben lép előtérbe, mint a közgazdasági szempont, azért azt kell modani, hogy hála Istennek, a megtakarításoknak ezt a minimumát évről-évre el is érjük. A termelési berendezés a magánosok kezében van legnagyobbrészt, ezeknek a magánosoknak pedig saját érdeke az, hogy termelési berendezésüknek évről-évre előálló kopását az ő termelésük eredményéből elsősoriban megtakarítsák. A sok magánérdek összességéből összetevődik a józan közérdek kielégítése is. Ez a megtakarításnak és beruházásoknak az alsó határa. Ha egy társadalom ennél többet takarít meg és többet ruház be, akkor azoknak a beruházásoknak gazdasági értelme és gazdasági jelentősége csak akkor lesz, ha a beruházások lépést tudnak tartani a fogyasztás emelkedésével. Minden megtakarítás, ha ez a megtakarítás tényleges beruházásra megy, fokozza a kereslet, illetőleg a fogyasztást emeli, azonban a beruházásoknak és a fogyasztás emelésének mégis bizonyos ütemet kell tartaaiok, mert megtörténhetik és láttunk már ilyen eseteket, hogy megtakarítások és beruházások nem tartanak lépést a fogyasztás emelkedésével, ennek következtében nem hajtanak hasznot, sőt a befektetett tőke is elvész. Tehát azokon a megtakarításokon és beruházásokon túl, amelyek szükségesek a termelési berendezés évi kopása nak kijavítására, a befektetés csak a fogyasztás emelkedésével párhuzamosan haladhat, különben gazdaságilag nem lesz kielégítő. Hogy hol van a felső határ, ameddig a megtakarításokat be lehet ruházni a nélkül, hogy túlberuházás volna, spekulatív úton eldönteni nem lehet, de nem is szükséges, hogy ezt így eldöntsük, mert más oldalról megközelíthetjük azt a kérdést, hogy milyen összegre volna szüksége a magyar társadalomnak, amelyet neki évenként az átlagosan 4800 milliós nemzeti jövedelméből megtakarítania, tőkésítenie és invesztálnia kellene. Az a 4800 millió, mint említettem, amely a 11 év átlagának nemzeti jövedelme, jelenti azt, hogy ez volt az az összeg, az a jövedelem, amelyből ebben az országban mindenki, aki él, megélt, tehát ennek a 4800 millió pengő nemzeti jövedelemnek kimunkáláshoz mindenkinek hozzá kellett járulni és mindenki, aki abból résztvett^ hozizá is járult, mert vagy hozzájárult a tőkéjével, vagy hozzájárult a - munkájával, vagy hozzájárult mind a kettővel. Aki azonban a tőkéjével nem tud hozzájárulni a nemzeti jövedelem előállításához, annak munkájával kell résztvennie a nemzeti jövedelem előállításában. Vannak azonban olyanok is, akik sem tőkével nem rendelkeznek, sem pedis munkára nem képesek. Ilyenek elsősorban a fiatalok. Ezzel a kérdéssel azonban nem kell foglalkoznunk, mert hiszen ezt a kérdést megIse 1937. évi június hó 25-én, pénteken. oldja az a morális szabály, hogy a szülőknek elsőrendű kötelességük, hogy gondoskodjauak fiatalkorú gyermekeikről addig, amíg azok a termelő munkáxa elég erősek nem lesznek. Igen, de egyszer a szülők is munkaképtelenné válnak s akkor ezeket nem tarthatják el gyermekeik, mert hiszen ezeknek majd megint az utánuk következő generációt kell eltartaniuk addig, ameddig azok a termelő munkába be nem kapcsolódnak. Alapvető gazdasági elvként kell tehát felállítanom, hogy miniden nemzedék tartsa el önmagát, egy nemzedék se tartassa el magát a jkövietkező nemzedékkel. Ennek következímjénye azonbtain az, hogy mindenkinek, aki munkával vesz irószt a nemzeti jövedelem kitermelésében és nem.' tőkével, az. alatt az idő alatt, ameddig munkát tud teljesíeni, olyan tőkét kell összehoznia, aimiely tőke és kamatai elegendők lesznek arra, hogy eltalrtsak őt akkor, amikor már, ia munkában nem tud i résiztveniiü. Ha ezt nem • teszi, akkoir: kénytelen a következő nemzedékkel eltartatni magát. Ha > tőkéje nines^ és munkát nemi képes teljieisíteni. akkor másképpen nem részesülhet a nemzeti jövedelemből, mint azok rovásiára, akik munkájuktól vagy tőkéiiükkel résztvesznek annak összehozásában, — vagyis a következő nemzedékkel tartatja el magát. Mindenkinek tehát, aki felindul életpályáján, ós nincsen akkora tőkéje, amely tőke és kamatai elegendőik lennének arra azidőore, ha a munkából kidől, elemi kötelessége, hogy annyit takarítson meg, amennyi szükséges ahhoz, hogy majd ha a munkából kidől, maga megélhessen és eltarthassa mindazokat, akiknek eltartása neki jogi vagy erkölcsi kötelessége. Ki lehet számítani, mennyit kell megtakarítani iámnak, aki 40 éven át dolgozik — mondjuk 20 éves korától 60 éves koráig — és azt takarja, hogy aimikor 60-ik évét betöltötte és a munkától visszavonul, aklkori még húsz esztendőn át vagy neki (magárnak vagy esetleg hozzátartozóinak — akiknek eltartására jogilag vagy erkölcsileg (kötelezve van ~ annak a keresetnek 75%-át juttathassa, amelyet az utolsó évben élviezett. Hal felteszem, hogy azok a .jövedelmek, amelyeiket ö negyven éven át élvezett, egy normális görbének szárán helyezkednek el és 5%-os kaimtatot számítok a tőke után, iákkor azt látom, hogy mindenkinek évi jövedelme 20—25%-át megtakarítania, Ihio gy 'akkora tőkét tudjon abból feihalkmozná, amekkonal neki 40 év múlva még húsz esztendőn keresztül utolsó évi kieireseténeik 75%-át biztosítja. Ez áll imiinden egyénre» •aki a maga munkájával vesz részt a nemzeti jövedelem kitermelésében. Ha azonban az egész nemzetet, a nemzet minden tagját veszszük, akkor ez az évi 20—25%-OSÍ ímegtakiatítás bizonyos miértekben módosul. Az egyes ember nem számolhat a nagy számolk törvényével, tehát neki minden eshetőséggel számolnia kell. ellenben imaga a nenuzet nem

1 is térhet ki a nagy számok törvénye elől, és így egészen természetes, hogy lesznek olyanok, akik nem fognaik megérni 40 évi munka után még 20 évi pihenést, és lesanelk, akik a 40 évi munkát sem fogják tudni teljesíteni, mert korábban halnak el. Ha a magy számok törvényének érvényesülését figyelembe vesszük, akkor nem 20—25%-ot tesz ki az évi keresetből vagy jövedelemből megtakarítandó összeg, hanem mindössze 15%-ot. Ez volna tehát az az összeg, amelyet évengykint meg kell takarítani, amely — az egész * magyar nemzeti jövedelmet véve — körülbelül