Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-47

342 Az országgyűlés felsőházának 4-7. ü Az állami számvevőszék legutóbbi jelentése szerint az úgynevezett Egyetemi Alap összes bevételei 332.000 pengőt, kiadásai pedig 325.000 pengőt tettek ki. Ebből a személyi kiadások 56.000 pengőre, a fenntartást célzók 82.000 pengőre, a kegyúri kiadások 12.000 pengőre rúgtak, A kincstár maga 29.500 pengőt vett el járadékok címén, a minisztérium kezébe pedig 107-613 pengő fizettetett ki. Segélyt csupán a központi papnövelde ; kapott, 12.500 pengőt, ellenben 25.000 pengő egy meg nem nevezett kölcsönre ment el. Végeredményben az egyetem vagyonárak 1935. évi jövedelméből 42-5% költetett el adminisztrációra, 42*1%. a kincstár céljaira, 3-7% a kegyúri kiadásokra, 7.6% valami meg nem nevezett kölcsönre, 3-7% egy, bár nem egyetemi, de mégis kulturális célra, maga a tulajdonos, az egyetem azonban egy fillérrel 'sem részesült a saját vagyonának jövedelméből. Érthető ezek után, hogy az egyetem ezentúl a hágai ítélet szellemében felügyeleti és irányítási jogot kér vagyonának kezelésére. Nagyon örülünk, hogy a jelenlegi kultuszminiszter úr, aki három év óta már nem közli többé az állami költségvetésben az egyetem vagyonára vonatkozó, eddig Egyetemi Alapnak nevezett tételeket,^ ezzel megértést mutat az egyetem eme kívánságai iránt. Kérjük azonban, hogy ennek a felfogásnak szellemében most már necsak negatív, hanem pozitív rendelkezés is történjék, vagyis a budapesti ingatlanokhoz hasonlóan a vidéki birtokok is áttelekkönyveztessenek a Pázmány Péter-egyetem nevére és e vagyonok kezelése és jövedelmüknek felhasználása ezután — természetesen a miniszter úr felügyeleti jogkörének tisztelete mellett — a Pázmány-egyetem tanácsának irányítása alapján történjék. Ugyanakkor azt is kell kérnem, hogy az egyetem egész gazdasági kezelése a számviteli törvény szerint, de a nettó-rend szerben és megint az egyetemi tanács ingerenciája alapján történjék. Most áttérek a második témára, amely az egyetemi intézetek és klinikák állapotára és a kultúrpolitikára vonatkozik. Itt is sok sérelmes és szomorú jelenségre kell rámutatnom. A legfontosabb tanszékek egyike az orvostudomány;ban az élettani, amelynek Eszterházy-utcai épülete nálunk 1869-ben létesült, de már az építéskor is kicsinynek, zeg-zugosnak, célszerűtlennek mutatkozott. Amikor azután 1873han kolera tört ki, hirtelen fel kellett állítani a közegészségi tanszéket. Ideiglenesen beleszorították ezt is az élettani intézet néhány szobájába, ahonnan azonban az többé nem ment ki, sőt lassanként terjeszkedni kezdett. Még később, amikor felmerült a biokémiának a szükséglete is, ezt a harmadik tanszéket is — megint ideiglenesen — ugyanebbe az épületbe nyomták bele. Ez az ideiglenesség 64 év óta tart. Ilymódon most már három fundamentális tanszék szorong, elképzelhetetlen zsúfoltságban, e célszerűtlen kis épületben, pedig azok mindegyike megérdemelne egy külön, jól berendezett, kétszer-hároimszor akkora épületet. Eendkívül jó és; szükséges lenne, hogyha a kultuszminiszter úr megnézné a londoni School of Hygiene intézetet, amely egy három utcára néző, háromemeletes óriási épületet tölt meg vagy akár a kopenhágai intézetet, hogy milyen kitűnően vannak azok felszerelve kutató és gyakorlatozó láboratóriumokkal, könyvtárral, múzeummal és a propaganda céljára szolgáló nagy tantermekkel. Ilyenekre lenne nekünk is ése 1937

1 évi június hó 25-én, pénteken. szükségünk, hogy ez az életbevágóan fontos intézet képes legyen tanítani, felkutatni és népszerűsíteni az egyéni és az általános, a kórházi, az ipari, a járványtani, élelmezési, sport-, iskola-, stb. és a szociális hygiénét i» Az élettannak ez az elnyomorítása ma a biológiai kutatást is megnehezíti. Ezen a téren mi nagyon rosszul állunk. Az északamerikai collegek, kórházak és orvosok szövetsége, amely az orvosok biológiai előképzettségére nagy súlyt helyez, el is határozta, hogy a jövő évtől kezdve a magyar diplomákat nem fogja nosztrifikálni. Egy másik^ idevonatkozó nyomorúságunk a fertőző hetegségek klinikájának hiánya. Nagyon sajnálom, hogy a pénzügyminiszter úr éppen most kiment. Ha valaki olvassa az 1935. évi kormányjelentést s azt látja, hogy Magyarországon 1935-ben 39.000 kanyaró-, 13,000 vörheny, — nem .mondom a kisebb számokat — 11.000 tífusz- és 8600 difteriaeset mutatkozott, akkor csodálkozni fog azon, hogy a kormány nem sietett az egyetemet a fertőző bajok klinikájával is ellátni. Hiszen eltekintve az emberveszteségtől, ennek a 70.000 betegnek az ápolási költsége is legalább 5—6 millió pengőt emészt fel, amely összegen egyszerre öt ilyen klinikát is lehetne építeni és fenntartani. Tény az, hogy a mi egyetemünknek nincs ilyen intézménye, pedig hogy mit érnénk el egy ilyen intézménnyel, azt mutatja Anglia példája, ahol 1900-tól 1925-igi — millió lakosonkint kimutatva — a tifuszmegbetegedések arányszám mát 174-ről 6-ra, tehát egyhuszonkilenced részére, a kanyaróét 1199-ről 455-re, a vörheny ét 345-ről 46- a, a diftériáét pedig szintén rendkívül erősen, mégpedig 936-ról 229-re szorították leKétszeresen sajnálatos a szülészeti klinikák helyzete is. Az 1898 : XXI. te. emberségesen megengedte, hogy a klinika közös osztályán ingyen szülhessenek a rászoruló szegény anyák. Az 1931. évi 1300, számú rendelet megvonta ezt, az 1933- évi 6000- számú rendelet megiut annyit javított a helyzeten, hogy a biztosító intézmények tagjainak újra elengedte az ápolási díjakat, ellenben a többi vajúdót, a törpebirtokosok vagy kisiparosok feleségeit, vagy a szégyenüket rejtegetni kívánó leányanyákat megexekválják, ami természetesen nem ve. zet a népszaporodásra és az abortuszok csökkenésére. Fokozza még a bajt egy másik intézkedés, hogy a klinikákon takarékosságból az ágyak 20%-át üresen kell hagyni. így naponként megtörténik a szülészeti klinikákon, hogy bár vannak üres ágyak, vannak steril műszerek, ott állnak képzett orvosok és 'bábák, a vajúdó nők egy részét mégis állandóan el kell utasítani, mert betelt az engedélyezett ápolási napok száma. Es ez történik a budapesti klinikákon! Minden tanszék panaszkodik, hogy nem bír a leszorított átalányból kijönni és hogy az a kárhoaatos kisfcassza-Tendszer, amely a szegény betegektől koldult filléres adományokból akarja a klinika fenntartási költségeit fedezni, nem vált be. A klinikák tele vaunak feladatokkal és problémákkal, a vizsgálatokhoz azonban sem elegendő műszerek, sem kísérleti állatanyaguk, sem személyzetük, sem folyóiratuk nincsen. Hazánkban például van egy professzorokból álló fénykutató bizottság, amely műszerek hiányában egyáltalában nem dolgoz-