Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-47

338 Az országgyűlés felsőházának U7. u sága és szakminiszterei már igen sok kérdésre megadták a feleletet. En tehát csak dióhéjban összefoglalva akarom röviden elmondani azt, amit mondanom kell; mondanom kell pedig azért, ímert falun élő és a magyar falusiakkal együtt dolgozó munkás, törpe-kisgazda vagyok. Foglalkoznom kell az ő kérdéseikkel és ide kell hoznom néhány szóval ezeket a felsőház és egyszersmind a nagyméltóságú miniszter urak elé. Méltóságos Felsőház! Igen sok szónok, nagytekMtélyű szakférfiak emlékezték^ meg — köszönöm is nekilk — a nnezőgtatedasági munkásiság heyzetéről. A mezőgazdasági munkásság volt az, amely 1930-tól kezdve a legkisebb jövedelemmel, a tagrettenesebb helyzetben élte napjait. A mezőgazdasági munkásság családjával gyütt csak nem kenyér nélkül, éhezve. Koplalva élte át ezeket az időiket. Ez az osztály volt az, latmely a legnagyobb áldozatot hozta. Amikor tehát a felsőházban csaknem minden színoklatból kicsendült, hogy a mezőgazdasági munkások helyzetén segíteni kell és hogy a mezőgazdasági mfunlkássásr helyzetének a. gazdasági helyzet javulásával kapcsolatban- javulnia kell, akkor én ezt aláíróim. Láttuk ugyanis, Ihiogy a gazdasági helyzet romlásakor a munkaadó gazdák helyzetének rosszabbodásávtaíl együtt süllyedtek a mezőgzadasági munkabérek 1936-ban és ebben az évadban pedig, amikor

1 a gazdasági helyzet javult, a munkásság jobb megélhetése mindjárt biztosítva volt. Nem tudóim azonban magáimévá tenni azt a megállapítást, latmelyet itt tegnapelőtt, egy nagyon nagyrabecsült felsőházi tag úr mondott: hogy ia mezőgazdasági munkások sorsa egyenlő az ipari munkásokéval, ö ugyanis az ipari 'munkásoknál 1400 pengő évi keresetet, a cselédeknél' pedig 600—700 pengő cselédbért vett számításba, ihollott meg 'kell állapi tennoan, hogy az ipari munkásoknál a legkisebb munkabért, a. (mezőgazdasági cselédeknél pedig, a legnagyobb cselédbért vette számításba. Én ugyanis utánasaámítoíttam. Mivel az a gazdasági cseléd 16 métenmáastal kenyérgabonát, két öl fát, mindennap egy liter tejet, (egy 1200 négyszögöles, vagyis kiisihold földet és 40 pengő készpénzt kap, a legmagasabban számítva senu tudtam többet kihozni 623 pengőnél. Akkor eligondolkoztam iázom, hogyan lehet, hogy !eiz a nagynabecsült felsőházi tag barátom* azt mondja, hogy a mezőgazdasági munkások fizetése egyenlő az ipari

1 <mwnkasokéval. Itt van; előttem egy nagyon helyesen leközöli cikk, — magami is feljegyeztem — de inem akarom a Felsőházat untatni azzal, hogy ezt itt felolvassam; csaík azt dkanom mondani, hogy ez az 1400 pengős fizetés az iparügyi minisizter úr ő nagyméltósága által kadott legutóbbi munkaidőszabályozás' értelmében, máinthogv ar, ipari munkásoknál a munkaidő napi 8 óra 'és egy évben, 65 ünnepniaip lévén, csak 300 napot dolgoznak, évi 2400—2500 órai munkáért jár az ipari munkásnak. Ezzel sízemben a mezőgazdasági cselédek egész éven át napkeltlétől napnyugtáig dolgoznak. Rendben van, szívesen teszik, ehhez hozzá vannak szoikva, de a nagyobb erőfogyasztás több élelmi s zier fogyasztást kíván és több mindenféle hozzávalóval jár. Ha ezt mind hozzáveszem, azt mondhatom, hogy a mezőgazdasági cselédség még mindig jobb helyzetben van. mint a mezőgazdasági munkásság, mert míg a mezőgazdasági cselédeknek biztos az egész évi bérük, addig a mezőgazdasági munkásság bére •lése 1937. évi június hó 25-én, pénteken. sohasem biztos és az elmúlt években például igen jó volt, ha 200—250 pengőt és esetleg 3—4 métermázsa gabonát meg tudott keresni. En tehát igen t. és nagyrabecsült felsőházi tagtársamnak azt mondom, hogy xe osszuk szét az erőinket, ne szóljuk: le a mezőgazdasági munkásságot és ne mondjuk, hogy jobb a megélhetése, mint aa ipari munkásoké. A mezőgazdasági cselédség ebben a kis országban az urával együtt él, hal és bukik vagy feltámad, éppen így a mezőgazdasági munkásság is. Mint az Országos Mezőgazdasági Kamara munkásszakosztálya elnökének akárhányszor szerencsém volt meggyőződni arról, hogy amikor felvetődött az a kérdés, hogy a mezőgazdaságban is szabályozni kellene a munkaidőt, erre a szakosztály tagjai mindannyian azt mondták: hogyan lehetne ezt szabályozni, hiszen annak a gazdának, akinek én munkása vagyok, esetleg ott van a mezőn a lóheréje, most száraz, de ha abbahagyjuk a gyűjtést, öt órakor, esetleg hat vagy nyolc órakor jön egy eső és kinn marad a lóhere, nem lehet tehát a mezőgazdaságban 8—10 órás munkaidőt megállapítani. Ez is azt mutatja, hogy az a mezőgazdasági munkás azon van, hogy gazdájának minden tekintetben segítségére legyen. Ebben az első kérdésben tehát arra kérem a mélyen t. Felsőházat, re méltóztassanak széjjelszedni a mezőgazdasági munkásságot és cselédséget. Es itt nagy hálával adózom Chorin Ferenc ő nagyméltóságának, aki olyan szépen kifejtette, hogy az ipari és a mezőgazdasági munkás mind a családjáért, annak létfenntartásáért él és dolgozik. Továbbmegyek, felvetődött itt az, — talán méltóztatnak tudni róla, hiszen foglalkoztatta az egész országot és a sajtót is — hogy Komárom megyében meghozták az úgynevezett komáromi normát és kérték, hogy tétessék kötelezővé, hogy a cselédtartó gazda adjon a cseléd harmadik gyermeke után 60 kilogramm rozsot, félliter tejet, azoknak a mezőgazdasági munkásoknak pedig, akiknek három gyermekük van, 3%-kai több bért, mint a többieknek. Előttem fekszik ez a komáromi norma, amelyet a komáromvármegyei mezőgazdasági bizottságban hoztak, errevonatkozólag én mint mezőgazdasággal foglalkozó egyén azt mondom, hogy helyes és a kamaránál is kifejtettem ezt a nézetemet. Csak egytől félek: amíg nem tudom, hogy mennyi azoknak a gazdasági cseléj deknek és gazdasági munkásoknak a száma, akiknek 3 gyermeknél több gyermekük van, addig ebben a tekintetben sohasem tudnám azt mondani, hogy helyes és jó, mert vegyünk például egy ezerholdas birtokost, — aki talán azok között van, akik ezt az indítványt tették — mit mond az a birtokos. Ha nekem 2—3 olyan gazdasági cselédem van, akinek 3 gyermeke van, — de van köztük olyan is, akinek 5—6 gyermeke van — ez bizonyára még a mai nehéz viszonyokon felül is megnehezíti az én gazdálkodásomat. De azt kérdezi bizonyos gazda újesztendőkor, amikor szegődik a cseléd: »Hány gyermeked van?« Ha azt mondja: »négy-öt-hat-hét«, erre az a válasz, »sajnálom, nem fogadom fel«. így ezek a nagyesaládú cselédek talán mind kiesnének a cselédi kötelékből. Ezért azt javasolnám, ha ezzel tovább foglalkozik akár a kamara, akár a minisztérium, a fölmívelésügyi miniszter úr először írassa össze, hogy hány három gyermeken felüli cseléd- és mezőgazdasági munkáscsalád van és csak azután döntsön ebben, mert másképpen