Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-46

Az országgyűlés felsőházának -46\ ülése En számtalanszor súlyos szomorúsággal és néha lelkiismereti furdalásokkal rizsgáztatok alkalmatlan embereket egy egész délelőttön, vagy néha még hosszabb időn át is, amikor tudom, hogy ha ugyanazt az időt arra fordítanám, hogy három okosabb fiúval beszélgessek és azokat irányítsam, a nemzetnek sokkal nagyobb hasznot tennék, (Ügy van! Ügy van!) mint azzal, ha arra fordítom az időmet, hogy megállapítsam, hogy annak az embernek, aki abszolúte nem az egyetemre való, elégtelent adjak-«, vagy pedig még megadjam az elégségest és ennek következtében lelkiismereti furdalásuk miatt egy éjjelt ne tudjak; aludni azért, mert a nemzettel szemben nem tettem meg a kötelességemet. Es hányszor történik meg ez! Itt nyilvánosan be kell vallanom, .hogy számtalanszor és havonta újra és újra szegem meg a nemzet iránti kötelességemet azzal, hogy ilyen alkalmatlan embereknek néha, sőt — sajnos — igen sokszor mégis megadom az elégségest. Egyike vagyak a szigorúnak hirdetett professzoroknak és becsületemre mondom, hogy még mindig kétszer-háromszor annyit eresztek át, mint amennyit becsülettel szabad volna. Visszatérek a tanárproblémára. Ha azokat a pénzeket, amelyeket ellenőrzésre, protekciós levelek írására, az ilyen levelekre való válaszolásra és hasonló kiadásokra fordítunk, arra fordítanók, hogy kétszer annyi tanár legyen és 25—30 gyermek legyen egy osztályban, ez, azt hiszem, jelentékeny hasznot hajtana a nemzetnek. Olyan funkciókra adunk ki pénzeket, amelyek annak a személyi és politikai rotációnak a folyománya, amely a protekcióból és a hamis szociális felfogás hangoztatásából áll ég azon alapszik. Erre legyen szabad nyomatékosan felhívnom a figyelmet és ha a vitának ebben az előrehaladott állapotában és ilyen késői órában még fárasztottam az igen t. Házat, talán ez volt az, amire leginkább súlyt helyeztem és amire nagyon szeretném a figyelmet felhívni. (Helyeslés.) Ami pedig a protekciót illeti, ne méltóztassék hivalkodásnak venni, ha én a magam tapasztalatából mondok példát arra, hogy a protekciót meg lehet szüntetni. De nem avval, hogy rendeleteket adunk ki, hogy holnaptól kezdve pedig nincs protekció, mert tudok ilyen esetet, hogy rendeletet adtak ki egyik legnagyobb törvényhatóságunknál és másnap ugyanúgy folytak tovább a dolgok avval az okadatolással, hogy: kérem, a rendelet ellenére nem lehet máskép semmit elérni. Igenis lehet! Mondom, ne méltóztassanak hivalkodásnak venni, — nagyon kis tér — de amikor én az Eötvöskollégium kurátora lettem, megkérdeztem, hogy kinek van protekciója. Megmondták. Azután megkérdeztem, hogy kinek nincs. Azt mondották, hogy ezeknek és ezeknek nincs. Erre azt mondottam, hogy ezeknek aprotçktora én vagyok, most kvitt a dolog. Az idei felvételeknél az Eötvös-kollégiumba az időn öszszesen két protekciós levél érkezett, amelyeket azonban én csak akkor fogok látni, amikor a jelöltek kiválasztása már megtörtént. (Helyeslés.) Meg lehet szüntetni a protekciót, ha az ember konzekvensen keresztülviszi felfogását, és az emberek le is szoknak róla* csak minden hivatalfőnök csinálja ezt meg, vigye keresztül és a többiektől is követelje, hogy tegyék meg ezt. Azt hiszem, ha innen a parlament Házából azt a kérést intéznők a miniszter urakhoz, méltóztassanak elhatározni, hogy protekciós levélre 1937. évi június hó 24.-én, csütörtökön. 297 pedig senkinek — sem felsőházi tagnak, sem képviselőnek, sem másnak — nem válaszolnak (Helyeslés és taps.), akkor evvel jelentékeny jótéteményt adnánk a nemzetnek és jelentékeny kezdeményezést tennénk azon az úton, amelyre előbb vagy utóbb rá kell lepnünk A baj az, hogy ma már egész társadalmi életrendünk lehetetlenné és illuzóríussá teszi a rendelkezéseket. Ma senki a rendelkezésben nem hisz és mindenki egy bizonyos rossz szokást követ^ minden néven nevezendő rendelkezés ellenére. Ezt az állapotot nem lehet imlískép megjavítani, mint társadalmi úton, társadalmi neveléssel, vagyis neveléssel nemcsak az iskolában, hanem a közhivatalokban, egyletekben stb. is. A magyar egyleti élet borzasztó dzsungel, ahol az elnökök, főtitkárok, társelnökök, díszelnökök — ez utóbbiak rendesen már nem tudnak az egyletekről és csak tlZ EL két-három ember, aki tud az egyletről, csinálja a dolgot és miután az első kérdés az. hoery ki lesz a díszelnök, védnök, etb., a második kérdés^ az, hogy mennyi lesz az állami szubvenció. Ebből áll a magyar egyleti élet jelentékeny része. Ez azután azzal jár, hogy az egylet, mint nevelőeszköz, irtózatosan rossz, illetőleg negatív irányban nevel. Ha végignézek a -magyar egyletek során, akkor látom, hoery ezek tagjainak 30—40, sőt sokszor 80—90 százaléka tagdíjat nem fizet és csak jogaival él, de kötelesséereket nem ismer. Ha csak Jogokra neveljük a társadalmat és kötelességekre nem, ez nagy hiba. De ez a hiba mélyebben is van, ez az egész XIX. és XX. század iránya. Leeryen szabad itt is egy őszinte szót mondanom: a választójog hangoztatása és ennek folytonos előtérbe állítása is mindig jogokat állít előtérbe és nem kötelességeket. Nem azt tartom fontosnak, hogy lesz-e választójog vagy nem vagy annak kiterjesztése meglesz-e, — mert ezt én személyileg egészen irrelevánsnak tartom — hanem arra volnék kíváncsi, hoery lesz-e kötelességteljesités? Sokkal fonto«abb az, hogy tudják-e embereket kötelességteljesítésre nevelni és arra, hoery ne iogokat keressenek, hanem kötelessésrüket teljesítsék es lássák be, no°-y csak akkor érdemelnek jogokai ba ezt teszik. Jogokat adni kötelesséer nélkül :". helytelen iránv. Meg vagyok gvőződve arról, hogry ha a világ ezen a nagv krízisen és talán az erkölcsi krízisen is átmegy, jobb, nemesebb erkölcsök felé. akkor sokban meg fogják mosolyogni mai követeléseinket, mint amilyen példáail a választójog kérdése is. Két kérdéssel szeretnék méer foglalkozni. Visszatérek az iskolákra. Az egyik a szigorúság, amelyet nemcsak az egyetemen kell végrehajtani, hanem az egész vonalon, az összes iskolákban is. Ebben a tekintetben sokban igazat adok annak, amit Szontagh Jenő igen t. tagtársunk itt is elmondott, de még inkább a lapokban megírt. A tanulás, a nevelés hosszadalmas processzus. Ma mindenkit egyformán beeresztünk az iskolába, sőt talán még jobban megnyitjuk az ajtókat azok előtt, akiknek a szülei nem tanulták ugyanazokat az iskolákat és nem ennek a műveltségnek atmoszférájában caőttek fel. Sokféle ember megy el előttem a vizsgaasztalnál és sajnos, sokszor látok tudást műveltség nélkül. A tudást megadhatja az iskola, de a műveltséget csak az iskola, a környezet és a család együttesen adhatja meg. Egyrészt a családi környezet, másrészt az iskolai környezet.