Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-46

ÂzorszâggyMêà felsőházának -46. ülés> denekelőtt ezekkél a kényszerkisebb s egekkel szemben áll fenn és semmiképpen sem szabad azokat a másfajta kisebbségekkel teljesen egy~ vonalba helyezni és elfeledni ezen kisebbségek keletkezésének különböző módját. . Azt mondottam, hogy vonalvezetésünk könnyebb kifelé; mint befelé. Azért nehezebb befelé, mert a világnak ebben a anai forrongó állapotában az emberek valahogyan elvesztették a saját énjüknek, saját közvetlen miliőjüknek természetes ősi kultúráját. Sok hibája van ebben a tekintetben a civilizációnak, amelyet mi annyit hirdetünk s amelyre sokszor, olyan büszkék viagyunk. De ha ma példának okáért a nagyszerű mezőgazdaságtechnikai kultúrát nézzük a világon, rájövünk, hogy például az eke, ha azt túlontúl használlak, mit árthat az emberiség fejlődésének.. Azt látjuk, hogy Amerikában — az Egyesült Államokat értve ez alatt — 32 millió acre föld pusztult el tökéletesen. az által, hogy a füves területeket felszántották, amelyeket felszáoitani veszélyes volt, amelyeken ma nincsen termőtalaj'és emberileg belátható időben azokon többé sem fű, sem fa nőni nem fog, hanem onnan homokot fuj a szél keletebbre fekvő országrészekbe^ vagyis Kansasba, Nehraszkába, Ohióba vagy IUinoisba. De nemcsak Amerikában van így,, az afrikai angol gyarmatok egy részében, főleg Kenyaban és Ehodesiában és más helyen az angolok ugyanezeket tapasztalják. Holnapután utazom Parisba egy nemzetközi értekezletre, amelynek asztalára éppen most, eaelőtt^egy héttel tettek le egy munkát tíz különböző tudós tollából, amelyek az amerikai állapotoknak Afrikába való visszatérését is emlegetik. Ez a XIX. szásad a maga Önteltségében, a maga túlságos vágyában terjeszkedésre és civilizálásra, sokat vétkezett. A tudósok kultúrfokokat szoktak megállapítani. Három kultúrfok van. Az egyik az embernek az ősi, földhöz nőtt kultúrája, amely sok tekintetben misztikus, mondjuk: ázsiai, mely kultúra tele van szimbolizmussal és miszticizmussal. Ebből ki lehet vetkőzni tanulással, de a tanulás olyan, mint egy alagút, amelynek az egyik végén bemegyek és sokáig sötét van, amíg a másik végén kijöhetek. Es sajnos, azok, akiket civilizáltaknak szoktunk nevezni, nagyrészükben az alagútban vannak és hosszú az út, amíg ismét felemelkednek r egy kultúrára és dacára a sok tanulásnak, — s ezt mint professzor hangsúlyozom — ismét kultúrára tudnak emelkedni, szóval képesek egy lelki, belső szintézisre. ' Majd beszédem 'további során talán a statisztikának ebbeli vétkeire is leszek bátor rámutatni. Ez az egyik ok talán, amiért nehezebb a belső vonalvezetés, de nehezebb azért is, mert — mint az előbb mondottam — valahogyan nemzeti. céljaink kitűzésében is, — de volt ebben sok természetesség, a mai állapotok elviselésének nehéz megszokása — visszafejlődtünk az integritásból a revízióra és ebből a puszta kisebbségvédelemre. Ez politikailag helyes, de nagyon nehéz a társadalommal ezt megértetni és nagyon nehéz a társadalomnak a maga ellentálló képességét és különösen a maga lendületét ebben fenntartani. Ha pedig nem talál lendületet ebben, keresni fog lendületet másban és keresni fog különösen az ifjúság. Itt mutatkozik talán ismét az egyik ilyen ellentét, amilyenre BaÏ98Z. évi június hó 2A-én, csütörtökön, 295 vasz Ő excellenciája is rámutatott: az ellentét az if júság és az öregebbek között. Szeretnék még arra rámutatni, hogy ezek a helyzetek nagyon nehezen kormányozhatok. Nehezen kormányozhatok azért is, mert köröskörül Európában látjuk a törekvést a más mint nyugodt fejlődésű politikára; látjuk magunk körül a diktatúrák különböző rendszereit, amelyeknek eljövetele Európában egészen természetes. Egy világ omlott össze — mint azt Balogh Jenő igen t. barátom tegnapelőtt itt kifejtette -r-r és egy új világ van forrongó keletkezésben. Ez az új világ még nem talált rá saját énjére s ha valaki annak egy gondolatot, irányt ad, akkor azt természetesen követi., Ez,ek átmeneti állapotok, de azt hiszem, hogy egészen természetesen folynak abból a nagy átalakulásból, amelyen keresztülmentünk s amelyen még egy jó darabig fogunk keresztülmerni. Ézelk egészen természetes formái ennek az átalakulásnak. De nyilvánvaló, hogy ezeknek látása, ezeknek sikerei, ezeknek hatása szintén nem teszik könnyebbé a magyar társadalomnak kotrmáryzati irányítását. Azért mondom, hogy a »társadalom irányítását«, mert nem annyira az egyes tényekre, intézkedésekre, törvényekre, mint az egész társadalom lelkivilágának irányítására célzok. Legyen szabad felhívrom a figyelmet arra, — és ez talán olyan dolog, amely a parlament másik Házával szemben inkább a Felsőházra tartozik, amely nemcsak az akut és pillanatnyi kérdésekkel kell, hogy elsősorban foglalkozzék, hanem a uemzeti fejlődés egészét a maga nyugodtabb atmoszférájával kell hogy figyelje — hogy amikor jelerünkkel és a közeljövő teendőivel foglalkozunk, nem szabad felednünk a messze-jövőt és ápolnunk kell a nemzettestet, toint egy örök nagy értéket. Ezt a neveléssel lehet elérni. De a nevelés alatt ér itt nemcsak az iákolát értem, hanem mindennek, és^ mindenkinek a nevelését, a felnőttét is és sokszor a felnőtt nevelése szükségesebb, mint az iskolásgyermeké. Amikor azonban ezen gondolkodom, akkor azt látom, hogy ezt a nevelést az egész nemzeti társadalom gazdasági, szociális és mindennapi életében egy nagy veszély feryegeti s ez a nagy veszély az egyéniség, a lelkiség és vele a lelkiismeret kiölésének a veszélye. Ez nemcsak nálunk van így, nemcsak a mi hibánk, sőt nemcsak Európábar, hanem világszerte is így van, részben a demokrácia fejlődése következtében, mert mind több és több ember ke• rül bele a nemzet aktíven működő testébe és mondjuk, politikai egységeibe mindenütt. Egyrészt talán a hirtelen növekvő politikai tömegek irár yításának, másrészt pedig sokoldalúan fejlődő gazdasági és társadalmi életünknek, amely mind sokoldalúbbá válik nemcsak nálunk, hanem az egész világon is, következménye az, hogy mindent agyon&zabályózunk a mai világban,. A tanulóknak, a tanároknak, mindenkinek minden lépését agyonszabályozzuk és előírjuk. A tanulóknak az egyetemeken, amelyek valamikor az önként való tanulásnak, a tudomáryért való tanulásnak az iskoláiként keletkeztek, minden óráját kötelező tárgyakkal töltjük ki és rászoktatjuk az embereket arra, hogy csak azt tanulják, amire okvetlenül szükségük van ahhoz, hogy egy papirost kapjanak egy kerek bélyegziővel, amelyet diplomának neveznek. (Űmt van! Ügy van!) Az emberekhői gépeket es inalunk mindenütt 47*