Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-46

288 Az országgyűlés felsőházának 46. ü segélyezésnek és a támogatásnak kívánt új rendszere. Felvetem azt a kérdést, nem volna-e itt az ideje annak, itogy a lelkipásztorokat — minden felekezet lelkipásztorát — köztisztviselőknek minősítenék. Nem vasúti jegyre és más eféle kedvezményekre gondolok, hanem gondolok az ezzel -a minősítéssel egyiittjáró alkotmányjogi jelentőségű dolgokra és ilyen természetű védelmekre. Felvetem a kérdést, hogy nem volna-e ideje annak, hogy felvétessék a tárgyalás az egyházak bizonyos alkalmazottainak a társadalombiztosító intézetekkel és intézményekkel való kapcsolatbahozására. Amikor a társadalombiztosítási törvényt hozták, a tervezet felvette az egyházi tisztviselőket is. Talán már meg is történt a tárgyalás, legalább is a kormánypárt bizottságaiban már megtörtént a tárgyalás, mikor jelentkeztek az egyházak, közöttük az én egyháziam is, azzal az aggodalommal, hogy ez olyan terheket fog róni a különböző egyházi testületekre, amelyek mellett az amúgy is nagyon nehezen hordozott nyugdíjterhek elviselése fenyegetve látszik. Erre azután történt az a hirtelen intézkedés, amely minden egyházi tisztviselőt kirekesztett ebből az intézményből, fenntartotta azonban annak a lehetőségét, hogy ez a kérdés újabb tárgyalás alá vétessék. Hogy ez az újabb tárgyalás szükséges, azt mutatja az, hogyha például ugyanegy kórházban fekszik egy felekezeti tanító és egy állami tanító, — ugyanazt a munkát végzik mindketten, ugyanaz a felelősségük, ugyanaz az ellenőrzésük, ugyanaz a fizetésük, a forrás is direkte vagy indirekte ugyanaz, amiből fizetésüket veszik — mégis az egyik betegségéinek gyógyulása után 400 pengővel tartozik, a másik pedig nem tartozik semmivel. Annak a szegény felekezeti tanítónak évekig tartó nyomorúságos részletfizetés következik a kórházi ápolásból, míg a másik természetszerűen élvezi egy nagy áldozattal létrehozott nemzeti intézménynek az áldásait. TTjra meg újra hangsúlyoznom kell azt, — kicsiny dolog, amiről beszélek s ne méltóztassanak türelmetlenül tekinteni — de azt kell kérnem, hogy a kántori javadalom a felekezeti tanítók javadalmába ne számíttassák be. Ha az állami tanító kántor is, a kántorságáért járó tiszteletdíjat megkapja az egyházközségtől, ha felekezeti tanító, ha ugyanannak az egyháznak tanítója a kántor, megkapja a kántorságáért járó tiszteletdíjat, az állam levonja azt az államsegélyből. Űjra hangsúlyozom azt, hogy nagy egyházi igazgatási közérdek tisztán latrunk abban, hogy mi lesz a gyorsan, hihetetlenül felszaporodott népiskolai nyugdíjterhekkel. Mindig legrosszabb a bizonytalan állapot. Vannak e

SYházközségek, amelyek véres verejtékkel előteremtik a pénzt és befizetik a tarítókért járó nyugdíjjárulékokat s vannak egyházközségek, amelyek valami titkot tudnak, mosolyognak, de nem fizetnek. (Derültség.) Ez. a legrosszabb hazárdjáték és nem kell magyaráznom, hogy miért szükséges az, hogy ez a kérdés véglegesen tisztáztassék. A tanügyi igazgatás decentralizációja az elmúlt évben végbement. Nem tudom, hogy a kultuszminiszter úr ő excellenciája milyen tapasztalást tett ezzel, beteljesedtek-e mind a reményei, vagy pedig nem? A mi látásunk szerint volt benne egy csomó jó dolog; követi enebb, bensőbb és többoldalú lett az iskolákkal l se 1937. évi június hó 24-én, csütörtökön. való kapcsolat, találtak a tanügyi igazgatásra alkalmas embereket, akikrek az iskolákban való megjelenése határozottan javára válik a tanításnak, a munkának. A tankerületi főigazgató azonban egy kis vidéki kultuszminiszterré lepett elő, ennélfogva ő nem látogat iskolát. Nircs tehát egy olyan ember, aki a tankerületben minden iskolát egyedül látogatott volna meg s így nincs elég közös mérték az ítéletmondásra vonatkozólag. Ebben az egész kérdésben a miniszter úr álláspontja az egyházi autonómiák szemportjából kifogástalan és tiszteletreméltó volt; előzetes nyilatkozatai megnyugtatóak voltak. A törvény szövegezése, főképp pedig az indokolása kifogástalan. A végrehajtási utasításba azonban már kerültek bele olyan dolgok, amelyek kétféleképp is magyarázhatók voltak; autonómia ellen és az autonómia érdekében. A mirdszter úr szíves volt olyan nyilatkozatot tenni, hogy minden ilyen esetben az ősi autonómia és a megelőző történelmi fejlődés értelmében kell a kérdéseket eldönteni. Egyetlen egy ponton nem sikerült a megegyezés, amit innen ajánlok újra a miniszter ur figyelmébe és kérem azt, hogy ezt a dolgot méltóztassék megjavítani azért, mert a kormányzat szempontjából jelentéktelen, az egyházakrak pedig nagyjelentőségű kérdések. Éz pedig az, hogy az, új rendelkezés és a végrehajtási utasítás értelmében a főigazgató, vagy kiküldöttje a felekezeti iskolák tanáraival maga értekezletet tart. Összehívja őket értekezletre, elnököl azon az. értekezleten és elmondja a maga megjegyzéseit. A felekezeti iskolák ősi autonómiájánál fogva az eddigi törvényes intézkedések soha, de soha meg nem kísérelték, hogy ilyen iskolákban az államtól kiküldött megbízottak az iskola alkalmazottaival és tanáraival, saját elnöklésükkel értekezletet tartsanak. Az értekezletet az illető egyházi fenntartó testület elnöksége jogosult összehívni. Az értekezleten teljes szabadsága van a miniszteri biztosnak mindazt elmondani, amit akar és teljes lehetősége van a kormánynak arra, hogy minden megjegyzés végrehajtásáról es érvényesítéséről meggyőződjék és jelentést kapjon. Ilyen kicsiny dolgok a kormányzat szempontjából nem érdemesek arra, hogy anynyi, meg annyi középiskolában a közös munka megbeszélése előtt kénytelen legyen felállni az igazgató és egy udvarias, tiszteletteljes, de újra, meg újra megismételt nyilatkozatot tegyen arról, hogy ezt a lépést a magyar református egyház lelkiismerete az autonómia bizonyos sérelmének érzi. Csak a magyar református egyház tette ezt hivatalosan kifogás tárgyává, de meg vagyok róla győződve, hogy az evangélikus egyház tökéletesen egyetért velünk és csak igazgatási okokból nem tette ezt meg Kernem kell a miniszter urat arra, hogy a középiskolai törvény végrehajtása során a tantervet minél előbb készíttesse el. Í924 óta 1937-ig kétszer jött olyan törvényhozási intézkedés, amely egész iskolarendszerünket gyökerében átváltoztatta; három esztendővel ezelőtt jött a második. Minden évben kiadják a következő évre szóló tanmenetet. A harmadik gimnáziális osztály tantervét néhány héttel ezelőtt adták ki. Még fogalmunk sincs arról, hogy a negyedik és a következő osztályok tanterve miképpen alakul. Az első osztály tanterve azonban már azóta is újabb változáson ment