Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.
Ülésnapok - 1935-46
A z országgyűlés felsőházának U6. ülése 1937. évi június hó 24-én, csütörtökön. 285 gyár falu legegészségesebb, legkedvesebb, legtanultabb leányai. Ha itt derék, tisztességes hasakhoz kerülnek, rájuk nézve ez nagyszerű iskola. El nem tudom mondani, mennyi öröme telik az embernek, amikor egy ilyen értelmes kis parasztleányt lát, hogy egy őt megbecsülő gondozó háznál milyen okos, milyen helyes, milyen józan és milyen művelt magyar aszsízonnyá cseperedik. De ezek közül a legtöbb milyen rettenetes veszedelemnek van kitéve. Hány százalék keffül inaiéin vissza tisztán, a faluba? Hány százalék viszi pusztító nemzetbetegségek csiráit vérében 1 ? Hány kerül ki az utcára, hány kerül a Duna fenekére és hány lesz lelkiismeretlen emberhúskereskedőknek a prédájává? (U>gy van! ügy van!) Ki foglalkozik és ki törődik velük! Akik pedig visszamenve a faluba, kellene, hogy szüljék azokat a magyar embereket, akikből a mi értelmes bíróviselt embereink, azután altisztjeink és kisgazdáink származnak, éppen az a része a magyar nemzetnek, amelynek az értékére beszédem további folyamán fog rámutatni. Szintén epizódszerű, de idetartozó dolog az, — hogy a magam részéről is visszhangot adjak a pécsi püspök úr ő nagyméltósága által felhozott gondolatra és hangsúlyozzam — hogy a vasárnapok megszentelését méltóztassék nemzeti ügynek tartani. Én egy egyháznak vagyok a lelkipásztora, tőlem mindenki természetesr ek találná, ha én itt azokkal az okokkal állanék elő, amelyek kényszerítenek engem, hogy követeljem az embernek a tízparancsolatban megszabott ősi jogát és kiválóságát, az, ünnepek megszer telhetését, mint a halhatatlan léleknek legősibb és legegyetemesebb jogát. Ehelyett én inkább arra mutatok rá, hogy a vasárnap megszentelése egyike az emberiség legősibb, legegyetemesebb és legfontosabb szociális intézményeinek. A keresztyénségen kívüli világban sincs egyetlenegy rép sem, amely ne tartana olyan napokat, amikor a munkától megpihenhet az ember, úgyhogy éppen ez az első, ez a humánus, ez az emberi oldal az, amit én különösképp hangsúlyozok.^ Nemcsak egyházi kérdés ez. Ez a magyar nép fizikai és lelki egészségének a kérdése. Még azt is tegyem hozzá, hogy a vasárrap megszentelését nem a sürgős mezei munka felől fenyegeti tulajdonképpen veszedelem, mert ha valakinek ott van a szénája és jön a vihar és az vasárnap délután betakarítja: ebből még nem lesz nagy veszedelem, mert az IdvezítŐ maga mondotta az Evangéliumban, hogy akinek az állatja, barma verembe esik szombati napon, bizonyosan ki fogja húzni onnan és ő mondotta, hogy az, embernek fia ura a szombatrak, hanem azoknak az intézményes szokásoknak a részéről féltem én a vasárnap megszentel tetését, amelyeket maga a név is kifejez. Századokon keresztül küzdött e földön a magyar keresztyénség, hogy vasárnapra vásárok ne tétesselek. A név maga arra utal, hogy a vasárnap vásároknak a napja volt és még mindig — meg kell mondanom — vanak kommunitások Magyarországon, amelyekkel nem lehet boldogulni, amelyek nem tudnak radikális cselekvéssel odahatni, hogy a magyar embernek a vasárnap szabad napja legyen. Még csak azt teszem hozzá, hogy a vasárnap biztosítása természetesen félmunka, mert a vasárnapot, az én vasárnapomat, remcsaJk kívülről jövő tényezők szentségteleníthetik és ronthatják meg, hanem én magam is megronthatom. A vasárnapot tehát meg kell védeni a minder kori emberi gyarlósággal és ' FELSŐHÁZI NAPLÓ. II. bűnnel szemben is, ami egy csomó néppedagógiai feladatot rejt magában, hogy a vasárnap ne legyen a tivornyának és ne legyen az alkoholmérgezésnek a napja. Rendkívül nagy érdeklődéssel hallgattam azt a fejtegetést, amelyet Teleszky ő excellenciája adott itt elő akkor, amikor a tőke szociális feladatairól beszélt és úgy fogalmazta meg tételét, hogy nem a személytelen 'tőke, — amely tulajdonképpen termelési eszköz — hanem a személyes vagyonos ember az, akitől az áldozatnak ás jótékonyságnak egy egészen magas mértéke kívántatnék meg. Régi kérdés a jótékonyság és a szociálpolitika. Az emberek tévedésben vannak és azt hiszik, hogy vagy az egyiket, vagy a másikat kell választani. Nekem volt alkalmam egyszer rövid ideig beszélgetni Forddal, az autókirállyal. A beszélgetésből értesültem, hogy az ő vállalatainak évi költségvetése nagyobb, mint Magyarország egész költségvetése. Tőle való beszélgetésben hallottam, hogy a gazdasági kört ő magára nézve már bezárta, mert saját maga termel nyersanyagokat, a nyersanyagokat saját gyárában dolgozza fel és alkalmazottai teszik ki a fogyasztási piacnak egy nagy kontingensét. Kérdezjtem tőle, mennyit ád jótékonyságra. Azt mondotta,, hogy semmit soha, elvből, mert neki az a küldetése, hogy az amerikai munkás átlagos jövedelmét kétszeresre-háromszorosra emelje, életstandard-jét oda emelje fel, hogy jómódú, művelt, boldog ember legyen, ezt pedig nem lehet jótékonysággal és alamizsnálkodással elérni, ez csak egy határozott ós céltudatos szociálpolitikai gondolatokat megvalósító gazdasági renddel lehetséges. Nincs igaza ebben a tekintetben Fordnak. A jótékonyságot, soha semmi sem pótolhatja. (Űgy van! Ügy van!) Fejedelmek is gyakorolhatnak egymással jótékonyságot és koldusok is adhatnak egymásnak jótékony ajándékképpen fejedelmi ajándékot, mert ez azon alapszik, hogy az ember, a testvérem rászorult lény és én egy pillanatig tudok segíteni rajta. Nincs semmiféle intézkedés, amely ettől a kötelezettségemtől valaha is felmentsen (Ügy van!) és nincs semmiféle előrelátás, amely ezt kimódolhatná és kipótolhatná. De az is kétségtelen dolog, hogy nincs a világon az a jótékonyság, amely pótolni tudná egy nemzetnek azt a céltudatos és tervszerű törekvését, intézkedését, hogy minden berendezkedésében a kicsinyeknek, az elhagyatottaknak, a reászorultaknak a segítségére menjen, a gyengébbet támogassa az erősebbel szemben. Borzasztó kegyetlenség, nem is emberi, hanem állati kegyetlenség kell ahhoz a, gondolathoz, hogy az erősebb győzzön és a gyengébb vesszen el. Ez a szabály az, őserdők törvénye (Ügy van! Ügy van!) és nem az emberi társadalomé ahol az igazi értékek, javak és szépségek sokszor a fizikailag vagy gazdaságilag gyengébbeknek az, életében rejlenek és azoknak a segítése által termelhetők ki. Ezért tethát azt, amit ő excellenciájia a hadikölcsönök karitatív valorizációjára vonatkozólag mondott, természetesen aláírom es megpótlom azzal, hogy mennyivel inkább számíthat ilyen kárpótlásba egy nagyra hivatott jótékonysági intézmény, ha az járt úgy, hogy hadikölcsönben elveszítette minden vagyonát A debreceni kollégium 11 milliót, 50 esztendő keservesen megtakarított pénzét, jövendő alkotások fundamentumát jegyezte hadikölcsönben. Vannak nekem középiskoláim, példáuJ 46
