Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-46

Az országgyűlés felsőházának í6. ülése 1937. évi június hó 2U-én> csütörtökön. 279 sági pályáktól. Ha az anyag! boldogulás lehetőségén kívül a kereskedő- és iparospályák nak megfelelő megbecsülést szerzünk és ha a kereskedők és iparosok képzettségének emelésével társadalmi pozíciójukat megerősítjük, a!kkor vonzók lesznek ezek a pályák. Hogy a kereskedelmi foglalkozással szemhen bizonyos deklasszifikáció áll fenn, az nem is vitatható. Felhozta ezt legutóbb a csepeli kikötő megnyitása alkalmából a kormányzó úr ő főméltósága is, aki bölcs megfontolásból eredő szavakkal, félreérthetetlenül megállapította, hogy (olvassa): »Sajnos, a múltban és a jelenben is sokszor azt tartották nálunk, hogy a kereskedésiemmel, vagy az üzlettel való foglalkozás másodrangú jelentőségű. Ellenkezőleg,, szerintem elsőrendű fontosságú, mert szükséges, hogy ne akarjon mindenki az államból megélni, hanem ellenkezőleg, minél többen teremthessék meg maguknak az anyagi javak megszerzésének lehetőségét, hogy ezáltal magát az államot is gazdagítsák.« Ezek voltak a főméltóságú úr szavai. A kereskedelemügyi miniszter ő nagyméltósága a képviselőházban azt mondotta, hogy nálunk nincsen kereskedelemellenes irányzat s ilyen irányzatot a kormányzat nem is támogatna és nem is szolgálna. Mélyen t. Felsőház! A kereskedelem nem as vonja kétségbe ennek a dolog természeténél fogva természetes, megállapításnak a valóságát, mégis úgy látja, hogy vannak olyan tünetek, amelyek tápot adnak ennek az érzésnek, még pedig azért, mert kevés nyomát látja a miniszteri álláspont tettekkel való alátámasztásának. Pedig a kereskedő nem kér az államtól semmit, sem támogatást, sem szubvenciót, csak nyugalmat, békességet és szabadságot. A kormánynak sem célja a mai kötött rendszer állandósítása, amely, mint említettem, világgazdasági okokra vezethető vissza, mégis azt akarjuk, hogy ha mód és lehetőség kínálkozik, ne a kötöttség megszorítása, hanem annak enyhítése és lazítása, a kereskedelmi szabadság útjának egyengetése és előkészítése legyen a fő kormányzati irányelv. Csak a mai kényszerítő kötöttség fokozatos megszüntetése nyújthat sok új kereskedőnek és annak a sok munkára váró kéznek exisztenciát, amelynek hivatása a mai egykézrendszert felváltani. Az eddig elmondottak természetessé teszik azt, hogy az ifjúság inkább keresi a biztonságosabb íróasztalt, mint a bizonytalan jövőjű pultot, inkább áhítja a gondnélküli, aránylag kevesebb fáradsággal és '.munkával járó fix fizetést. mint a bizonytalanságot. Kecsegtetőbb részére a nyugdíj, mint az az esetleges kilátás. hogy öreg napjaira idegen támogatásra fog szorulni. A kereskedő és. kisiparos részére nincs napi 8 munkaóra, nincs heti 48 órás munkaidő, de van reggeltől estig, sőt sok szakmában kora hajnaltól késő éjszakába húzódó erős. megfeszített munka, hozzátehetjük azt is, hogy sokszor minden anyagi ellenszolgáltatás és eredmény nélkül. A kereskedőnek nincs fizetéses szabadsága, egyes szakmákban még a tökéletes munkaszünet sincs kiépítve, nincs kedvezményes orvosa, kórháza, gyógyszere, nincs fizetési és utazási kedvezménye, egyszóval megállapíthatjuk, hogy a kiskereskedőre _ ^ és kisiparosra nem terjed ki az állam, szociális gondoskodása. De ha boldogulni akar a kereskedő, akkor csak a saját erejére támaszkodva küzdhet meg az élettel, ha van benne bátorság, szorgalom, kitartás, szívósság, lemondás, igénytelenség és takarékosság, mert ezek legalább is olyan fontos tényezői a boldogulásnak, mint a leleményesség, az ötletesség, a szaktudás, a jóízlés, az áruismeret, az inieiatíva, a tapasztalat, vagy maga a tőke. Amellett a kereskedőnek ma jogásznak, ügyvédnek, adószakértőnek kell lennie, hogy eligazodhassék abban a sokmindenféle rendeletben, amelyet ma a különféle hatósági intézkedések előírnak. Mélyen t. Felsőház! Azokkal, amiket itt mondottam, nem elriasztani akarom az ifjúságot ettől a pályától, de erős meggyőződésem, hogyha valaki komolyan keres magának életpályát, akkor ismernie kell annak minden vonatkozását, előnyeit éppúgy, mint hátrányait. Fel kell készülnie az ifjúságnak arra a feladatra, amelyet tőle a hivatás várt és amelyet rá az élet ró. Ha az ifjúság nem- állás után áhítozik, hanem foglalkozást és életpályát akar teremteni magának a gazdasági életben, akkor tudnia kell azt, hogy kezdetben szerényebb, de magábanbízó és a maga erejére támaszkodó egyedeket követel meg a gazdasági élet. Én is hívom erre a pályára a fiatalságot, a művelt, a tanult keresztény magyar középosztály fiatalságát azért, mert szükség van rájuk ezen a pályán. Hívom őket azért, mert szeretem az életpályámat és éppen azért szeretném t friss erővel, egészséges életfelfogással felfrissíteni a kereskedelem vérkeringését és új rétegek bekapcsolásával talán megváltoztatni a kereskedelemmel szemben fennálló általános felfogást és visszaszerezni a munkalehetőségeket. Ma a régi keresztény cégek is küszködnek az élet nehézségeivel és szomorúan állapíthatjuk meg azt, hogy ha ma a régi keresztény patrícius cégek neveit akarjuk olvasni, akkor nem a Belvárosba és a körútra kell elmennünk, hanem végig kell sétálnunk a Kerepesi-temető kriptasorai előtt, mert ott találkozhatunk legnagyobbrészt ezeknek a régi keresztény polgári kereskedőcsaládoknak a neveivel. (Úgy van! Ügy van! balfelől.) Ezeknek helyét kell, mélyen t. Felsőház, az ifjúságnak újból elfoglalnia; ez a közgazdasági feladata és missziója és a magyar fajjal szemben hivatása is. Ezért szükséges keresztény ifjúságnak a gazdasági pozíciók elfoglalása. A magam részéről a kormányprogrammot nem úgy értelmezem, hogy az állástalan diplomások pillanatnyi elhelyezkedése céljából a kereskedelem alkalmazzon bizonyos számú fiatalembert, mert hiszen ez; minden gyakorlati eredmény és cél nélkül, alapjában véve elhibázott volna és csakis a kereskedelem indokolatlan újabb megterhelését jelentené. Nem kereskedelmi alkalmazottakra van szükség, hanem önálló kereskedőkre, akik fokozottabb elméleti és gyakorlati felkészültséggel akarnak önálló életpályát nem keresni, hanem teremteni maguknak, kiverekedni az élettől. A közgazdaságba való bekapcsolásra az; első lehetőség a kiskereskedelemre és a kisiparos-pályára való nevelés, mert az ifjúságnak tudnia kell azt, hogy a mai nagyvállalatok, nagycégek és üzletek is legnagyobb részben kicsiben kezdték és csak egy emberöltő vagy több emberöltő hosszú, kitartó, nehéz munkájával érték el mai nagyságukat és mai mivoltukat. A gazdasági pályákra való felkészültségnek már a neveléssel kell kezdődnie. Az összes középiskolákban a közgazdasági és szociális kérdések oktatását kötelezővé kellene tenni, mert a mai nevelési rendszer mellett nem is 45*