Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-46

Az országgyűlés felsőházának 4-6. üléi két témát választottam, amelyek, hogy úgy mondjam, érzelmileg a legközelebb esnek hozzám, nevezetesen az ifjúság elhelyezkedésének kérdését ipari és kereskedelmi vonatkczásban és a magyar királyi honvédségről való megemlékezést. Kormányprogrammá vált az, hogy a keresztény ifjúságot kereskedelmi, ipari és általában^ gyakorlati közgazdasági pályára kell irányítani. A háború előtt sem akart a társadalomnak ez a rétege ezekre a pályákra menni. A kereskedői pályát nem tartották úri foglalkozásnak, hiszen emlékszünk még arra, hogy amikor a diák nem akart megfelelően tanulni, azt a rémképet állították eléje, hogy kereskedőnek vagy iparosnak adják. Már abban az időben is a nyugdíjas pályák felé törekedett az ifjúság, még pedig legelsősorban a város, az állam és a törvényhatóságok felé,, pedig akkor a kereskedelmi pályát jól jövedelmező pályának tartották és bizonyos irigységgel néztek rá. Mindazonáltal lenézték, mint foglalkozást, annyira, hogyha enrek a foglalkozási ágnak a művelői, kereskedők és iparosok társadalmi vagy egyéb téren kiváltak, a társadalom ezt bizonyos lekicsinyléssel fogadta, megmosolyogta. Az általános felfogás már abban az időben is az volt, hogy vagyongvüjtésre a szabad pályák alkalmasabbak. Ezzel szemben mégis mit láttunk? A művelt középosztály gyermekei jóformán kizárólag földbirtokosok, hivatalrokok, elsősorban állami tisztviselők és katonák voltak, Itt kezdődött már a keresztény középosztály bűne, hogy idegenkedtek ezektől a gyakorlati pályáktól és kiengedték a kezükből akkor, amikor ezek a pályák az előbbiek szerint még lukratívok voltak. Ennek a bűnnek ma kettős következménye van. A bűn egyik része visszaszáll a középosztályra, amely ma, a dekor junktúra idején akarja pótolni azt, amit hosszú évtizedeken keresztül elveszített és kiengedett a kezéből; a bűn másik része pedig átokként nehezedik ma a kereskedelemre, mert más volna a felfogás, ha a társadalomnak ezek a rétesrei is itt munkálkodnának a mi soraink között. Ennek eredmérye lehetne az. hogy nagyobb megbecsülést élveznének és talán más alakulást vettek volna azok az irányzatok is, amelyéknek kialakulása ma megköti a kereskedelmet és megnehezíti az ipari tevékenységet. Változott a helyzet a háború után, amikor a sok leszerelt katoratiszt és a végki elégített tisztviselőknek nagy száma máról-hol napra kereskedelmi pályára vetette magát. Keresztény jelszavakkal számos vállalkozást alapítottak akkor, amelyekről azonban rövidesen kitűnt, hogy a kereskedelemhez nem elég a tőke, nem elég az elhatározás és a kedv, ahhoz valamit érteni is kell, ahhoz bizonyos előgyakorlat és tanulmáry szükséges és minthogy ez nem volt mea: az illető jószándékú urakban, hamar mutatkozott ennek az eredménye r is, amennyiben ezek a máról-holnanra nagy számmal alakult vállalatok máról-holnapra megszűrtek, úp-vhogy jóformán még hírmondó sem maradt belőlük. Ezt a korszakot követte az úgynevezett konjunkturális időszak, amikor a koronaromlás megduzzasztotta a pénzt, ezzel szemben megcsappantotta, megapasztotta a kereskedők árukészletét. Eendőri eljárásokkal és uzsorabírósági tárgyalásokkal telített ^időszak e volt ez, amikor — méltóztassanak visszaemlékezni FELSŐHÁZI NAPLÓ. II. \e 1987. évi június hó 24-én, csütörtökön. 277 rá — még az államhatalom is vitatta, vájjon az utánpótlási ár felszámítása jogos-e és erre adta meg azután a választ az élet, amikor pénzünk stabilizálódásával megállapíthatták azt, hogy a kereskedelem árukészlete kivétel nélkül óriási csökkenést és azzal kapcsolatban óriási tőkeveszteséget ért el. Ennek a kornak típusa — mégpedig kevésbé kellemes emlékű típusa — a lánekereskedő, aki az áruhiányt és a kezdődő behozatali nehézségeket kihasználva, közbeékelődött a legális kereskedő és a foI gyasztó közé, szipolyozta mind a kettőt és ez| zel aláásta a legális kereskedelem tekintélyét és megbecsülését. Ennek a típusnak káros működését nagyon sok vonatkozsában még ma is érzi a tisztességes kereskedelem. A viszonyok további rosszabbodásában és az általános pénztelenségben a kereskedelmi viszonyok leromlásával együtt természetszerűleg visszaesett a kereskedők forgalma is., Erről csak az akkori pénzügyi kormányzat nem akart tudomást szerezni, mert a korlátlannak tartott korábbi kereseti lehetőségek alapján vetette ki továbbra is az adóka':, azonkívül ez volt az az időszak, amikor az állam társként ült be a kereskedő üzletébe és az iparos műhelyébe, azonban olyan társként, aki a rizikóban egyáltalában nem osztozott, (hanem csakis a nyereséget, vagy a vélt nyereséget fölözte le és a kereskedőt egyszerűen megtette az állam fizetéstelen pénzbeszedőjévé, aki a különféle fényűzési és forgalmi adók millióit szállította be az államkasszába. Ez a rendszer termelte ki a forgalom alapján ötletszerűen, a százalékos haszonkulcsok alapján megállapított adózást a mérleg szerinti adózás helyett és ennek az eredménye a még ma is fennálló túladóztatás és az adók aránytalan elosztása. Ezekhez a nehézségekhez járultak még azok az intézkedések, amelyek végeredményben a kötöttség mai rendszeréhez vezettek. Végeredményben a kereskedő kikapcsolásával^ akarják a bel- és külkereskedelmi tevékenység egyrészét, mégpedig tekintélyes részét lebonyolítani. Ez a rendszer az egyéni vállalkozással szemben, amely pedig a gazdasági életnek egyetlen bevált és biztos alapj cl? ci kollektív vállalkozást juttatja előnyös helyzetbe és fejleszti ki olyan mértékben, hogy azt semmiféle gazdasági és társadalmi rend el nem bírhatja. Ennek a rendszernek kiépítésével napról-napra fogynak az önálló exisztenciák és ezeket a megszűnt exiszteneiákat felszívják ezek a kollektív vállalkozások, mint alkalmazottakat. Hogy ennek szociális és gazdasági szempontból milyen veszélyei és milyen káros hatásai vannak, azt bővebben ecsetelni feleslegesnek is tartom. Mélyen t. Felsőház! Egész határozottsággal jelentem ki, hogy én a szabadkereskedelem és a kereskedelmi szabadság elvi álláspontján állok, a ma atmoszférája azonban nem kedvez a szabadság légkörében fogant kereskedelem fejlődésének. A háború utáni autarchikus elzárkózások és a világgazdasági válság, valamint az ezeknek a jelenségeknek nyomában járó korlátozó rendszabályok csak szűk keretet engednek az egyéni kereskedelmi tevékenységnek. Korántsem állítom azt, hogy ezért a kormány vagy a kormányzat volna felelős, mert hiszen természetesen mj sem tudjuk magunkat függetleníteni azoktól az okozatoktól, amelyeknek okai éppen az előbb említett körülmények, mindazonáltal aggállyal 45