Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-46

Az országgyűlés felsőházának 46- ülése 1937, évi június hó 24-én, csütörtökön. 275 ' \. -"wszí; el a párbajtól, sőt bizonyos lovagias nimbusszal veszi körül a párbajodét, ami nem riaszt el, 'hanem-a fiatalságot inkább utánzásra csábítja. A mi vidékünkön nemrég két ifjú borközi állapotban összeveszett és párbajra állott ki. Valószínűleg egyiknek sem volt azelőtt pisztoly a kezében, a pisztoly nem sült el, nem tudom, hányszor csütörtököt mondott, erre egymás nyakába borultak és kibékültek, mint ahogy az a lovagokhoz illik. Az egyik segéd .azonban, hogy megmutassa, hogy ért a fegyverhez, elkezdte azt piszkálni, a pisztoly elsült és a golyó szétroncsolta a kezét. •Ezeket a törvényszakaszokat oda kellene módosítani, hogy a párbajozót szigorúbban lehessen büntetni. Meggyőződésem az, hogy ha általában a párbajt öt évi fegyházzal büntetnék, halál esetén pedig kötél általi (halálra ítéltetnék, akkor ezek a gánesnélküli lovagok kétszer is meggondolnák, hogy párbajozzanak-e, vagy sem. Azt hisizem, ennek a barbár szokásnak a megszüntetése végett intenzívebb társadalmi megmozdulásra is szükség volna. IV. Károly király a háború alatt kiadott egy rendeletet, amelyben úgy a katonai, mint a polgári állásúaknak is megtiltotta a párbajt. Sajnos, ennek ma már nyoma sincs, hanem azt látjuk, hogy előkelő közéleti férfiak is párbajoznak, sőt az emléklapos és tényleges tiszteknek kötelességük párbajozni, ha a katonai becsületügyi bíróság vagy választmány ezt kimondja. Azt hiszem, hogy ennek igenis véget lehetne vetni. Az igazságügymimiszter úr és a mostani honvédelmi miniszter úr ő nagyméltóságaik olyan fenkölt gondolkodásúak, olyan előítéletmentesen gondolkoznak, hogy azt hiszem» rájuk vár a feladat, hogy ezt a kérdést megoldják. Hisizen ha a tisztikart sérelem éri, azt hiszem, nagyon könnyen lehetne olyan becsületbírósági módozatot találni, amely elégtételt tudna adni az illető sértettnek a tiszti rang sérelme nélkül. Mert egészen lehetetlen, hogy például egy volt frontharcos, dekorált emléklapos tiszt, aki mondjuk, polgári állásra nézve bíró, két jogszabálynak a súlya alatt nyögjön. Mint bíró nem párbajozhat, mert különben megszegi azt a törvényt, amelynek megtartására és megtartatására esküt tett; ha pedig nem párbajozik, akkor elveszti a tisztirangját. Nem is kell talán említenem, hogy a mai korban, amikor mindenki keresztény világnézeti és nemzeti alapot emleget, felesleges talán hangsúlyozni, hogy a keresztény világnézet semmiféle párbajjal nem rokonszenvez. Volna még egy kérdés, a rehabilitáció kérdése. Nálunk ebben a tekintetben teljesen rendezetlenek az állapotok. Akit egyszer nálunk büntető ítélettel elítéltek, ha mindjárt egy pengőre is ítélték el, az egész életében büntetett előéletű marad, még* akkor is, ha "az ítéletet felfüggesztették. Igazságtalan és lehetetlen

1 állapot, hogy valaki ilyen kis bűncselekmény és kis büntetés miatt egész életében meg legyen bélyegezve és erkölcsi bizonyítványt se tudjon kapni. Azt hiszem, az igazság azt követeli, hogy ezeknek az embereknek, ha kifogástalanul viselik magukat, bizonyos idő múlva vissza kell adni a becsületüket és a büntető ítélet erkölcsi hatályát megszüntetni. Lehetséges azonban még egy eset. Forra»dalmi vagy izgalmas időkben lehetséges az, hogy a bíróság olyan ítéletet hoz, amely később nem helytálló, amelyet higgadtabb korszakban! nem tartunk igazságosnak. Az én falumban az árdrágítások, a maximálások idejében a tejszövetkezet az az évi tejtermékeket árverés útján eladta. Tette ezt azért, mert az alapszabályok erre kötelezték, mert azt írták elő, hogy árverésen kell eladni. Ezt bejelentették a hatóságnak. Eladták a tejet maximális áron, egy fillérrel sem drágábban. Már most mi történt? Valaki feljelentette az árverezőket és a szövetkezeti igazgatóságot. Az első fórumon felmentették őket, mivel nem lépték túl a maximális árat. A Curián elítélték az árverezőket és az igazgatóságot is, és pedig azzal az indokolással, hogy bár igaz, hogy a maximális árat nem. lépték túl, az árlejtésben magában azonban benne volt a szándék, hogy a maximális árat túllépjék. Azt hiszem, a mai lehiggadt korban ezt senki igazságosnak nem tartja, ezeket az embereket igen is rehabilitálni kell, mert különben mindig érezni fogják, hogy velük igazságtalanság történt; ezeknek vissza kell adni a hitet önmagukba és az igazságszolgáltatásba. Mélyen t. Felsőház! A mezőgazdaság fejlődésének, de a kisipar fejlődésének és a jó közigazgatásnak is egyik előfeltétele a jó közúti hálózat. A központi statisztikai hivatal 1935-ben kiadott évkönyve szerint Baranya vármegye az ország 25 vármegyéje között közutak tekintetében a huszadik helyen áll. Ennek nem a vármegye az oka, hanem okai Baranya vármegyének települési viszonyai. A vármegyében '250.000 lélek van s ez a 250.000 lélek 307 községben oszlik meg, egy községre átlag 757 lélek esik, 89 községben pedig 400-on alul van a lélekszám. Ezek a kisközségek sohasem fognak tudni maguknak bekötőutat építeni. A költségvetésbe felvett 3 millió pengő bekötőutak építésére sem teszi azt lehetségessé a községi egyharmad hozzájárulási aráiíy hiányában. Ezt a hiányt, sajnos, nem pótolhatja a törvényhatóság sem, mert nem tudja a községek helyett az egyharmadot előteremteni, sőt ha lényegesen föl nem emeli közúti adóját, magát a törvényhatóságot terhelő egyharmadot sem képes biztosítani, mert a vármegye útalapjának összes bevételeit a kész utak évi karbantartása és az útépítésre már felvett kölcsönnek a törlesztése és kamatszolgáltatásai emésztik fel. Már most Baranya vármegye azzal a kéréssel fordult a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, hogy legyen kegyes ebből a bekötő utak építésére előirányzott 3 millió pengőből a vármegyének 400000 pengőt utalványozni és ez összeget a jövőre is biztosítani, hogy a vármegye ezeknek a bekötő utaknak az építését megkezdje és tekintsen el attól, hogy a községek hozzájáruljanak a költség egyharmadához, hanem elégedjék meg azzal, hogy a községek csak a fuvart és a kézi' napszámot szolgálNagyon kérem a kereskedelemügyi miniszter úr ő nagyméltóságát, támogassa és teljesítse ezt a kérést, hogy ezek a szegény községek, amelyek épúgy megfizetik az útadót és közmunkaváltságot, mint más községek^ úthoz jussanak és ne legyenek elzárva a fejlődéstől. Bátor vagyok még egy kéréssel fordulni a, kereskedelemügyi 'miniszter úr ő nagyméltóságához: tegye lehetővé, hogy Baranyanádas község közepétől a közelben lévő XIII. századbeli régi műemlék jellegű templomig és kolostorig, ahol Skóciai Szent Margit nevelkedett, ahova