Felsőházi napló, 1935. II. kötet • 1936. október 20. - 1937. július 15.

Ülésnapok - 1935-46

274 Az országgyűlés felsőházának 46. ülése 1937. évi június hó 24-én, csütörtökön. perek nagy részét a járásbíróságok hatáskörébe utalta. A járásbíróságok tárgyalják a polgári pereket 3000 pengős értékhatárig, minthogy pedig ma ritka az olyan polgári per, amely 3000 pengőnél magasabb értékű lenne, ebből következik, hogy a járásbíróságok polgári ügyforgalma rendkívül megszaporodott, a törvényszékek ügyforgalma pedig első folyamodása ügyekben nagyon megcsökkent. Ugyanez a törvény kitágítja a járásbíróságok büntető ügykörét is, tudniillik azok a bűncselekmények, amelyek eddig a törvényszékhez mint egyesbírósághoz tartoztak, most a vidéki, tehát a törvényszéki székhelyen kívüleső járásbíróságok hatáskörébe lettek utalva, amennyiben a bűncselekményt a járásbíróság területén követték el és amennyiben az ügyész ott adja be a vádindítványt. Ez mindenesetre nagyon helyes intézkedés volt, mert közelebb hozta az igazságszolgáltatást a jogkereső félhez és így olcsóbbá és gyorsabbá is tette azt. Ha azonban a járásbíróságoknak ez a jogkör- és hatáskörkiterjesztése helyes is volt, ez szükségképpen azt eredményezte, hogy a járásbíróságok ügyforgalma abnormálisan megnövekedett, ugyanakkor pedig a kormányzat nem gondoskodott arról, hogy ezt a megnövekedett ügyforgalmat képességben és számban megnövelt bíróság lássa el. Érdekes, amit sok bírótól hallottam, hogy sok helyen a békebeli kétszeresére emelkedett a járásbíróságok ügyforgalma, a személyzet pedig a felére apadt. Nagyon természetes, hogy így az olcsóság és gyorsaság mellett a jóság követelménye nem valósulhatott meg, mert hiszen a túlterheltség miatt a járásbíró jól nem is végezhette a dolgát. r Bátor vagyok rámutatni arra, hogy nem egészen helyes, hogy a járásbíróságok egyes dolgait, így pl. a tanúkihallgatást is ;a községi igazságszolgáltatásra bízzák. Schandl képviselő úr a képviselőházban említette, hogy a községi jegyzőnek 99 fölöttes hatósága van. Igazán szinte csodálatos lett volna, ha a bíróság is nem kapcsolódott volna bele. A jegyző azonban maga nem ér rá, hogy tanukat hallgasson ki, ezt az írnoka végzi. Amikor ezzel a kérdéssel foglalkoztam, végighallgattam egy ilyen tanúkihallgatást, amelyet az írnok végzett. A kérdések a következők voltak: a felperes mire alapítja a követelését, az alperes mit szól ehhez, elismeri-e vagy sem, ha nem ismeri el, a felperes mit szól, akkor meg az alperes mit szól és így tovább. A végén sem az írnok, sem a felek nem tudták, ki a felperes és ki az alperes, az alperes a mellét verte, hogy ő a felperes. En aztán megléptem, nehoffv esetleg engem léptessenek elő alperesnek. (Derütség.) Ez lehetetlen dolog. Az elgondolás ió volt, de a praxisban ez teljesen keresztülvihetetlenMindenhol lehet takarékoskodni, de nem lehet takarékoskodni a bíróságnál. {Ügy van! Ügy van!) Az 'igazságügyminiszter úr állítólag már egy időben megígérte azt, hogy a vidéki járásbírók közül a kiválóbbakat soron ^ kívül lépteti elő, hogy ne kérjék az áthelyezésüket, hanem maradjanak meg. Ha ezt a tervet keresztülviszi, ez mindenesetre emelni fogna a vidéki járásbíróságok nívóját, nagyon kell azonban kérnem az igazságügyminiszter urat,hogy az úgynevezett várakozási idő megrövidítésénél vegye szintén figyelembe erceket a vidéki, tehát törvényszéki székhelyen kívül levő járásbírókat. Mert azt mondják, hogy a statisztika szerint 90%-kal részesülnek ebben a várakozási időmegrövidítésben a törvényszéki székhelyen lévő bírák, a vidéki járásbírók pedig csak 10%-kal, pedig az előbbieknek van segédszemélyzetük, van titkárjuk, van esetleg gépírójuk, gyakornokuk, a vidéki járásbírónak pedig magának kell végeznie ezt a munkát. Még egyet szeretnék éppen családvédelmi szempontból az igen t. igazságügyminiszter úr figyelmébe ajánlani. Tudniillik a bíróságnál eddig egyáltalán nem vették figyelembe a sokgyermekes családúakat, pedig elsősorban ezeket kellene előléptetni, vagy legalább is előnyben részesíteni az áthelyezéseknél és az előléptetéseknél. E helyett azt látjuk, hogy sokszor volt frontharcos bíró, akinek 7—8 gyermeke yan, 45 éves korában még vidéki, tehát törvényszéki székhelyen kívül lévő járásbíróságnál szolgál és viszont volt rá eset, hogy pályázat nélkül 30 éves nőtlen és háborúiban nem volt fiatal bírót neveztek ki törvényszéki székhelyen járásbírónak, sőt a törvényszékihez bírónak, pályázat nélkül. Azt hiszem, a legigazságosabib az, hogy minden bíró legalább tíz évig a járásbíróságnál szolgál, mert különben előfordul az, 'hogy öreg járásbíró ítéletét fiatal, tapasztalatlan bírák bírálják felül, mint a fellebbviteli tanács tagjai. Mélyen t. Felsőház! A bíráknak szükségük van arra, hogy olyan dotációban részesüljenek, hogy elő tudják teremteni azokat a szellemi és anyagi előfeltételeket, amelyek szükségesek, hogy jól és tekintéllyel lássák el a hivatalukat. Jelenleg, mondjuk, egy járásbírónak akkora pótléka van, mint például a esapattestnél szolgáló tiszthelyettesnek, körülbelül havi 39 pengő. Legalább is 100 pengővel kellene emelni a bíró fizetését, hogy meg legyen az a tekintélye, az a méltósága, amely szükséges a bírói hivatás ellátásához. Magyarországon talán már mindenben csalódott a közönség, Magyarországon talán már mindenben megrendült a publikum bizalma a múltban, de sohasem a magyar bíróságban. (Ügy van! Ügy van!) Ezt a bíróságot csak egy évezredes alkotmány és évezredes tradíció tudták kitermelni. Nálunk nem lehetséges az, ami megtörténik más államokban, hogy például a -bíróság egyszerűen átírja egy nagy rendnek, vagy szerzetnek vagyonát telekkönyvileg az államra. Nálunk nem fog megtörténni az sem, hogy a bíróság parancsszóra üldözzön felekezeteket, vagy papokat és nem lesz nálunk sohasem diktatúra, mert a magyar bíróság sohasem fog meghajolni semmiféle parancsuralom előtt. A magyar bíró nemcsak az egyéni becsület, hanem a magyar alkotmánynak, a magyar nemzet becsületének is védője és őrzője. Ezt a 'bíróságot igenis olyan helyzetbe kell hozni, hogy anyagi gond nélkül élhessen hivatásának. Olyan fizetést keli biztosítani számára, hogy ezzel is kidomboríttassák az ő méltósága, az ő tekintélye és a jogkereső közönségnek a magyar bíró iránti szeretete, bizalma és hódolata. T. Felsőház! Egészen röviden még két büntetőjogi vonatkozású kérdésre akarok kitérni, amely két kérdés nálunk teljesen rendezetlen és ez a párbaj és a rehabilitáció. A magyar büntetőtörvénykönyvben, az 1878 :V. tc.-ben több paragrafus tiltja és elítéli a párbajt, azonban olyan enyhe e^ a büntetés, — a gyakorlatban rendesen egytől hat napig terjedő fogházzal büntetik az illetőt — hogy