Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-7

74 Az országgyűlés felsőházának 7. ülése 1935. évi június hó 18-án, kedden. azokra, akik rettenetes helyzetben vannak. (Ügy van! Ügy van!) Nemrég egy angol úr utazott itt Magyarországon és azt mondotta: csodálkozom, hogyan tudják maguk magyarok azt megcsinálni, hogy micsoda nagyszerű város ez, micsoda fény, pompa van itt és azután, ha a vidékre megy az ember, lát viskókat, nyomort és szegénységet. Nem tudom mit feleltek ennek az úrnak, mert én csak ezt az első kérdést hallottam, de nekem is az a véleményem, hogy minden intézkedésnek, minden cselekedetnek első kérdése az, hogyan bír egy nemzet és egy nép szociálisan élni. Valahányszor a templomba megyek, mindig azt gondolom: nézd, te'elmégy az Istennek szolgálni és nem gondolsz arra a sokszáz emberre, akinek nincs betevő falatja sem. Talán mégis ez volna az első, 'hogy segítenétek mindnyájan egymáson. De, amiért szót emelek, az az a végtelen nyomor, amelyet nemcsak én látok, hanem, azt hiszem, minden gondolkodó ember az országban lát, ha végigmegy az embereken és különösen azon a népen, amely éppen munkájával azt teszi lehetővé, hogy nekünk kenyerünk és ételünk van. Aki ismeri ma a gazdák helyzetét, az tudja, hogy minden segítség ellenére — amelyet elismerem, teljes jóakarat vezet — az úgynevezett moratórium és gazdavédelem ellenére is rossz. Olyan sok rendelet van azonban, hogy ezt illuzóriussá, vagy legalább bizonyos tekintetben nem tökéletessé teszi! Látok hónapokra, hetekre az út szélére kidobott, régente jó gazdákat és csodálom, hogy nem lehet valami intézkedést tenni érdekükben. Ezek hozzám jönnek kétségbeesetten, mert én vagyok az utolsó fórum. Tudniillik tudják, hogy nem tudok segíteni. (Derültség.) Azért jönnek szegények, ^mert gondolják, hogy valami segítség talán mégis van. Látom ennek, a népnek a nyomorát és azért igyekszem elsősorban ideterelni a figyelmet és a gondosságot. Látom azokat a íkisgazdákat is, akik ugyan nincsenek eladósodva, de már ősszel mindenüket odaadták adóba- Most sem takarmányuk, sem a maguk számára élelmük nincsen. Igazi kultúra az yolna, hogy még az állatokról is gondoskodjunk. De erről nem beszélek. Ezek az emberek a legnagyobb nyomort élték át ebben az évben az Alföldön, mert nem volt a tanya körül semmi, amit a jószágnak adhattak volna. Tudok esetet, hogy a bárányok nem fiadzottak, vagy ha fiadzottak, az újszülött bárányok megdöglöttek, mert nem volt nekik mit enni adni. Ott vannak azután a felesek, azok a 8—10 holdas kisgazdák, akik, amint láttam, keservesen munkálkodnak földjükön- Nem szólok azokról a szerencsétlenekről, akiknek földjét elverte a jég, de szólok azokról, akik igazán éhezve dolgoznak. A iminap is az egyik azt mondta nekem: Uram, kapálom ezt a földet, dolgozom itt ezen a földön. Sokszor arra gondolok, hogy Istenem, mennyit fáradok, mennyit élek ép ezért és bár hoz is az Üristen áldást, én a családommal együtt koplalok. De a legnehezebb sorsban van az Alföldön az úgynevezett munkásosztály. Ezeket az embereket némelyek piaci légynek is nevezik, mert azt mondják, hogy ott vannak a piacon egész nap és nem mennek munkába. Régen sokszor így volt, de ma, ha látja az ember azt a sereget összetépve, száz foltos ruhában, összeaszva, kifáradva, elszorul szíve, mert ezek az emberek igazán nem élveztek ebből' az. életből semmit sem, csak munka, törődés és fáradság egész életük. Hogyan vannak ezek ma? Azt mondják, megnyílt a munka és mehetnek mindnyájan legalább kukoricát kapálni. Nem tőlük hallottam, hanem gazdáktól, hogy ezek köziül a munkások közül sokan nem kapnak más kosztot, mint pattogatott kukoricát és egy darabka kenyeret. Ha ezt nézem, — aki mégis terített asztalhoz ülhetek, annyi sok embertársammal együtt — hogy ezek, akik így dolgoznak és így fáradnak, ilyen nyomorult helyzetben vannak, akkor arra gondolok, hogy a társadalomnak kellene megmozdulnia, -*- különösen ebben az időben, amikor az új búza még *ísak reményt mutat, és bizonyos tekintetben az államnak is meg kellene mozdulnia. Az állam segélyt ad, a vármegyék is gondoskodnak róluk, de képtelen és sokáig nem tartható helyzet az, ha valaki mást nem kap, mint csak egy kis melegített vizet, aminek leves a neve. Ezért én nem szavazom meg ezt a költségvetést tisztán abból az okból, mert nézetem szerint lejjebb kell szállítani az adót. Ezt nem hangsúlyozva mondom, hanem mint lehetetlen helyzetet említem meg; tessék megkérdezni az összes kisgazdákat, mindegyik azt fogja mondani: ezeket a terheket nem bírjuk. Talán a nagygazdák sem bírják, de ezt nem tudom. De, hogy nem fogadom el a költségvetést, annak nem ez az oka; Oka az, amit már tavaly is mondottam: amíg Budapest területén vörös zászló és mellette egy kalapács és sarló lesz egy ház jelvénye, a költségvetést nem fogadom el. (Taps.) Elnök: Szólásra következik Gaár Vilmos ő méltósága. Gaár Vilmos: Nagyméltóságú Elnök TTr! Mélyen tisztelt Felsőház! A mostani országgyűlést megnyitó kormányzói beszéd tartalmáért politikailag a kormány felelős. Ebből következik, hogy ennek a beszédnek tartalma a kormány akaratai A kormány azt az akaratát kívánta benne kifejezésre juttatni, hogy a nemzet hajóját a mai válságos és zivataros időkben miként akarja kivezetni a nemzeti boldogság kikötőjébe. Mint már Károlyi Gyula ő nagyméltósága kijelentette: ennek a beszédnek, valamint a miniszterelnök úr egyéb kijelentéseinek az a főtenorja, hogy a minden szélsőségtől mentes, konzervatív haladás útján kívánja a nemzet hajóját irányítani és azokat az új változtatásokat behozni, amelyeket négyéves munkaprogrammjába felvett, még pedig azon az alapon, hogy gazdasági téren az egyéni munkát és az egyéni felelősséget, vagyis a jelenlegi kapitalisztikus gazdasági világrendet ismeri el, szellemi téren pedig keresztény erkölcsi alapon és a nemzeti érzés gondolatának alapján áll. Ezek az eszmék és ezek a gondolatok hatnak át engem is, és ezért teljes mértékben elfogadom ezt a költségvetést és ennek a költségvetésnek minden egyes tételét. De éppen a miniszterelnök úr jelentette ki azt, hogy nem fejbólogató Tamásokra és Bálintokra van szüksége, ellenkezőleg a jogos, okos és higgadt kritikát, megjegyzéseket elfogadja és tanulságul veszi. A volt kormány elnök úr, gróf Károlyi Gyula ő nagyméltósága is azt mondotta: a költségvetési vita a felsőházban két lehetőséget nyújt: egyrészt kijelentését annak,, hogy támogatjuk-e a kormány politikáját, vagy nem, másrészt pedig a költségvetéssel kapcsolatosan azokat az észrevételeket, azokat a felfogásokat juttatjuk nyilvánosságra, amelyeket a kormány,