Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-7

Az országgyűlés felsőházának 7. ülése mányzás mikéntjéről és a politikai helyzetről általában táplált véleményének kifejezést adhasson. Éppen ezért, legyen szabad rövid időre nekem is a t. Felsőház türelmét kérnem, hogy néhány általános politikai kérdésről felfogásomat kifejthessem. (Halljuk! Halljuk!) T. Felsőház! A közelmúltban belpolitikai helyzetünk lényeges változáson ment át. Ezt a lényeges változást előidézte a kormány lemondása, a kormány újjáalakítása, a régi országgyűlés feloszlatása, az új választások kiírása és azok megejtése és az új országgyűlés megnyitása. Hogy ezekre a lépésekre szükség volt-e, hogy azok helyesek voltak-e, igen, vagy nem, erre nézve a vélemények eltérhetnek. En erre vonatkozólag nem tartom sem időszerűnek, sem helyesnek most állástfoglalni, mert hogy azoknak van-e és lesz-e igazuk, akik ezeknek a lé" péseknek megtételét szükségesnek és helyesnek, vagy azoknak, akik azokat helytelennek és szükségtelennek tartották, ezt a jövő, a jövő események fejleménye és eredménye fogja megmutatni. Egyet azonban a leghatározottabban ki kell jelentenem, hogy elhibázottnak és indokolatlannak tartom azt, amikor több oldalról ezekkel a lépésekkel kapcsolatban alkotmánysértésről hallunk beszélni. Politikailag lehet a kormánynak ezeket az intézkedéseit hibáztatni, kritizálni, kedvezőtlenül elbírálni, de úgy beállítani az eseményeket, hogy itt alkotmánysértés történt, ez nagyon helytelen és a közvé leményben könnyen fogalomzavarra adhat okot. (Ügy van! a középen.) Igénytelen nézetem szerint a legszigorúbb alkotmányosság elveinek, a legortodoxabb parlamentáris elveknek is megfelelő volt az egész eljárás lefolytatása, amely tulajdonképpen a következőképpen alakult: A kormány nem látta a régi országgyűlésben a maga mögött álló többséget elég szilárdnak, ezért beadta lemondását s újrakineveztetését azzal a kikötéssel vállalta és fogadta el, hogy megkérdezhesse az ország választóközönségét. Ez megtörtént, a választóközönség döntése alapján a kormány nagy többséggel jött be az új országgyűlésbe- Hogy helyesen vagy helytelenül ítélte-e meg a helyzetet annakidején a kormány, ezt nem akarom fejtegetni, de az olyan véleményt, hogy nem parlamentáris és nem alkotmányos úton történtek meg ezek a lépések, nagyon helytelennek, indokolatlannak és elhibázottnak tartom. Nem szabad a harangot félreverni akkor, amikor nincs tűz, mert annak következménye nagyon könnyen az lehet, hogy valamikor, ne adja Isten, de mégis tűz támadna, a félrevert harang hangjára nem gyülekeznének az emberek. (Ügy van! Ügy van! a középen és a baloldalon.) Ezek a kérdések különben, mint mondottam, csak a jövőben lesznek tárgyilagosan megítélihetők és elbírálhatók. Egy szerény megjegyzést, illetőleg észrevételt kell azonban tennem a miniszterelnök úrnak &

r minap itt,, a felsőházban tett egyik megállapításáról, amikor tudniillik a (miniszterelnök úr, gróf Széchenyi Aladár felszólalására adott válaszában — arra vonatkozólag, hogy a választójogot és a Ház feloszlatását illetőleg Széchenyi Aladár gróf felemlítette azokat a megegyezési tárgyalásokat, amelyeket a miniszterelnök úr köztudomás szerint a télen folytatott — azt mondotta, hogy ez az ő privát ügye- (Ügy van! a jobboldalon.) T, Felsőházi! Nagyon értein, sőt helyesnek is tartom azt, hogy e tárgyalásokra vonatkozó kérdésekre részletesen felelni, e tárgyalásokat 1935. évi június hó 18-án, kedden. 65 ismertetni nem tartotta helyesnek, kívánatosnak és időszerűnek a miniszterelnötk úr, de hogy azokat privát ügynek minősítette, ezt én nem tudom^ elfogadni. (Ügy van! Ügy van! — Gróf Somssich László: Ö sem privát ember, hanem miniszterelnök!) Mert ha bárkivel magánügyben tárgyal a miniszterelnök úr, ez az ő privát ügye, de ha a magyar miniszterelnök vezető politikai egyénekkel a választói jog, a házfeloszlatás kérdéseiben tárgyalásokat folytat, megállapodásokat köt vagy nem köt, — tekintettel arra, hogy ezeknek a tárgyalásoknak akár sikeres, akár nemsikeres lefolytatása és eredménye kétségtelenül kihatással volt a későhbi eseményekre, a kormány lemondására, újjáalakítására, a régi országgyűlés feloszlatására és az új választások kiírására — akkor ezt a kérdést privát ügynek minősíteni nem lehet, mert hiszen a legfontosabb országos közérdekű kérdésekről folytak és azokra bizonyos kihatással voltak ezek a tárgyalások. (Ügy van! Ügy van!) T. Felsőház! Ezt csak per tangentem akartam megjegyezni, mert nem szándékszom most az elmúlt dolgokkal foglalkozni. Az országgyűlés összehívása és megalakulása óta az ezáltal előállott mostani helyzettel és a várható jövő alakulásokkal' kívánok röviden, pár szóval foglalkozni. (Halljuk Halljuk!) Az új országgyűlési ciklust a kormányzó úr őfőméltósága hoszszú beszédben nyitotta meg. E hosszú, részletes beszédben a kormányzó úr ajkairól hallottuk a kormánynak részletes munkatervét és mint ilyennel, legyen szabad ezzel foglalkoznom. (Halljuk! Halljuk!) E megnyitó beszédben és azután is több miniszterelnöki nyilatkozatban és közzétett közleményben benne foglaltatnak mindazok a kormányzati teendők, amelyeket a kormány maga elé kitűzött úgy gazdasági, mint szociális és alkotmányjogi téren. Azt, hogy ilyen sokoldalú és sokféle teendőt tűzött ki maga elé a kormány, kifogásolnunk nem lehet, sőt helyesléssel kell tudomásul vennünk, mert el kell ismernünk azt, hogy mindezeken a tereken igen sok kérdés javításra, módosításra szorul, igen sok kérdés rendezendő és megoldandó. Hogy tehát e kérdések egész komplexusát a kormány mint muukaprogrammot maga elé tűzte, ezt csak helyesléssel lehet tudomásul venni. Igen fontos kérdés azonban az, — talán még a munkaprogramra felsorolásánál is fontosabb — hogy e programmot és e teendőket milyen irányelvek szerint, milyen szellemben és milyen mértékben szándékszik és akarja a kormány megvalósítani. Ezt a kérdést annyira fontosnak tartom, hogy az idevonatkozó nyilatkozatokat legyen szabad szó szerint idéznem. A kormányzói megnyitó beszédben ez foglaltatik (olvassa): »Nem a mindenáron való újítás gondolata a vezető szempont, hanem a reális életszükségletnek mérve állapítja meg a feladatokat.« Továbbá azt mondja (olvassa): »Az ezeréves magyar alkotmányosság szellemében fokozatos fejlődés, minden szélsőséges kísérlettől mentes építőmunka.« A miniszterelnök úr pedig így nyilatkozik (olvassa): »Állást kell foglalni az ellen, hogy a reformok ügye forrófejű és felelősségérzettel nem rendelkező, politikai törtetők agitációs játékszere legyen. El kell zárni a reformpolitikát a demagógia, az izgatás és a szélsőségek atmoszférájától.« Később azt mondja a miniszterelnök úr (olvassa): »Történelmi hagyományokra támaszkodva, a haladás útján előrehaladó reformpolitika a cél.«