Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-6

5t Az országgyűlés felsőházának 6. ülése 1985. évi június hó 5-én, szerdán. volna. Méltóztassék megengedni, hogy néhány szóval történeti visszapillantást vessek azokra a gazdasági és szociális okokra, amelyek szerintem ennek a minisztériumnak a felállítását indokolják. Amikor Cobden 1860-ban Franciaországgal megkötötte a szabadkereskedelmi egyezményt és Franciaország leszállította a vámokat, biztosította Angliának a legnagyobb kereskedelmi előnyöket, megindult egy gazdasági folyamat, amelynek során az 1'4 milliárd angol fontot kitevő világforgalom húsz óv alatt 32 milliárd angol fontra emelkedett. Ennek a történelmi jelentőségű, nagyhatású szerződésnek folyományaképpen általános jólét fejlődött ki, amelyből a monarchia keretén belül mi is ki* vettük részünket. Különösen rendkívül nagy volt a fejlődés Németországban, amely fejlődés azután általános gazdasági és bizonyos tekintetben politikai rivalitást is okozott, amely végül a világháborúban tört ki. A világháború után éppen azok az államok, amelyek a szabadkereskedelem hívei voltak, olyan intézkedéseket tettek gazdasági és poli

: tikai téren, amelyek teljesen ellentétben állottak az általuk előbb hirdetett elvekkel és bennünket — noha nekik is ártottak — létünkért való állandó harcba kényszerítettek. Ebből a harcból az egyetlen szabadulás az volna, ha megnyitnák a határokat, lerombolnák a vámokat és valamely egységes nemzetközi pénzügyi rendezés folytán lehetővé tetetnék a világpiacon a teljesen szabad és biztos forgalom. Sajnos azonban bennünket magyarokat maga az, ha ai határokat kinyitnák, még nem vinne boldogulás útjára. (Az elnöki széket Beöthy László foglalja el.) Tegnap volt tizenötödik évfordulója annak a végtelenül gyászos eseménynek, amelyben mi megesala ttunk, amely minden igazság, minden méltányosság s a történelem tanúsága szerint a magyarság részéről hozott óriási áldozatok ellenére sújtott bennünket. Bün követtetvén el a jog, bűn követtetvén el az emberiesség, bűn követtetvén el a történelmi hagyományok ellen, belekényszerítettek bennünket egy békébe, amelyről még a békekötések előtt 1918 decemberében egy előkelő francia tiszt, amikor szóbakerült, hogy miképpen folynak majt a wilsoni elvek alapján a tárgyalások, azt mondotta: la paix sera leur dictée. Csakugyan diktáltatott ez a béke. Kérdés, hogy amikor így lábbal tiporták az igazságot, ha majdan egy még nagyobb veszedelem előtt fog állani a kultúremberiség, vájjon azok, akik velünk eíkövették ezt az igazságtalanságot, fognak-e hivatkozni azzal a hatalmi erővel szemben arra, hogy soha semminéven nevezendő igazságtalanság az emberiség nevében nem követtetett el. Ha erre a végtelenül gyászos eseményre gondolok, nem mulaszthatom el azt, hogy azzal a szörnyű bánás-móddal kapcsolatban, amelyben a mi testvéreink élnek a tőlünk elszakított területeken, rokonérzésemnek és legnagyobb fájdalmamnak kifejezést adjak és hogy kívánjam azt, hogy velük szemben teljesítsék legalább azt ia minimális kötelességet, hogy emberi módon bánjanak velük, rigy, ahogyan a nagyhatalmak ezért felelősséget és garanciát vállaltak, (Helyeslés.) Teljesen felesleges ez előtt az előkelő testület előtt hangsúlyoznom, hogy a magyar, amikor boldog napokat élt, sohasem bánt máskép, mint testvérekkel azokkal, akiket sorsuk idehozott. Mélyen t. Felsőház! Azt említettem, hogy ezekből a bajokból csak a határoknak kinyitása, a vámoknak leszállítása és a pénzügyek; nek bizonyos megfelelő, általános nemzetközi rendezése vezethetnél ki bennünket. Ettől azonban, sajnos, még messze vagyunk, pedig azokért a bajokért, amelyek bennünket sújtottak és állandóan sújtanak, egyes nagyhatalmak a felelősek. Ezek a nagyhatalmak, eltekintve attól, hogy bennünket belesodortak a hláborúba,. ai háború alatt oly nagy ipart támogattak és létesítettek, a mezőgazdaságot minidenféle eszközzel annyira portálták, jutalmakkal segítették, hogy minél nagyobb termelést érjenek! el, hogy elkerülhetetlen volt mindezen intézkedéseknek az a szomorú eredménye, amiben ma élünk: a világválság. Ennek a politikának, hogy idegen kontinenseken, nagy gyárakat létesítettek, a vége az, hogy Európa gazdasági súlypontja máshova helyeződik át. Sajnos, ennek a gazdaságpolitikának az eredménye továbbá «z is, hogy a búzatermelés, bárhol/ termelik is a búzát, veszteséges és a gazda mindenütt az egész világon az állam segítő kezére szorul. Mindez azért van, mert a nagy politika szétrombolta a gazdasági összefüggéseket, felborította a világgazdasági egymásrautaltság törvényeit éa általánosította a gazdasági bajokat. Ez a baj nálunk fokozódik azzal, hogy azok az államok, amelyek biztos exportpiaccal bírtak, lassanként ezeket az exportpiacokat elveszítvén, rávetették magukat a közelükben lévő államok piacaira. Csak gondoljunk arra, hogy micsoda kihatása volt már és lesz még annak a nacionalista mozgalomnak, amelyet Sun-Yat-Sen kezdett el Kínában és amelynek a japán bojkott volt a vége, vagy gondoljunk arra a másik mozgalomra', amelyet Gandhi kezdett el Indiában, amikor újból behozta a' házi szövőszéket és a rokkát, aminek következéseképpen megrendült a világ egyik leghatalj masabb és leggazdagabb ipara, a lancashire-í pamutipar. Ennek következménye az lett, hogy a régi tradíciókhoz ragaszkodó egyéni ipar kénytelen volt kollektive szerződni, hogy a létét mentse és ami eddig el sem volt képzelhető, Anglia kénytelen volt teliében elvetni a manchesteri elvet és az ipar segít&égére menni. Amikor az iparnak ennyire nehezül a helyzete a világpiacon és amikor a régi piacok sehol sem jók és Amerika őseidéiben, Afrika közepén, Egyiptomban, Ausztráliában mindenütt óriási iparokat létesítenek, természetes, hogy az egéez európai ipari kultúrát veszedelem fenyegeti, eltekintve attól, amit látunk, hogy állandóan itt van a japán és a folyton félelmetesebb erejű Oroszország ipari készülődéseivel. Mindebből kitetszik, hogy ma egészen más az ipari probléma, mint amilyen volt valamikor, még a iháború előtt és ezért egészen^más eszközökkel is kell az ipari problémát irányítani, mint valamikor. Ha egyes országok ipara hatalmi erővel rendelkezik, — mint pl. Angliáé — akkor még tud magán segíteni, nekünk azonban, akik ilyen hatalmi erőikkel — mint pl. a koloniális lehetőségek — nem rendelkezünk, csak úgy lesz lehetőségünk arra, hogy megtartsuk valamiképpen az iparban azt a poziciót, amelyre az országnak szüksége van, ha hihetetlen éberséggel, gondossággal, leleményességgel, fürgeséggel és a világpiaci helyzet kérdéseinek kutatásával, állandó figyelésével