Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-6

Az országgyűlés felsőházának 6. ülése 1935. évi június hó 5-én, szerdán. 49 Külkereskedelmi Hivatalnak — amely Külkereskedelmi Hivatalt eddig is kitűnően vezették — a kereskedelemügyi minisztériumiba való beolvasztása után sikerül majd a jövőben is a helyzetadta nehézségekkel megküzdenie. Legyen szabad ehhez a témához még egy megjegyzést fűznöm. A gyáripar rossznéven vette Éber Antal nagyérdemű kamarai elnöktársamtól a képviselőházban elmondott kereskedelempolitikai fejtegetéseit. Köteles őszinteséggel ki kell jelentenem, hogy nem tudom megérteni és nem tudom helyeselni azokat a következtetéseket, amelyeket a gyáripar igen t. képviselői ebből a polémiából levontak. Ha Éber Antal képviselő úr tudományos meggyőződését és nézeteit a gyáripar képviselői nem osztják, akkor módunkban van azokkal parlamentáris úton megküzdeni. De semmiesetre sem helyes az, hogy a személyes antagonizmust átviszik az intézményre, hogy a kereskedelmi és iparkamarák nyolcvanéves kitűnően bevált intézményét és a harmincéves, nagy sikereket elért közhasznú intézményt, a Nemzetközi Vásárt robbantani akarják. Helytelenítem ezt azért is, mert egy külön gyáripari kamarát nem tartanék sem helyesnek, sem közérdekűnek. Egy külön gyáripari kamara nem^ volna egyéb, mint a Gyosz., amely kiváló, példásan vezetett és igen erős érdekképviselet, de mégis csak a nagy gyáriparnak, a nehéz iparnak az érdékképviselete. Egy külön kamara semmiben sem különböznék a Gyosz-tól, legfeljebb annyiban, hogy a tagdíjakat mint kamarai illetéket közadók módjára hajtaná be az ország összes gyáraitól. Én tehát bizom! abban, hogy még mindig győzni fog a jobb belátás és lehetséges lesz a békés együttműködés azért is, mert a gyáripari kamarák sehogy sem helyettesíthetik a kereskedelmi és iparkamarákat, amelyeknek feladata az egyetemes közgazdaságig érdekek megvédése és az ellentétek kiegyenlítése, amivel eddig is igen nagy szolgálatot tettek az országnak és a kormányzatnak. (Ügy van! Ügy van!) Ezzel tulajdonképpen eljutottam már az érdekképviseleti reform kérdéséhez, amellyel ma, minthogy nincs napirenden, nem kívánok részletesen foglalkozni és nem is foglalkozhatom vele részletesen azért sem, mert az egyes napilapokban megjelent tervezet némi homályossánrokat és hézagokat tartalmaz', úgyhogy arra részletesen kitérni ma nemi tudok. Mégis legyen szabad

1 néhány rövid észrevételt tennem az érdekképviseleti reform kérdésére és learyen szabad a miniszterelnök úr ő excellenciájához egy tiszteletteljes kérést intéznem. Nem tartozom azok közé. akik akár koruknál, akár ennek a magas Háznak konzervatív légkörénél fogva maradi gondolkozásűak. Én minden időszerű haladásnak és minden egészséges reformnak őszinte híve vagyok. Az érdekképviseleti reform azonban alapos megfontolást és igen körültekintő, gondos előkészítést igényel. E tervezet szerint ez az érdekképviseleti reform hasonlít az olasz szindikátusi és korporativ renídíszerhez, némi tekintetben pedig hasonlít az osztrák rendi érdekképviseleti rendszerhez is. Bátor vagyok megjegyezni, hogy Ausztriában, ahol az új érdekképviseleti rendiszerben a közös kereskedelmi és iparkamarákat nemcsak fenntartották, hanem hatáskörüket ki is bővítették, ezt >az érdekképviseleti rendszert 13 hónap óta készítik elő és az még mindig a kezdet kezdetén van. Az olasz fasiszta kormány pedig kilenc év óta építi ki az érdekképviseleti reformot, a korporációs rendszert papíron, de a gyakorlati életben kipróbálva még nincs. Ezért a korporációs rendlszer hívei is igen óvatosan nyilatkoznak róla. Érdekes, hogy a korporációs rendszer egyik fanatikus rajongója, Michael Manoilescu »Le siècle du corporatisme« című művében — igen vastag kötet — a 'következő mondattal fejezi be fejtegetéseit: »A korporációs ogranizáció elméletileg felépíthető, mint logikus és következetes rendszer és annak teljességében való megvalósítása csak idő és opportunitás kérdése.« Azt hiszem, hogy ez a konklúzió nem túlságosan biztató az olasz rendszerre vonatkozólag. Amin Olaszország 9 évig dolgozott, amit Ausztriában 13 hónappal ezelőtt kezdtek meg és még ma sem fejeztek be, sőt — mint mondottam — a kezdet kezdetén vannak, azt mi — amint az tervbe van véve — hamarosan, a nyáron nem valósíthatjuk meg. Bízom benne, hogy a miniszterelnök úr ő excellenciája, aki a haladó konzervatív irány követőjének vallja magát, az ő eddig mindig bebizonyított bölcs óvatosságával alaposan, gondosan, körültekintően fogja előkészíteni ezt a reformot és nem fogja azt elhamarkodni. Éppen azért azt a tiszteletteljes kérést intézem a miniszterelnök úr ő excellenciájához, kegyeskedjék a gyakorlati gazdasági élet vezetőiből egy kis bizottságot — mert nagy bizottságok nem tudnák dolgozni — kiküldeni, amely ennek az érdekképviseleti reformnak az alapelveit, irányelveit és rendszerét a mi viszonyainkra alkalmazva alaposan kidolgozza. Ezek után pedig legyen szabad visszatérnem a törvényjavaslatra. Arra nézve, hogy én ezt a törvényjavaslatot teljes megnyugvással elfogadjam, döntő volt az a szempont, hogy a kereskedelmügyi miniszter már nem képes tárcája rendkívül megduzzadt ügykörét kellőkép áttekinteni és irányítani. Valóban a kereskedelemügyi tárca feladatai az utolsó időben rendkívüli módon bővültek, igen sokoldalúvá váltak és én a közgazdaságra nézve csak igen hasznosnak és üdvösnek tartom, hogy a jövő nagy problémáival és a jelen sokféle, szerteágazó igényeivel, követelményeivel egy államférfiú helyett a jövőben két miniszternek lesz módja alaposan foglalkozni. Az ipart a kereskedelemügyi minisztérium ' kettéválasztásától nem féltem. Nem ^féltem azért, mert bízom a kormány bölcsességében és az iparellenes demagóg jelszavak ellen való felvértezettségében. De nem féltem az ipart azért sem, mert hiszen megkapja az iparügyi miniszterben az ő gondos kertészét, aki érdekeit ápolni fogja. Ebben a tekintetben nagy megnyugvásomra szolgál a kereskedelemügyi miniszter úr ő excellenciájának a képviselőházban tett az a kijelentése, hogy a gondos kertész a gyenge palántákat, a kisipart is kellő gondozásban és védelemben fogja részesíteni. A kereskedelemre nézve ilyen megnyugtató kijelentés nem történt, plédig biztosítom az^ igen t. kereskedelemügyi miniszter urat, méltóztassék elhinni, hogy a kereskedelem és különösen annak gyenge exisztenciái, a kiskereskedők, is védelemre és segítségre szorulnak. Bízom benne, 'hogy dadára annak, hogy ilyen kijelentés nem történt, a kereskedelemügyi miniszter úr a jövőben a kereskedelem érdekeit gondozni fogja ós meg fogja akadályozni azt, hogy az amúgy is pusztuló, máris annyira gyengített kereskedelem legitim üzletköréből kiszór íttassék mindenféle állami alakulatok, szindikátusok, Futurák által és hogy nem fog megtörténni hasonló eset, mint a legutolsó hetekben is, amikor a német állam kiviteli kontingenséből a gazdák 60%-ot kaptak, — amit nem kifogásolok, — de