Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-6

48 Az országgyűlés felsőházának 6. ül hát életszínvonalunk a magas népsűrűség mellett ilyen alacsony, azt hiszem, nem fér kétség ahhoz» hogy az ipar és a kereskedelem erőteljes fejlődlése valósággal nemzeti létérdek és ezért nagy hibának tartom, ha, a mezőgazdaság és ipar, valamint e kettő és a kereskedelem között ellentéteket idéznek fel, amint ez a képviselőházi f vita alkalmával törtéint. Éppen ezért legyen szabad két disszonáns hangra reflektálnom, amely e törvényjavaslat képviselőházi tárgyalása alkalmával elhangzott. Különösnek találtam, hogy egy cukorgyári képviselő támadást intézett a kereskedelem ellen, mondván, hogy túlsók a kereskedő és ezért a lecsökkent forgalom következtében túlnagy bruttó haszonnal, túlnagy spannunggial kénytelen dolgozni. Ez, a legnagyobb mérteikben téves beállítás, amelyet bátor leszek egy összehasonlító adattal megcáfo'lni. Budapesten, a cukrot a kereskedelem éveik hosszú sora óta igen jelentékeny veszteséggel hozta forgalomba iaa öldöklő verseny folytán. Néhány héttel ezelőtt sikerült elérni azt, hogy a kormányzat megállapítsa a culkor [kereskedelmi árát, 'mégpedig a következőképpen: Budapesten 1 kilogramm kockacukor, amelyet a nagykereskedő a gyártól vesz, 1'28^ pengő, hatóságilag engedélyezett nagykereskedelmi eladási ára 1:29% pengő, a nagykereskedő brutto haszna, Spannung ja tehát VÁ fillér, azaz 1"25% brutto haszonnal kénytelen dolgozni. A kiskereskedő, a fűszeres megállapított eladási ára 1*34 pengői Budapesten, beszerzési ára 1*29% pengő, brutto baszna, spannungja 4:25 fillér, tehát a kiskereskedő nem egészen 3:5%-os brutto haszonnal dolgozik. Azt hiszem, ezt a nyomorult kis hasznot igazán nem lehet sokallani, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy a német birodalomban, ahol pedig esy birodalmi biztos ellenőrzi az. áralakulást, a cukornál megengedett haszon 10'5%-ot tesz ki, tehát háromszorosa a nálunk megengedett spannungnak. Egyáltalán ideje volna már levenni a napirendről azt a dajkamesét, hogy túlsók a kereskedő és azért drágítani kénytelenek. Ennek épp az ellenkezője az igaz, ennek merőben az ellenkezőjét tanítja a közgazdaság tudománya, amelynek törvénye, a kereslet és a kínálat törvéinye, azt bizonyítja, hogy ha túlsók a kereskedő, ha túlnagy a verseny és túlnagy a kínálat, akkor az ár nem emelkedik, hanem csökken. Ha igaz volna az, amit állítottak, hogy túlsók a kereskedő és azért drágítani kénytelenek, ez azt jelentené, hogy a kereskedő tetszése szerint forgalmának arányához; képest állapíthatja meg a hasznát, holott a gyakorlati élet, a mindennapi élet azt bizonyítja, hogy öldöklő, pusztító a kereskedelemben a verseny, ennek következménye az árrombolás, ami ma gazdasági életünknek egyik rákfenéje. Ha igaz volina az, hogy a kereskedelem tetszése szerint állapíthatja meg a spannungot, akkor a kereskedő tulaj dohképpen árdiktátor volna, akkor a kereskedelem volna a legjövedelmezőbb, a legfényesebb foglalkozás. Ennek azonban az ellenkezőjét bizonyítja a mindennapi élet és a fizetésképtelenségi statisztika. Egy másik támadás is történt az ipar árdrágítás! politikája, a kartellek ellen, az úgynevezett monopolisztikus ipari tőke ellen. Őszintén sajnáloim, hogy a törvényhozás háza ban is izgatnak a kartellek ellen, amivel nem akarom azt mondani, hogy mindem kartell helyes árpolitikát követ. Azt hiszen azonban, hogy a kartelikérdést épp a törvényihozás házasé 1935. évi június hó 5-én, szerdán. f ban a legnagyobb tárgyilagossággal kellene kezelni akkor, amikor Németországban. Olaszországban és Belgiumban már törvénybe iktattatták a kény szerkar teli intézményét és mikor Angliában, Franciaországban. Cseh-Szlovákiában most készülnek azt törvénybe iktatni. Általánosságban árdrágítással vádolni az ipart és a kereskedelmet semmiképpen sem jogos. Ezt legyen szabad néhány statisztikai adattal bizonyítanom. A Magyar Gazdaságkutató Intézet most nyomás alatt levő legújabb jelentése szerint múlt év eleje óta a mezőgazdasági termények és állatok árindexe 29%-kai emelkedett. Az importált nyersanyagok és gyarmatáruk indexszáma 13% -kai emelkedett. A nyersanyagok ily nagyarányú drágulásával szemben az ipari félgyártmányok és készáruk árindexszáma 5%-kai csökkent, a gyáripari eladási ár indexszáma pedig 4%-kai csökkent. Tehát a nyersanyag drágulása, az, importáruk drágulása és a pengő csökkenő külföldi értékelése ellenére az ipar árai egy év alatt lényegesen csökkentek. A létfentartási indexszáim pedig a mezőgazdasági termények 29%-os emelkedése dacára változatlan maradt, ami szintén az ipari árak csökkenését bizonyítja. Egyáltaban meg kell állapítanom, hogy Magyarország, a balkánállamokat leszámítva, a legolcsóbb országok egyike és a létfentartási indexszám az összes nyugati országok között úgyszólván a legalacsonyabb. Végül még rá akarok mutatni arra, hogy az agrárolló nyílásindexszáma ez év február hónapjában 18-88% volt a múlt évnek ugyanebben az időszakában konstatált 31-4%-kal szemben. Az agrárolló nyílásának indexszáma tehát 40%-kai csökkent egy év alatt. Bocsánatot kérve e polemikus kitérésért, legyen szabad visszatérnem a kereskedelempolitikához. A kereskedelempolitika intézése ma az egészi világon a legnehezebb kormányzati és állami feladatok egyike, de sehol sem kell meg; küzdenie olyan nagy nehézségekkel, mint a mi sok megpróbáltatáson átesett országunkban. Ha figyelembe vesszük azokat az elzárkózási és autarchikus tendenciákat, amelyek ma egész Európában uralkodnak és különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy gyenge kis ország vagyunk, amely a másik tárgyaló félnek nem sokat tud nyújtani, akkor meg kell állapítanom, hogy éppen a kereskedelempolitika terén az utóbbi időben igen jelentős sikereket és eredményeket értünk el. Én is ideálisnak tartanám, ha vissza lehetne térni a szabadkereskedelemhez, a gazdasági liberalizmushoz, ha ehhez a boldog idlőhöz legalább közeledni lehetne. Mint reálpolitikus azonban száz százalékig el kell fogadnom a kereskedelemügyi miniszter úr gondolatmenetet es vaslogikájú okfejtését. Ma másképpen, mint a do ut des alapjain kereskedelempolitikát nem folytathatunk és a vámsorompókat le nem ereszthetjük, a kapukat ki nem tárhatjuk mindaddig, amíg a mi termékeink is mindenhová szabadon be nem mehetnek. Elismerem, hogy a mai vámpolitika, a toronymagaságú vámok nagy csapást jelentenek, de ezt a csapást mi a magunk erejéből és kezdeményező leg nem háríthatjuk el. Igen nagy eredménynek tekintem azt, hogy a mai vámpolitika mellett is sikerült a római egyezményekben regionális preferenciális szerződéseket kötni Ausztriával és Olaszországgal, amelyek lehetővé tették terményfeleslegeinknek akadálytalan elhelyezését. Bízom beöne, hogy kereskedelempolitikánk a