Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-6
Az országgyűlés felsőházának 6. ülése 1985. évi június hó 5-én, szerdán. 45 Hoepfner Guidó ő méltóságát illeti a szó. Hoepfner Guidó: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Az előttünk fekvő 29. számú törvényjavaslat a mai kereskedelemügyi minisztérium széjjelosztását tervezi olyképpen, hogy külön iparügyi és külön kereskedelemügyi minisztériumot szervez, amely utóbbihoz hozzá fog tartozni a közlekedésügy is. A széjjelválasztás a fejlődésnek és a mai kor követelményeinek természetes következménye, amely a gazdasági viszonyok megváltozása folytán különálló kormányzati szervet igényel s egyúttal hivatott lesz a földmívelés és az ipar értékesítési kérdéseinek kiszolgálásában eddig látszólag mutatkozó diszparitást a jövőben megszüntetni. Ahogy a mezőgazdaság ügyei 1889-ben kiváltak az eddigi egyetlen gazdasági minisztérium kötelékéből, a kereskedelemügyi minisztériumból, még pedig azért, mert azoknak nemzetgazdasági jelentősége megfelelően megnövekedett, azonképpen az ipar fejlődésének immár bekövetkezett foka és ugyancsak jelentősége, a vele kapcsolatos végtelenül komplikált kérdések is teljes joggal megkívánják, hogy külön kormányzati gondozást, külön minisztert nyerjenek. A kereskedelemügyi minisztériumban eddig egyesített hármas feladatkört, úgymint^ a kereskedelmi, az ipari és a közlekedésügyi feladatokat többé egyetlenegy miniszter sem 1 képes tökéletesen ellátni, mert hiányzik hozzá a fizikai idő. A mezőgazdaság ügyeit a földmívelésügyi miniszter, az ipar ügyeit az iparügyi miniszter és mindkettőnek értékesítési ügyeit paritásban a kereskedelemügyi miniszter fogja a jövőben ellátni. A törvényjavaslat rövid, hat paragrafusból áll; nem bocsátkozik részletekbe, nem állapítja meg, hogy miféle hivatalok, miféle ügykörök, miféle intézmények és üzemek kerülnek az egyikbe, mifélék kerülnek a másikba. Kerettörvényről van szó, amely rugalmasságánál fogva az élet által diktált követelmények alapján lesz kitölthető és kitöltendő. Végrehajtása aránylag minimális többköltséget fog jelenteni. Ez nagyjából a törvényjavaslat hivatalos indokolása. Itfogy az ipar rendkívüli fontosságúvá és előnyössé vált körülményei mennyire követelik a minisztérium kettéválasztását különkülön miniszterrel, arrayonatkozólag legyen szabad nekem, mint előadónak, néhány statisztikai adattal szolgálnom, amelyeket a Magyar Statisztikai Szemle 1934. évi áprilisi füzetében lévő 1930-as népszámlálási adatokból merítettem. Legelsősorban a mezőgazdasággal foglalkozók számarányában bekövetkezett változást óhajtom bemutatni, mégpedig 1890-ből kiindulólag. 1890-ben a mezőgazdasággal foglalkbzók számaránya — a Statisztikai Szemle szerint »őstermeléssel« foglalkozók aránya, amiben azonban a vadászat és a halászat egészen minimális szereppel bir, úgyhogy ez tulajdonképpen csak mezőgazdasággal foglalkozókat jelent —• 70*8% volt az ország Összlakosságához képest, tehát óriási többséget jelentett. 1900-ban már csak 66-5, 1910-ben 62-4, 1920-ban 55 8, 1930-ban pedig 51'8% ez az arány, vagyis évtizedenként mindenkor cirka 4%-kai kevesebb, ami a mezőgazdaság felvevő képességének állandó csökkenését jelenti. Az országnak az 1920 és 1930 közötti időben bekövetkezett 700.000 főnyi lélekszaporulatáfeól felvett az ipar 362.000 embert, vagyis 51*7%-ot, az őstermelés, vagyis a 'mezőgazdaság csak 51.000-et, vagyis 73%-ot, a kereskedelem és hitel 63.000-et, vagyis 9%-ot. A nyugdíjasok és tőkéseik szerepelnek ebben az összeállításban igen nagy számmal, 163.000-rel, ami 23-5%-nak felel meg. Vagyis az általános szaporulat tetemes részét egymaga az ipar vette fel, amelyben a foglalkoztatottak száma és szaporulata ugyanebben az időben, vagyis 1920-tól 1930-ig a következőképpen alakult. 1920-ban az iparban volt 1,522.000 ember, a bányászatban és kohászatban 117.000 ember, összesen 1,639.000 ember. 1930-ban az iparban volt 1,885.000, a bányászatban és kohászatban 112.000, együttesen 1,997.000 ember. Tehát már 1930-ban 2 millió és azóta valószínűleg még több ember tartozik ehhez a foglalkozási ághoz. Ez csonka országunk lakosságának körülbelül egynegyede. Ha pedig ûgyelembe vesszük, hogy a népsűrűség állandóan nő, mert 1900-ban esett egy négyzetkilométerre 64 lélek, 1920-ban 80 lélek, 1930-ban 94 lélek és most már valószínűleg 97 lélek, kétségtelen, hogy jóformán egyedül az ipar további fejlesztése lesz alkalmas a tovább remélt szaporulatot felvenni és bizonyos fokig a munkanélküliséget is levezetni. A Magyar Statisztikai Szemle már említett 1934 áprilisi füzetében dr. Kovács Alajos kiváló tudósunk, a Statisztikai Hivatal elnöke a következőket írja (Olvassa): »Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a magyar földből, a fölld!mívelósből már alig tud több ember megélni, a tömegnek alig van más elhelyezkedési lehetősége, mint az ipar és a kereskedelem. A magyar ipar fejlesztése' tehát nem felesleges munlka és áldozat, hanem parancsoló szükségesség, ha a falu népMeslegét határainkon belül foglalkoztatni és életlehetőségeit biztosítani akarjuk.« Mélyen t. Felsőház! Ezek a tudósnak súlyos és megszívlelendő megállapításai, amelyekkel a jelen törvényjavaslat fokozottabb alátámasztást talál. A kérdés teljes megértése céljából szükségesnek tartom az ország iparosodási folyamatát is néhány szóval jellemezni. A múlt évszázadban iparunk tulajdonképpen alig volt, legfeljebb gyiermakcipőben járt. Tulajdonképpen az iparosodás 1900 körül kezdődött a millenáris kiállítás után és jelentősebb lökést kapott az 1907. évi szubvenciós, adó- és tarifakedvezményeiket nyújtó törvény által. De az ipar nagymérvű fejlődése tulajdonképpen csak a háború után következett be, még pedig leginkább a szoms'zédállamolk igazdasági és politikai elzárkózása folytán. Kényszerűségből pénzügyi nehézségeink csökkentése céljából fejlesztettük iparunkat, hogy ipari szükségleteinket lehetőleg itthon elégíthessük Iki s ez a kényszerűségből fejlesztett ipar lett a mi nagyon nagy szerencsénk. Amint említettem volt, elsősorban a népszaporulat látta az ipar fejlődésének előnyeit, de egyúttal lényegesen csökkent ipari importunk is, még pedig az 1924 és 1934 közti időben 48%-ról 26%-ra és viszont ipari exportunk megnövekedett ugyanez alatt az idői alatt 26"8%-ról 37*l%-ra, ami nagyon nagy eredmény és egyúttal útmutatás a jövőben követendő gazdasági politikánkra nézve is. Ha pedig csak némi szerencsével is kutatunk országunk) még rejtett egyéb földi kincsei után és azokat akár kész, akár félkész iparcikkekké feldolgozzuk, akkor gazdasági helyzetünk és életlehetőségeink további javulására van reménység. Meg kell mégi említenem, hogy 9*