Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-29

560 Az országgyűlés felsőházának 29. ülése örömmel kell megemlékeznem azokról a kulturális Kapcsolatokról, amelyeket a kormány és a kultuszminiszter úr olasz, osztrák, lengyel, legutóbb pedig német viszonylatban létesített. Ezek utat nyitnak a külföld kulturális vívmányainak hazánkba és alkalmasak arra is, hogy saját kultúránkat a művelt nyugattal megismertessek. Nem iekicsinylendő eredmény, hogy üjab lendületet adnak a modern nyelvek elsajátításának, amire a kultuszminiszter úr — ezt örömei konstatálom — az iskolai tanításoknál egyébként is igen nagy súlyt fektet. De legyen szabad ezzel kapcsolatban ö nagyméltósága figyelmét a női kereskedelmi oktatás néhány hiányára felhívnom. A hivatalokban, és pedig úgy a közigazgatásban, mint a magánhivatalokban, a nőktől elsősorban perfekt gyorsírási és gépírási gyakorlatot, legalább egy világnyelv tökéletes ismeretét, számtant, könyvitelt és levelezést várnak. A vállalatok és hivatalok vezetői azonban sajnálattal tapasztalják, hogy a kereskedelmi középfokú iskolát végzett nők mindezekből csak nagyon felületes és tökéletlen kiképzést nyernek, holott erre kellene a fősúlyt fektetni. Ezzel szemben sok olyan tantárggyal terheli a négyéves kereskedelmi középiskola a fiatal leányokat, amelyekre az életben soha szükségük nem lesz. Az erre pazarolt időt kellene alaposabb gyakorlati kiképzésre fordítani és akikor egyrészt könnyebben helyezkedhetnének el az életben, másrészt jobban tudnának érvényesülni állásaikban. Felhívom továbbá a kultuszminiszter úr figyelmét a magyar képzőmüvéiszek szomorú sorsára is. Március 15-én ünnepelte meg' 75 éves fennállását az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, amely nehéz időkben vette kezébe az azóta naggyá fejlődött magyar képzőművészet sorsának intézését. Ezt a társulatot a magyar főrangú és úri középosztály tartotta fenn nemes áldozatkészséggel. De ezek a támaszok jórészt kidőltek ma már. Ritkaságszámba mennek az olyan nagylelkű adományok, mint pl. legújabban Eszterházy Pál hercegé. A tovaJbibi fenntartás és a művészettámogatás kötelezettsége tehát az államra és a fővárosra hárul. Ne hagyja tehát ia kultuszminiszter úr j ő excellenciája ezt a nemescélú intézményt elpusztulni, hanem részesítse állami támogatásban. Mert ha cserben hagyjuk az ilyen intézményeket, akkor velük együtt bukik az évszá- ! zados magyar kultúrfölény. Kérem a miniszter urat arra is, hogy fog- , lalkozzék behatóbban a képzőművészek szomorú sorsával, mert a mai példa nélkül álló , művésznyomort csak az ismerheti, aki annak titkaiba bepillant. A magyar képzőiművészek sohasem álltak ki az utcára koldulni, soha- : sem jajveszékeltek, de néma panaszukat meg ! kell hallani mindenkinek, bármilyen megadás- \ sal is tűrik mostoha sorsukat. Itt a külföldi példákat kellene követni és átvenni München, j Drezda, Nürnberg, Hamburg humanisztikus intézkedéseit, amelyek az értékes művészelem megmentéséire külön menzákat létesítettek. E ' téren — azt hiszem — megértésre találna a miniszter úr Budapest székesfőváros vezetőinél, akik igen sok jóakarattal karolták fel ia művészet sorsát. Ebiből a célból el lehetne esetleg rendelni az építkezéseknél, — természetesen csak: a fővárosi nagyobbszabású építkezésekre gondolok — hogy az ezekre előirányzott összeg- ! 1936. évi június hó 20-án, szombaton. nek bizonyos százalékát az épületek művészi kiképzésére- fordítsák. A művésznyomorral kapcsolatban fel szeretném az egész ország figyelmét hívni arra, hogy juttasson illő foglalkoztatást annak a sok tehetségnek, amely a magyar kultúrát reprezentálja. Hiszen nincsen olyan hét, hogy a városokban és megyékben ne adódnék alkalom arra, hogy azok jeleseit az utókor, számára megörökítsék. Itt az Irodalmi és Művészi Tanácsnak kellene jótanácsokkal szolgálnia a rászorulóknak, mert az ilyen munkák " enyhítenék a nyomort és a művészek foglalkozásnélküliségét. T. Felsőház! Az iparügyek fiatal minisztere is megnyugvással tekinthet vissza egyéves működésére. Azt a törekvését, hogy a mezőgazdasági munkanélkülieket szűkreszabott határaink között az ipar felé terelje, továbbá* hogy az ipar fejlesztése terén decentralizációt igyekszik létesíteni, csak helyeselni lehet, különösen, ha — amint _ kilátásba helyezte — ezzel Junktim megoldja a tőke és munka közötti egyensúly és harmónia problémáját. A munkaközvetítésnek politikai színezettől és befolyástól való megtisztítását és szabályozását a magam részéről is a imái vajúdó korszakban sürgősnek és fontosnak tartom. Mert lehetetlen állapot, hogy a munkásságot — a munkához juttatás révén — politikai célokra használják fel., (Ügy van! Ügy van!) Az iparügyi miniszter úrnak ez a programja szervesen illeszkedik bele a kormány — etikai értelemben vett — keresztény és nemzeti politikai célkitűzéseibe, és alkalmas arra, (hogy ennek a csonka országnak minden polgárát, osztálykülönbség nélkül, nemzeti alapon egyesítse. Az ipar fejlődésével kapcsolatban, azonban felhívnám az iparügyi miniszter úr figyelmét egy kóros jelenségre, amely idővel végzetes következményekkel járhat. Amilyen kívánatos, hogy ebben a tőkeszegény országban idegen tőke is résztvegyen a termelés munkájában, annyira ügyelni kellene arra is, — éppen tőkeszegénységünkre való tekintettel, — nehogy világcégek által alapított fiókvállalatok dömpingárakkal apránként tönkretegyék — magyar tőkével dolgozó — konkurrenseiket, tehát a régi magyar vállalatokat, hogy ezáltal maguknak monopolisztikus helyzetet biztosítsanak. Ha erre nem ügyelünk, akkor — eltekintve a magyar tőke pusztulásától — fogyasztóközönségünk idővel teljesen a külföldi tőke adófizetőjévé válik.'-(Ügy van! Ügy van!) Elismeréssel kellene megemlékeznem azokról a sikerekről is, amelyeket a kereskedelemügyi miniszter úr és a Külkereskedelmi Hivatal az exportrádiusz kiterjesztésével, új piacok szerzésével és kedvező kereskedelmi megállapodásokkal ' elért. Erre azonban csak azért nem térek ki részletesebben, mert a miniszter úr magát egyízben »szövetkezeti miniszterinek is vallotta és így nem akarnám ő excellenciáját az én eliotnerésemmel kompromittálni. Mint a gyakorlati élet emberére igen nagy hatást tett rám a közigazgatási továbbképző tanfolyam létesítése és lefolyása. Ha van valami, ami alkalmas a szélsőségek lecsillapítására és arra. hogy a megszállott teületek lakossága felé különös vonzóerőt gyakoroljon, az a gyors és tökéletes közigazgatás. Ezért kell azt friss, modern, de azért nemzeti >',