Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-28
538 Az országgyűlés felsőházának 28. ülése 1936. évi június hó 19-én, pénteken. után itt a hitoktatásról tettem említést. A pénzügyminisztérium nagy jóindulattal kezeli az egyházak megsegítésének ügyét, ezt köteles vagyok elismerni. Nem bőkezűséggel, azt nem lehet mondani, de ez nem is lehetséges, hanem jóindulattal kezeli ezeket a kérdéseket. Igazán nagyon nobilis formában tárgyal mindig és amit lehetségesnek vél, azt rendelkezésre bocsátja. Egy pont van azonban, ahol rideg álláspontra helyezkedik — és azt hiszem, éppen ott foglalja el ezt a rideg álláspontot, ahol a legkevésbbé volna szabad —, t. i. a hitoktatói munkának nem honorálásában, hanem a hitoktatói állások szervezésében. A forradalom utáni első időben — amikor mindenki ráeszmélt arra, hogy az a laikus felfogás, amely nem tűrt sem iskolában, sem másutt mást, mint szakszerűségi szempontot, érlelte meg a forradalmat — a hitoktatói állások szervezése, könnyebben ment. De akkor megijedt a pénzügyminiszter úr s azt hitte, lavina indul el, pedig szó sincs róla, csak annyi hitoktatói állás szervezését sürgették az összes egyházak, amennyi kell, mint minimum, hogy okosan, jól és eredményesen lehessen elvégezni a hitoktatást. En meg vagyok győződve róla, hogy ha a pénzügyminiszter úr kontingentálná a számot, 50—60 hitoktatói állással az országos szükségletet körülbelül ki lehetne elégíteni. Amíg ezek az állások szervezve nincsenek, addig a hitoktatás a helyzet kénvszere folytán olyan Hamupipőke-szerepet fog sok helyen, főleg a városokban betölteni, amely sem az ügy komolyságánál, sem a remélt célnál fogva nem engedhető meg. Igen nyomatékosan kérem a pénzügyminiszter urat, revideálja ebben a tekintetben álláspontját. Nem mondom, hogy bőkezűen, elhamarkodottan és a szükségen túlmenőleg, de a komoly igényeknek megfelelőleg. Lépjen érintkezésbe az egyházakkal és azokat a hitoktatói állásokat, amelyekre feltétlenül szükség van, feltétlenül szervezze is meg. mert itt nem néhány állásról és néhány igazán szerény tanítói fizetésrő van szó, hanem óriási nagy lelki érdekek forognak kockán, amelyek iránt — meg vagyok róla győződve — a pénzügyminiszter úr nemcsak, hogy figyelmes előzékenységet fog tanúsítani, hanem a legmeszszebbanenő készséges «támogatást is 'biztosítani fogja. Mélyen t. Felsőház! Most még egy lépéssel feljebb menve, kell majd egy rövidebb deklarációt tennem. A főiskolai oktatáshoz, az egyetemek ügyéhez érkeztem el és itt mindenekelőtt a legnagyobb elismeréssel kívánok szólni arról a tudományos munkáról, amely az öszszes magyar egyetemeken folyik. Eletem során majdnem mindig az ifjúsággal foglalkoztam és ha visszaemlékezem a 30—35 év előtti állapotokra, akkor konstatálhatom, hogy, bár ma is vannak bántó tünetek ifjúságunk körében, de kétségtelen tény, hogy ifjúságunknak igen tekintélyes hányada a szellemi képzés terén oly ambíciót mutat és az egyetemek ezt az ambíciót oly anagas mértékben elégítik ki és szolgálják, hogy erről csak a legnagyobb elismeréssel leíiet szólni. (Ügy van! Ügy van!) Meg vagyok győződve arról, hogy az egyetemek nemcsak egyes vidékek fcultúrigényét elégítik ki, hanem az egész ország szellemi szintjének erődítményei és ezért őket elégséges elismeréssel jutalmazni nem is lehet. Egyet azonban meg kell jegyeznem, — bizonyára nem veszik tőlem rossznéven azok, akiket én anynyira szereitek és minden lehető alikalommal pártolok, az egyetemi tanárok, hogy itt megjegyzem, talán szintén csak zárójelben, — hogy egy dolog sokszor aggodalomanal tölt el engem: a túlsók egyetemi szünet. Sokszor tölti el a lelkemet nyugtalanság: szabad-e annyira szüneteltetni az egyetemi munkát, akár /törvényes címen, akár egyéni elhatározás jogán, mint ahogy történik 1 ? Itt nem arról van szó, hogy a tanároknak van belőle előnyük, vagy hátrányuk, nem erről kívánok szólni. Hanem azt látom* hogy az egyetemi ifjúság készül a nemzet jövő vezető szerepére és <azt tudom, hogy amilyen kötelességtudattal telik el ott az egyetemen, körülbelül ez marad meg benne, akárhová állítja is őt a Gondviselés, s azért nyugtalansággal látom mindig, ha a jövendő adminisztrációnak, judicaturának, vagy bármiféle állami közszolgálatnak a jelöltje az egyetemen olyanféleképpen látja az idő kihasználását, amely nem multat kellő gondosságot, következetességet és kötelességtudást. Es attól félek,, hogy ebből a sokszünetű egyetemi gyakorlatból olyan ifjúság fog kikerülni, illetve oly vezető rétege a magyar nemzetnek, amely, a túlzott kényelemhez, az élet köimyebbeny evéséhez az ifjú években szokott hozzá és ezért ha nem is kivánnék előterjesztést tenni és a 'minisztériumot sürgetni, hogy törvénnyel vagy rendelettel szabályozza ezt a dolgot, szeretném, hogy amicabiliter, az illetékes tényezők megállapodása révén biztosíttatnék, hogy az egyetemen a szorgalmi idő úgy használtassék ki„ amint a tárgy komolysága kívánja és amint másrészt annak a jövőnek nagy érdeke parancsolja, amelyet az egyetem az ő ifjúságán keresztül szolgálni hivatott. (Helyeslés.) Most jutok el, mélyen t. Felsőház, ahhoz a deklarációhoz, amelyet meg kell tennem. Hosszú évtizedeken keresztül a püspöki kar részéről évről-évre elhangzott az óvás, hogy a budapesti tudományegyetem alapjának jövedelme a költségvetésbe ne vétessék fel, mert még mielőtt a hágai törvényszék itéletiíeg kimondotta volna a ibudapesti egyetem alapítványi jellégét, az egyház, amely a történelmi jognak legnagyobb védője és tisztelője és amelyben ennélfogva minden történelmi joggal és adottsággal szemben a legnagyobb érzék fejlődött ki, érezte, hogy nagy közérdek fűződik ahhoz, hogy az egyeteui jellege el ne homályosuljon. Nem nyert meghallgatást hosszú időn keresztül az episcopatus-nak ez a felfoglalása. De néhány év óta ez az anomália megszűnt. Idei költségvetésünkben sem szerepel az egyetemi alap jövedelme, nagyon helyesen kifejezésre juttatva ezzel azt, hogy az egyetem nem állami, hanem alapítványi intézmény. Ezt már az elmúlt esztendőkben — talán három éve van már így — a püspöki kar részéről teljes megnyugvással és elismeréssel vették tudomásul. Mégis a püspöki kar szükségesnek látja annak hangsúlyozását, hogy az egyetem alapítványi jellegéből ennek az alapítványi természetnek megfelelő konzekvenciák is folynak, amelyeknek az egyetem életében és összetételében is kifejezésre kell jutni. Nagyon helyesen állapíttatott meg az egyetem jubileuma alkalmából, hogy a háromszáz éves Pázmány Péter-egyetem ennek az országnak minden fiát különbség nélkül anyai szeretettel ölelte keblére. Ezt megtette a múltban és meg fogja tenni — m^g vagyok róla
