Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-28

Az országgyűlés felsőházának 28. ülése vitték ki, mert nem lőhetett a .szindikátus nélkül kivinni, addig ez a szindikátus 3 pengőt keresett minden 'métermázsa burgonyán, Ebből nagy vita fejlődött ki, amelynek jóformán csak a szómegvonás vétett véget, de még ma sem olvastam, hogy báró Molnár Viktor adatai meg lettek volna cáfolva. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy a sertésexportra szintén alakult szövetkezet. Ezek azonban nem üzleti politikát és nem kereskedelmi politikát folytatnak, hanem megkapták maguknak azt a jóljövedelmező monopóliumot, amelyet mindenki minden hozzáértés nélkül meg tud csinálni és csinálja addig, ameddig fáradság, hozzáértés, tudás nélkül egyszerűéin csak a nyereséget kell zsebrevágni. Megjelent egy újságcikk, amely azt mondja, hogy a németek 2'50 pengőt fizetnek a hasitott sertésért és a gazdák 80 filléres árat kapnak ugyanazért. A sajtó azonban nagy szolgálatot tehet, mert azzal sokféle különböző célt lehet elérni. Jöttek az újságcikkek és azt mondották: örüljön a gazda, mert a 60 filléres árat 80 fillérre emelték fel. Hát, kérem, ezt a technikai csodát még sokkal jobban és sikeresebben meg lehetett volna csinálni: előbb le kellett volna nyomni az árakat 40 fillérre, akkor azt mondhatták volna, hogy 100%-os áremelkedést hozott a hasítottsertésüzletlben ez az érdekeltség, sőt ha még lejjebb nyomták volna, akkor még nagyobb emelkedést lelhetett volna mutatni. A gazdákat nem az érdekli, hogy 60 fillér helyett 80 fillért kapnak, hanem az, hogy a 2'50 pengőből illetéktelenül egy fillért se vágjon zsebre senki. Ez érdekli a gazdákat és az volna az igazi gazdapolitika: odajuttatni mindent a gazdának, nem jutalmazni, nem egyeseknek adni, hanem mindent a gazdának juttatni. (Ügy van! bulfelől.) De továbbmegyek. Olvastam egy cikket, nem tudom, mi igaz belőle, nem cáfolták még, amely cikk azt mondotta, hogy a mezőgazdasági terménykivitelnél, jóllehet 4 millió métermázsa tengerit hoztunk be az elmúlt évben, ezzel külkereskedelmi mérlegünket nagy mértékben rontottuk, de állítom, hogy a kivitelre kerülő 140 vágón tengeriből egy úr kapott 70 vagonra kiviteli engedélyt. Méltóztassanak megengedni, hogy kérdezzem, hová jutunk, ha ezek a dolgok így fognak menni? Annak idején azt mondották, hogy az egykéz rendszer majd meg fogja javítani az árakat, mert lehetetlenség az, hogy ha itöbb ember foglalkozik a kivitellel, akkor egymás árai alá kínálják az árut, most egykéz-rendszer van, mégis azt olvasom a lapokból, hogy amig Jugoszláviából most is visznek ki a németek hasított sertést, 'mitőlünk olyan árakon akarják megvenni, amely árak mellett az egykéz rendszer folytán le kell nyomni a sertésárakat 90 fillérre. r j Mindezek a szomorú jelenségek arra figyel- } meztetnek bennünket, hogy ennek a rendszer- ; nek rövidesen, hamarosan véget kell vetni, j mert lehetséges, hogy talán az emberek nem j tudják,* az is lehetséges, hogy eltitkolják ezt a : kormányzat előtt, de igenis, az emberek lelkén í olyan mérhetetlen elkeseredés vesz erőt, ame- ! lyet nem lehet tovább tűrni. (Ügy van! Úgy ' van!) Ki kell irtani a nemzet lelkéből ezt a gyújtóanyagot, nem lehet itt a tömegek rovására jutalmakat osztogatni, politikai érdemek . és szolgálatok jutalmazására. Méltóságos Felsőház! Mindezek, amiket el- ' FELSŐHÁZI NAPLÓ I. 1936. évi június hó 19-én, pénteken. 531 mondottam — remélem —nem a nép lelkének 1 elkorlbacsolására, hanem megnyugtatására kell, hogy szolgáljanak, látván, hogy a Felsőház foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Méltóztassék elhinni, igen t. Felsőház, hogy ha azok a kilengések, amelyekről a politikai élet tekinteteben beszéltem, a gazdasági életben is meg fognak szűnni, egy emberként fog a kormány háta mögött állni az egész nemzet. (Ügy van! XJgy van!) Akkor nem kell az embereket hajtani, nem kell ilyen obskúrus élharcosokat beállítani és azokkal gyötörni a magyar népet, hanem együtt leszünk mindannyian és dolgozhatunk Nagy-Magyarország feltámasztásán! Mivel ennek az előfeltételeit nem látom, a költségvetést nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik Kolossváry Mihály ő méltósága. Kolossváry Mihály: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Istenben boldogult Klebelsberg kultuszminiszter ezelőtt mintegy tíz esztendővel találóan mondotta a parlamentben a kultusztárca tárgyalása alkalmából, hogy a kultusztárca ma tulajdonképen honvédelmi tárca. A nemzet megértette eut a kijelentést és azzal az áldozatkészséggel sietett a kultusztárca céljainak alátámasztására, melyet a boldog békeidőkben is csak nagy ritkán lehetett tapasztalni és most láttuk, hallotuk, hogy amikor a költségvetést tágyalták az alsóházban, egyetlen egy tárcával sem foglalkoztak anyira részletesen és olyan behatóan, mint éppen a kultusztárcával. Rövid felszólalásomban elsősorban a kultusztárca egyes dolgairól kívánnék szólani. A miniszter úr a múlt hetekben Berlinben járván, a magyar nemzet művelődésének a németországi kultúrával olyan kapcsolatot szerzett, amely kimagasló eseménye a mi nemzeti művelődésünknek, a mi nemzeti művelődésünk elismerésének és Berlinből a miniszter úr ő excellenciája nagy sikerekkel tért vissza Budapestre a nemzet hálás ovációi között. Ebből az alkalomból a miniszter úr Berlinben azt a bölcs kijelentést tette, hogy nemzeti kultúránk alapja és éltető ereje, a nép és a nemzet jövendő fejlődésének igazi biztosítéka nemcsak a magas kultúra intézményeiben, hanem a nép értelmiségében, művelődő készségében és kultúrájában is rejlik. Aligha csalódom — mondta a miniszter úr —, ha a német nemzet hatalmas kulturális teljesítményeinek, a német nemzeti művelődés színvonalának titkát is ezeknek az elvi szempontoknak következetes érvényesítésében látom. Ebbe a kijelentésbe kapcsolódom bele, mélyen t. Felsőház, amikor hozzászólok ahhoz a nagy és fontos problémához, amely a népoktatási polika jövendő tengelyévé vált, amelyről a mostani költségvetés tárgyalása alkalmával is sok szó esett, és amely bizonyára érdekli az egész nemzeti társadalmat, érdekli különösen azokat, akik érdekeltségüknél fogva még mindig közelállanak a népoktatási intézetekhez és ez a probléma az, hogy kell-e, van-e szükség rá és keresztülvihető-e a mai hatosztályú elemi iskolának hetedik és nyolcadik osztállyal való kiegészítése. Ennek a kérdésnek egész irodalma van már pro és kontra, azóta, amióta ő f őméltóságának megjelent az a kormányzói leirata, amelyben arra utasította a kormányt, hogy az elemi népoktatás hat osztályának hetedik és nyolcadik osztállyal való kiegészítésére nyújtson be törvényjavaslatot. Ezzel a kérdéssel azóta sűrűn foglalkoztak a pedagógusok, a gazdasági egyesületek, a társadalmi egyesületek, ha83