Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-28

524 Az országgyűlés felsőházának 28. ülése 1936. évi június hó 19-én, pénteken. az ítélőbírák és királyi ügyészek felügyeletéről szóló egységes kódexet már megalkotta. Egyik beszédében pedig azt mondotta, hogy ugyanazt szándékozik tenni a perrendtartás kódexére nézve. Én emellett szükségesnek tartanám a végrehajtási eljárásnak is kódexbe foglalását, szükségesnek tartanám a büntetőjogra és a büntető eljárásra vonatkozó különféle törvényeknek egyesítését, egyáltalában a kódexek meghonosítását, mert ezek alapján azután minden gyokarlati jogásznak könnyű lesz a helyzete és könnyen meg tudja találni! azt a törvényhelyet, amelyre szüksége van. Ugyanezen óvatos előkészítésre való utalással vagyok bátor felsorolni még egy pár törvényt, amelynek megalkotása mégis időszerű lenne. Ilyen az ingó jelzálogtörvény, amely segítségére szolgálna a gazdáknak is, akik a mai világban csak nagynehezen juthatnak kölcsönökhöz, míg, ha ez az ingójelzálogról szóló törvény megalkottatik, ez módot adna a gazdáknak arra, hogy megfelelő hitelhez jussanak. Az okirati kényszerről szóló törvényjavaslat, bár előkészítés tárgyát képezi, azonban sajnálatosan nem válhatott törvénnyé. Ennek megalkotása is időszerű lenne. Szükséges volna a szintén már annyiszor hangoztatott békebírósági törvény megalkotása is, amely az új jogásznemzedéknek is munkaalkalmat nyújtana. Végül szükséges volna az egyetemi jogképzésről szóló törvény megalkotása és — amire később majd rátérek — az ügyvédi rendtartás megalkotása. Ezzel kapcsolatban egyik-másik törvény pedig revízióra szorulnia.. Ilyen a jelzálogtörvény, amely sok-sok vajúdás után végre megszületett, azonban a jogászság véleménye szerint nem elégítette ki azokat a követelményeket, amelyeket mi hozzáfűztünk. A régi magyar telekkönyvi rendtartás sokkal világosabb volt, mint ez, amely jogbizonytalanságra ad okot és így okvetlenül revízióra szorul. De revizióra szorul a kényszeregyességi törvény is, amely megváltoztatott és több novellával ellátott alakjában sem alkalmas annak a célnak elérésére, amelyet involvál. így felemlítem azt, hogy nagy visszaélésekre ad alkalmat az adósok részéről, azonkívül nagyon drága, amennyiben az összes vidéki adósok kényszeregyességi ügyét Budapesten kell letárgyalni az Országos Hitelvédő Egylet közbenjárásával, noha ezek a vidéki kisebb kényszeregyességi eljárások vidéken is lebonyolíthatók lennének. Ezeket voltam bátor a törvényhozásra vonatkozólag előterjeszteni. Ami most már a törvénykezést illeti, idevonatkozóan általános jogászi óhajtás az, hogs a perrendtartási értékhatárok, amelyek felemeltettek, leszállíttassanak, mert hiszen ennek a felemelésnek az indoka a m. kir. Kúria tehermentesítése volt, a m. kir. Kúria ügyforgalmáról pedig, mint örvendetes tényt állapíthatjuk meg, hogy a hátralék 1284 darabról 248 darabra apadt le, így tehát az az ok, amely az értékhatárok felemelését tette szükségessé, most már megszűnt. Szükséges volna azután a járásbírósági eljárásban a fellebbezési és a bizonyítási lehetőségek kiterjesztése is, különösen a kisexisztenciák megnyugtatása céljából. Itt vagyok bátor még fölemlíteni, bogy az igazságügyi költségvetés keretében aránylag kis összeg van felvéve a fogalmazói kar dotációjára. Ennek az a káros következménye, hogy a fogalmazói kar túlságosan kis számban van a bíróságoknál, ennélfogva a fogalmazói karhoz tartozók — mint azt vidéken és a fővárosban is láthatjuk — több tanácsban is működnek, csupán a sablonos jegyzőkönyvvezetést bízzák reájuk, nincs idejük aira, hogy egyéb, érdemleges dolgokkal is foglalkozzanak, aminek azután a bíróképzés látja hátrányát és a bíróképzés színvonala, amely a múltban olyan magas volt, ennek következtében leszáll. Arra kérem tehát az igazságügy miniszter úr ő nagy méltóságát, legyen kegyes lehetővétenni a fogalmazói kar szaporítását azáltal, hogy az igazságügyi budget keretében erre alkalmat találjon. Azt hiszem, erre lesz is mód és alkalom, mert az is a jogászok egyik kívánsága volna, hogy megállapíttassék, hogyan is áll tulajdonképpen az igazságügy budgetje fedezet és szükséglet tekintetében. Azt hiszem, hogy ha azok a bélyegilletékek, amelyeket a jogkereső közönség mind törvénykezési, mind okmány bélyeg alakjában leró, teljes értékükben az igazságügy tökéletesítésére fordíttatnának, ezen az alapon mód volna arra is, hogy megtörténjék a fogalmazói kar számának emelése és előmozdítassék ennek folytán a fogalmazói kar bírói képzése. Tudom, nagyon nehéz az okmány bélyegeket különválasztani a törvénykezési bélyegektől és így nagyon nehéz ezt a statisztikát megállapítani, (Lázár Andor igazságügyminiszter: Csináltak számításokat!) de régi-régi időtől fogva mindig az volt az óhaj, hogy mivel az igazságügynek tulajdonképpen nem lenne szabad az állam részére semmiféle bevételi forrást sem jelentenie, mindazt a bevételt, amit az igazságügyi budget produkál, az igazságszolgáltatás tökéletesítésére kellene fordítani. (Lázár Andor igazságügyminiszter : Nincs jövedelmi többlet!) Ez volt ,a kérésem a fogalmazói kar emelésére és bírói kiképzésére vonatkozólag. Ezután áttérek, igen t. Felsőház, felszólalásom harmadik részére, az ügyvédség kérdésére. Amint méltóztatik tudni, a költségvetés indokolásában benne foglaltatik a miniszter úr ő nagyméltósága részéről az az értékes ígéret, hogy legközelebb az ügyvédi rendtartásról szóló törvényjavaslatot is be fogja nyújtani és pedig ezt ősszel fogja megtenni. Nagy hálával tartozom az egész ügyvédi kar nevében azért, hogy ő nagyméltósága bátor kézzel belenyúlt ebbe a kényes kérdésbe és itt egypár szóval rámutatok arra, hogy már a múlt év nyarán megküldötte ő nagyméltósága az ügyvédi kamaráknak az ügyvédi rendtartás tervezetét, ez a tervezet óriási sajtóhadjárat alapjául szolgált és különös dolog az. hogy tulajdonképpen a tervezet ellen felszólaló cikkeiből állott a sajtóhadjárat legnagyobb része, míg azok, akik egyetértenek és egyetértettek ezzel a tervezettel, csak igen szórványos módon szólaltak fel mellette. A jogászság, különösen az ügyvédi kar két táborba oszlik a rendtartás kérdésében. Az egyik a tervezet ellen, a másik a tervezet mellett van. Erről majd bővebben szólhatok annak idején, most csak egy pár szóval pendítem meg. Mondhatom, hogy az ügyvédek nagyrésze-— különösen a vidéki ügyvédi kamarák többsége és a fővárosi ügyvédek jórésze is — a tervezet mellett van. Mi vidékiek valamennyien elfogadjuk azoknak a kautéláknak hangoztatásával, amelyeket észrevételeinkben felhoztunk, különösen az ügyvédi kamarák autonómiájának megőrzésével, amelyre nézve ebben a tervezetben teljes biztosítékot látunk. A szabad ügyvédség hívei vagyunk, mert hiszen minden magyar ügyvéd idealiter a szabad ügyvédség mellett van, de az idők szava indítja az ügyvédeket és az ügyvédi kamarákat arra, hogy igenis át-