Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-5

38 Az országgyűlés felsőházának 5. ülése éleslátással a múltra építette, de a jelen viszonyaihoz és a jövő fejlődéséhez méretezte azt. Méltóztassék megengedni, hogy a közoktatásügyi igazgatásnak helyes rendszerét mindennemű nevelő- és oktatóintézetünkre egyformán fontosnak tartva, a magam részéről főleg a népoktatási rész igazgatásához szóljak hozzá. (Halljuk! Halljuk!) Ideálisnak mondható ezen törvényjavaslatnak különösen a középiskolákra vonatkozó alkotása, mely kiküszöböli azok igazgatásából mindazon meddő rendelkezéseket, melyek a, fejődésnek már eleve megölői, és a bonyolult adminisztráció helyett a nemzetnevelő és - életre oktató munkának követeli és adja meg az elsőbbséget. Ezen alapgondolat vonul végig a törvényjavaslat népoktatási részén is, mely a nemzet nagy tömegének nevelésében és oktatásában is új utatkat épít és új irányokat jelöl meg. A törvényjavaslat ezen részének is minden intézkedése a magyar lélek erősítését és .művelését célozza. E fontos nemzetépítő munka tudatában engedje meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltósága, hogy mint egy széles népréteg, a kisgazdaosztály szószólója az új tanügyi népoktatás igazgatás terén néhány életbevágó dolgot szíves figyelmébe ajánlhassak. Mélyen t. felsőház! Ügy érzem s a törvényjavaslatból azt a helyes eszmét látom életrekeilni, és célja az, hogy egyszerű módon, nagy alapossággal jó munka végeztessék. Ezt az irányt a népoktatás terén is megvalósítani, úgy hiszem, mindannyiunk hő vágya. E törvény hivatása tehát: megfelelő keretek közt a közoktatásügyi igazgatásban irányt szabni, a törvény meghatározott kereteit pedig értékes tartalommal a törvény végrehajtási utasításával kitölteni, ami a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltóságának a joga — vagyis megfelelőt alkotni. Kérésem a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltóságához pedig most az, hogy a népoktatásra vonatkozólag a törvény végrehajtási utasításának kiadásánál a következőket méltóztassék figyelemben részesíteni. Tudom, hogy népoktatásunk igazgatási része a régi, 1868 óta hozott többrendbeli törvény szerint ma eléggé szétágazó, és így félni lehet, hogy a népoktatás új hajtásai az idők mohája alatt nem részesülhetnek oly egyöntetű gondozásban, hogy azok növekedése, fejlődése mindenképpen biztosítva legyen. Egy elemi iskola, az általános és gazdasági továbbképző népiskolák — a régi ismétlőiskolák — és az önálló gazdasági népiskolák különböző adminisztrációs ügyei, minőségük szerint még ma is 6—8 intézőfórum kezében és két minisztérium hatáskörében vannak és lesznek. Ez főleg kisebb részben a gazdasági továbbképzőkre, de még inkább a legjobban bevált magyar iskolatípusra, az önálló gazdasági iskolákra áll. Ez utóbbiakra a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltósága eddigi kijelentései szerint is nagy gondot óhajt fordítani, mert azok az én véleményem szerint is a népoktatásunkban már a foglalkozásbeli, a gazdasági irányú oktatás alsó lépcsőit építik. Ezeknek, úgy hiszem, már elnevezésükhöz hasonlóan több önállóságot és súlyt kellene adni, és ezért kellő, de kevesebb fórumot felölelő tanügyi és szakszerű ellenőrzés alá venni, mert gyakorlati gazdasági oktatásunk csak így lehet eredményes. Az önálló gazdasági iskolák azok, amelyek 1935, évi május hó 22-én, szerdán. a kisgazdával közvetlen érintkezésben állanak, s nem csak gyermekeiket, hanem őket is irányítják, oktatják, és így tehát a sok helyi Celügyelet helyett inkább már szakszerű ellenőrzést követelnek. Legyen szabad itt felemlítenem a törvényjavaslatnak azt a részét, amely ezen iskolák részére a gazdasági szaktanítóképzőben a gazdasági szaktanítók képzéséről szól. A rendes tanítóképző intézet elvégzése három, illetőleg két főiskola végzésére jogosít: a polgári és gyógypedagógiai tanárkőpző főiskolára és a gazdasági szaktanítóképzőre, amely utóbbinak, bár egyenrangú, a tanári főiskolai jelleg nincs megadva. Méltóztassék megengedni, hogy bár nagyrabecsülöm a tanítói elnevezést, de az egyenjogúság elve alapján a gazdasági tanári címet nagyzolás nélkül itt is jogosultnak tekintsem, mert népünk előtt ez a közismert cím már súllyal bír és abban a nép szakfoglalkozását oktatójában is kellően értékelve látja. Hiszen így oldotta meg már régebben ezt a kérdést a földmívelésügyi minisztérium a kecskeméti gazdasági szaktanítónőképző iskola végzett hallgatóinak elhelyezésénél is, amikor őket gazdasági tanárnőknek nevezte ki. Ugyanakkor a fenti intézetben végzetteket a kultuszminisztérium csak gazdasági szaktanítónőkké nevezte ki. Régen megtörtént már ez a polgári iskoláknál is és a gyógypedagógiai intézeteknél, tehát ebben a vonatkozásban is méltányos lenne az egyforma elbánás elve. Ügy a gazdasági tanárnői, mint a gazdasági tanári hivatást egyik legfontosabbnak tartom. Ebben a véleményemben igazol szakirodalmunk is. Nem lesz érdektelen, ha felemlítem, hogy Soproni Schmidt Elek dr. »A mezőgazdaság irányítása a német birodalomban« című művében a következő német megállapítás van (olvassa): »Egy kötelességtudó gazdasági szaktanító, gazdasági tanár többet használ az államnak, mint tíz adótisztviselő, mert míg ezek csak a meglévő adóforrások minél tökéletesebb kiaknázására képe-; sek, addig előbbi a termelés fokozásával új erőforrásokat nyit«. Ez vezet a terhek jobb elosztásához és mentesít mindnyájunkat a túlterheléstől. Ilyen irányú fontos munkakört töltenek be a kisgazdaosztály érdekében az önálló gazdasági iskolák és tanerők. Ezeknek az iskoláknak a fejlesztését tűzte ki programmjába a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltósága is, miért is remélnünk lehet, hogy mihelyt anyagi erőnk megengedi, akkor ezen a téren már nemcsak kezdeményező, hanem — az új iskolaépítés! hitel keretében — lényegbe vágó alkotások is fogják a kisgazdaközönség érdekeit szolgálni. Az önálló gazdasági iskolák igazgatóságában és azok vezetői részére a hozzájuk hasonló, illetve egyenrangú végzettségű polgári és gyógypedagógiai iskolák vezetőihez hasonló hatáskör volna biztosítandó

s mely iskoláknál már az igazgató elsősorban intézkedési jogkört kap. Még inkább szükségesnek vélem ezt az önálló gazdasági iskoláknál, ahol nemcsak elméleti oktatás folyik, hanem gyakorlati gazdasági oktatás is. A gyakorlati gazdálkodás pedig már természeténél fogva is több szabad és azonnali intézkedést kíván, hogy gyakorlati példaadásban követendő és mintaszerű legyen. Mély tisztelettel kérem tehát a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltóságát, hogy a jelen törvényjavaslatban, illetőleg an-