Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-5

Az országgyűlés felsőházának 5. ülése 1935. évi május hó 22-én, szerdán, 37 Elnök: Szólásra következik Szontagh Jenő ő méltósága. Szontagh Jenő: Nagyméltóságú Elnök Ür, igen tisztelt Felsőház! A vallás^ és közoktatásügyi miniszter úrnak a közoktatásügy igazgatásáról szóló, jelenleg tárgyalás alatt álló javaslata megfontolt, a közoktatásügy tervezett refjrmjába szervesen beleilleszkedő, formailag is kifogástalan, becsületesen jó javaslat. Hozzá Sebes Ferenc igen t. felsőházi tagtársam, aki már a múlt esztendőben itt az egyetemi javaslatnál klasszikusan szép beszédével tűnt ki, mostani előadói jelentésében is olyan tökéletesen megvilágította ezt az egész kérdést, íogy legalább is érdemben ehhez valami újat mondani és hozzátenni alig lehet, Ha mégis felszólalok, egészen röviden szólalok fel s ezt méltóztassék a szó valódi értelmében venni és nem úgy, amint az nálunk igen sokszor szokásos, hogy egyesek még egy óra hosszat beszélnek tovább; mondom, ha felszólalok, teszem azt egyfelől azért, mert bizonyos elvi kérdéseket szeretnék tisztázni, másfelől azért, hogy a magam elvi állásfoglalását megvilágítsam. Igen t. Felsőház! Ez a törvényjavaslat is, ha nem is olyan mértékben, amint ahhoz az utóbbi időben hozzá voltunk szokva, de mégis a régi, a háborúelőtti törvényhozási aktusokkal szemben bizonyos fokig kerettörvény. Én nem akarok a kerettörvény fogalma ellen beszélni, sőt ellenkezőleg. Minden kerettörvénynek megvan a maga nagy előnye, előnye abban, hogy a végrehajtó hatalom kezét nem köti meg apró részletekben, nem skatulyáz, hanem megadja a lehetőségét annak, hogy ennek a törvénynek a keretén belül a végrehajtás a szükségletnek, azt mondhatnám: a valódi életnek megfelelően alakulhasson ki. Ha nem is tartozik ide, mint példát felhozhatom, hogy az összeférhetlenségi törvényt én alig tudom másképpen, mint kerettörvényt elképzelni, mert csak akkor tudom megakadályozni azt, ami a túlságos paragrafusokra-szedéssel megtörténik, hogy a lényeg elsikkadjon belőle. De minden kerettörvénynek természetesen megvan a hátránya is. Hátránya az, hogy túlságos hatalmat ad a kormány kezébe és ez a hátrány veszélyessé lehet, pláne a mai időben, amikor világszerte megnyilvánul az a tendencia, hogy a törvényhozó hatalommal szemben a végrehajtó hatalom hatásköre minél jobban kiterjesztessék. Ennél a törvényjavaslatnál és a kultuszminiszter úrral szemben ez az aggályom nem áll fenn. A kultuszminiszter úr nem politikai érdemekért került ebbe a bársonyszékbe, nem is azért, mert talán valamikor régente valami bajtársi szövetségnek vagy valami más alakulatnak volt a vezére, amelyekre a kormánynak mint segédcsapatokra szüksége van. Hóman Bálint valaki volt, mielőtt miniszter lett (Ügy van! Ügy van!) és volna valaki akkor is. a magyar köz- és tudományos életnek egy valóságos és nem felfújt értéke, ha riem díszítené a kegyelmesi cím, a zöld szalag és nem volna kezében a miniszteri tárca. (Élénk helyeslés és taps.) De ki biztosít engem arról, hogy ezeknek a már meglévő és még folytatólagosan elénk kerülő javaslatoknak a végrehajtása elejétől végig a jelenlévő kultuszminiszter úr kezében lesz? Ki biztosít engem és ki biztosítja az országot arról, hogy nem kerül a helyébe másvalaki, egy politikai élharcos vagy — hogy a jelenlegi vonalvezetés stílusához alkalmazkodjunk — talán egy vezérkari tiszt, aki a közoktatásügy terén a gyakorlatot és ezzel természetesen az érdemeket is, mondjuk, a ballisztika terén szerezte? Ez az elvi nehézség megvilágítja a magam állásfoglalásának a nenézségét is. Engem a kormánytól vagy hogy precízebben fejezzem ki magam, a miniszterelnök úrtól köz- és alkotmányjogi téren erős elvi ellentét választ el. Sajnos, ez az ellentét két és fél esztendő cta nem enyhült, ellenkezőleg, az utolsó hónapok eseményei ezt az ellentétet még jobban kiélesítették. Mindenkinek kell látnia ezt, aki elfogulatlanul nézi a dolgokat. Hiszen még olyanok is, akik nem tartoztak a miniszterelnök urat mindenben vakon, tüskén-bokron követő hívei közé, az utolsó hónapok eseményeinek hatása alatt gondolkodóba estek és tartózkodóbbakká lettek. Ha ehhez hozzáveszem még azt az ortodox parlamentáris felfogást, amely nálunk is 1867-től kezdve egészen a háborúig majdnem vezérelvként szerepelt, hogy az ellenzéknek egyetlen célja a kormány megbuktatása, és így ő semmiféle, a kormánytól jövő javaslatot nem fogad el, mondom, ha ezt a kettőt összeveszem, akkor részemre tulajdonképpen nem marad más hátra, mint a javaslatnak elutasítása. Igen t. Felsőház : Ezzel szemben áll az a meggyőződésem, amely merev pártszempontokat sohasem tudott szíve szerint elfogadni, és ellentétben álll vele a felsőháznak megalakulása óta követett, sőt azt mondhatnám, kikristályosodott az az elve, hogy az országgyűlés^ nek ebben a házában sohasem pártpolitikai szempontok az irányadók. (Ügy van! Ügy van!) A felsőháznak ezt a magasabb, tisztultabb, azt mondhatnám, ideálisabb felfogását nem lehet elégé magasra értékelni, különösen a mai időben, amikor világszerte megnyilvánul a tendencia a meggyőződések elnémítására, a törekvés, hogy ne csak a lelkek, de ha lehet, még a gondolatok is uniformizálódjanak. A felsőháznak ezt a tisztultabb felfogását az országnak elfogulatlan közvéleménye is értékeli, mert ebben látja egyik legnagyobb biztosítékát a konjunktúrától és anyagi érdekektől mentes meggyőződésnyilvánításnak. A felsőház e felfogásának deferálok tehát, — illetve talán rosszul is mondtam, nem deferálok, mert hiszen az én meggyőződésem is teljesen azonos ezzel és ezt a felfogást követem — amikor ezt a javaslatot, amelyet jónak és az ország érdekében lévőnek tartok, politikai aggályaim ellenére elfogadom, abban a reményben, hogy ez a törvényjavaslat mindig és minden téren kizárólag csak a közoktatásügynek az érdekeit fogja szolgálni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik S. Bálint György ő méltósága. S. Bálint György: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. felsőház! A közoktatásügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat egész iskolarendszerünknek új alapot, új igazgatást ad. Örömmel üdvözlöm a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltóságát ezért az időszerű és igen fontos törvényjavaslatért, amellyel a jövő generációjának nevelését és oktatását oly intenzíven óhajtja rendezni. Természetszerűen egy munkakört egyszerűsíteni, de egyben annak művelőitől szakszerű, komoly munkát kívánni, máris a jövő olyan biztosítéka, mely a nemzetet kötelességtudásra, munkaszeretetre neveli és tudásvágyát fokozza. Régi igazság ugyanis, hogy a nemzetek versenyében az lesz előnyben, amelyik a korszellemet előbb ismeri fel és alhhoz minden téren alkalmazkodik is. Az előttünk fekvő törvényjavaslatot a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltósága igen nagy körültekintéssel, történelmi