Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-25

472 Az országgyűlés felsőházának tB. ü el földet. Voltak olyanok is, akik ezt az egész földbirtokpolitikai kérdést abból iá szemszögből nézték, hogy látták az országban a szociális kérdések nyugtalanságát és ezek megoldásának szükségszerűségét és igyekeztek magukról a figyelmet elterelni azzal, hogy ennek a nagy kérdésnek legalább is igen jelentős koimplexuimiát a földbirtokpolitikai kérdésbe akarták beterelni. Ilyen körülmények és viszonyok voltak akkor, amikor Károlyi Gyula gróf ő exeellenciája taz ő adataival nyilvánosságra lépett. Ezekben én a magam szempontjából két fontos momentumot láttam. Az egyik az, hogy bebizonyította, miszerint Magyarországon a közép- és nagybirtok, ha helyesen kezeltetik,, több embernek tud megélhetést adni, mint eldarabolás esetében a mai gazdasági viszonyok adottságai között. A másik igen fontos mo•mentnimi az volt, hogy ráterelte a hivatalos és a nemhivatalos közvélemény figyelmét arra, hogy ennek ia kérdésnek elbírálása elsősorban attól függ", hogy mennyi embernek és milyen fokban tud a magyar nemzet, illetőleg a magyar gazdasági élet kenyeret adni, megélhetést biztosítani. Ezeket az adatokat, amelyeket ő komoly számszerűséggel és komoly megfontolással hozott nyilvánosságra, igyekeztek töbib vonalon megtámadni. Hiszen méltóztatnak tudni, hogy a statisztikai adatok különböző összeállítása, különböző összeillesztése, — hogy úgy mondjam — bizonyos célba, való beállítása igen könnyű dolog. A statisztika igen rugalmas és így mód és lehetőség volt arra, hogy egyesek mindenféleképpen próbálják lerontani Károlyi Gyula ő excellenciájának komolysággal összeállított következtetésekből leszűrt statisztikai adatait. Végeredményében én nem is akarok most vitatkozni azokkal, akik a statisztikai adatokat egészen bizonyosan igen sok esetben céltudatosan más irányú összeállításban hozták, én csak azt akarom megállapítani, hogy az a birtokkategória tud több embert ellátni, amely többet termel (Ügy van!), már pedig egészen bizonyos, hogy a magyar nagy- és középibirtok termelése körülbelül 30%-kai magasabb, mint a kis- és törpebirtoké. Ilyen atmoszférában és a közvéleménynek bizonyos hangulatos felizgulása mellett ült Öszsze először a minisztertanács a múlt nyáron — amint én a napilapokból értesülve vagyok — és birtokpolitikai elhatározását — hogy úgy mondjam — minisztertanácsi határozattal erősítette meg. Ezután a törvényjavaslat tervezete;, majd maga a megkonstruált törvényjavaslat végigment az összes érdekképviseletek véleményezésén, végigment értekezleteken s tény és igaz valóság az, hogy a földmívelésügyi miniszter úr Ő excellenciája hozzájárulásával most legutóbb is az együttes bizottságban olyan módosítások mentek keresztül, amelyek az aggályoknak egy részét, az aggályoknak talán nagyobbik részét kétségtelenül kiküszöbölték, így került ez a törvényjavaslat most az igen t. magas Felsőház elé. Annak a kérdésnek eldöntésére nézve, hogy ez a törvényjavaslat időszerű-e vagy nem, elfogadom azt a megállapítást, amelyet Károlyi Gyula Ő excellenciája mondott, hogy t. i. erről vitatkozni akadémikus vitatkozás, mert hiszen a törvényjavaslat itt van előttünk és mindegyikünknek becsületes törvényhozói kötelességtudással kell ehhez a kérdéshez hozzászólnunk. Esha én mégis megállok egy percre az időszerűség kérdésénél, ezt azért teszem, mert lésé 1936. évi május hó 8-án, pénteken. itt különösképpen kell felhívni a kormányzat figyelmét arra, hogy nem is csak az a kérdés, hogy ez a törvényjavaslat pontjaiban miképpen és hogyan állapítja meg a leendő cselekvéseket, hanem az is nagyon fontos, hogy enged-e a kormányzat ezzel a földbirtokpolitikai kérdéssel politikát, illetve pártpolitikát űzni. Igen félő és a közelmultak bizonyos fokig igazolják ezt az aggodalmat, hogy úgy a pártpolitika fizetett és nem fizetett harcosai, mint a képviselőjelöltek — különösképpen a kormánypárti képviselőjelöltek is, akiknek kijelentései természetszerűleg éppen azért, mert kormánytámogató párthoz tartoznak, erősebben esnek latba, — ezzel a kérdéssel olyan propagandát folytatnak, amelyet, őszintén megvallva, lelkiismeretemmel össze nem egyeztethetőnek látok. Mert ha van kérdés, amelyben nyugodt, higgadt elbírálás szükséges és a népnek termelési, értékesítési és más nemzetpolitikai vonatkozásokban helyes, okos felvilágosításra van szüksége, ez éppen a földdel kapcsolatos kérdéskompiexus és éppen a földbirtokpolitikai kérdés. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon ési a középen.) Ha azt nézem és azt kérdezem, hogy az 1920:XXXVI. te, ez az itt sokszor emlegetett törvény, befejezést nyert-e, igen-e vagy nem, — nem akarok ennél a kérdésnél hosszasan meditálni, hiszen az előttem felszólalt urak ezt már kifejtették, — kétségtelenül megállapítható, hogy ez befejezve nincs. (Ügy van!) Egyrészt nincs befejezve azokra nézve, akik földbirtokpolitikai célokra leadásra voltak kötelezve, mert ennek pénzügyi vonatkozásai megoldatlanok maradtak, sőt merem állítani, a befagyott Lebosz.-kölcsönökkel jelenleg még kilátástalan is, hogy mikor lesz fizetőképessége az államnak ezzel a fizetési kötelezettségével szemben. Másrészt a földhözjuttatottak szempontjából nincs befejezve, mert nincs meg nekik az a lehetőségük, hogy azokon a földeken, amelyeket kaptak, meg tudjanak élni. Hogy néhány adattal bizonyítsam csak be azt,, hogy ez a kérdés hogyan áll egyik-másik vármegyében, éppen Békés vármegyének hivatalos adataiból vagyok bátor néhányat felsorolni, annak a vármegyének adataiból, amelyben a nagy- és a kisbirtok közötti arány — mint méltóztatnak tudni, — elég tág rést hagy. Gyulavári községben 1117 földhözjuttatott birtokos volt, akik közül 1140-nek a birtoka cserélt már telekkönyvileg gazdát, Mezőberényben 511, akik közül 318, Szentetornyán 881, akik közül 440, Szeghalmon 832, akik közül 622 és Füzesgyarmaton 1233, akik közül 1191 földhöz juttatott birtokos birtoka cserélt gazdát. Ugyanez a helyzet Csanád vármegyében is, ahol a havi közigazgatási albizottsági ülésen körülbelül 30—40 olyan birtok kerül mindig adásvétel tárgyából kifolyólag elbírálás alá, amely földhözjuttatottak birtoka volt. Ha most megnézem ezt a kérdést, akkor azt kell mondanom, hogy ez egy olyan jelenség, amely mindenesetre megfontolásra kell, hogy intsen minden gondolkozó embert. Ha felveti valaki a kérdést magában, hogy ez miért van így, akkor ennek nemcsak a pénzügyi okait kell meglátnia, hanem meg kell látnia a gazdasági okait is, meg kell látnia azt, hogy tulajdonképpen^ olyan sötétbeugrás történt a termelés értékesítése és a termelés minősége tekintetében, amely itt bosszulja meg magát. Ha azt mondom, hogy 1920-ban a forradalmi idők után, mondjuk, nem volt ez a kérdés a gazdasági termelési és értékesítési poli-