Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-24

462 Az országgyűlés felsőházának th- ülése 1936. évi május hó 7-én, csütörtökön. tosítja a visszamaradt nagy aranytömb értékét is. A kisbirtok tehát a nagybirtoknak mindenkor kiegészítő része: pars pro totó. Nem akarok politikai térre elkalandozni, mégis megemlítem, hogy az országgyűlés képviselőház aùoz területileg közelebb fekszik a földmívelésügyi minisztérium előtti szobor, amelynek domborműve egy jelenetet örökít meg. Ez a szobor egy kisgazdagondolat kifejezése és én csodálkozom azon, hogy a képviselőháznak egyes rétegei, a kisgazdák és az egykori régi rendszer hívei nem értették meg, hogy ez egy kisgazda-, kisbirtokostörvény és ők, akik valamikor hangoztatták, hogy a szegény, lerongyolódott intelligencia helyett új erőt kell a magyar életbe bevinni és mint a nemzet gerincére mutatták rá a kisgazdaosztályra, a kisbirtokosságra, ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása során, talán pártpolitikai okok miatt, nem ismerték fel ennek jelentőségét, hogy ez a törvényjavaslat valóban a magyar kisbirtokosok erősítését célozza és szolgálja. Ezek előrebocsátása után röviden néhány szóval foglalkozni kívánok azokkal az ellenvetésekkel, amelyeket általában a törvényjavaslattal szemben felhoztak; pl. hogy amíg az 1920. évi földreform nincs befejezve, addig talán nem volt helyes újabb földbirtokpolitikai tárgyú törvényjavaslattal előjönni. Az 1920-as földbirtokreform igenis be van fejezve. (Gróf Széchenyi Al'adár: Dehogy van befejezve!) Legfeljebb arról lehet szó,, hogy bizonyos pénzügyi lebonyolítása még nincsen teljesen lezárva. (Gróf Széchenyi Aladár: Nemcsak az!) Ennek a föidbirtokreformnak pénzügyi lebonyolítása mindenesetre be fog következni megfelelő irányítás és elgondolás szerint; mégpedig véglegesen be fog következni akkor, ami,kör a külföldi tényezőkkel a dolgok megfelelően letárgyalhatok lesznek. Ez tehát nem lehetne ok arra, hogy ez a földbirtokpolitikai javaslat viss'zavonassék, illetőleg visszatartassék a gyakorlatbaléptetés elől, mert hiszen ennek a telepítési törvényjavaslatnak nagyon sok áldásos intézkedése van, amelyek arra is hivatottak, hogy a földbirtokreform-törvénynek esetleges hiányait helyrehozzák. (Gróf Széchenyi Aladár: Erről szó sem lehet!) További általános kifogás az, hogy ez a törvényjavaslat túlnagy hatalmat ad a politikai tényezők kezébe. Ezt a kifogást szintén nem tartom tárgyilagosnak, sőt itt figyelmeztetnem kell arra, hogy veszélyes dolog a kormánvzat, nak az alkotmányos hatalom gyakorlására való jogosultságát kétségbevonni, hiszen c— törvény nem is volna megvalósítható, ha a kormány annak végrehajtására a megfelelő hatalommal fel nem ruháztatnék. A bírói panasz é» döntés lehetősége mindenütt biztosítva van ott, ahol arra -szükség van. A királyi ítélőtábla jó és alapos ibírósága lesz az elébe kerülő kérdéseknek. Kétségtelen, hogy a földibirtokpolitika irányítását és adminisztrálását bíróságra bízni nem lehetne, de az e köriben felmerülő panaszok a hívó kezébe fognak kerülni, ami az érdekelteknek teljes megnyugvásul (szolgálhat. Vannak, akik (hivatkoznak arra, hogy az 1920-as földbirtokreform külön bíróságra bízatott s így ennek a telepítési törvényjavaslatnak végrehajtását is teljesen bírói kézbe kellett volna letenni. Ezekkel szemben csak arra mutatok rá, hogy a földbirtokreform-törvény^ a Földbirtakrendező Bíróság megállapítására bízta, hogy egy nagybirtok mezőgazdasági művelésre alkalmas földjéből hogyan és mennyit lehet megszerezni. Ez a benyújtott törvényjavaslat pedig pontosan megállapítja, hogy mit, hogyan és mennyit lehet a törvényben kijelölt célok megvalósítására igényibe venni. Az a kifogás, hogy a törvény kényszert alkalmaz, szintén nem tekinthető tárgyilagos kifogásnak, mert hiszen erre a törvény végrehajtásához szükség van. De nézizük csak közelebbről, jogos lehet-e a kifogásolása ennek a kényszernek, amely egyébként is nagyon méltányosan és a legnagyobb engedékenység mellett van beállítva. Azt hiszem, hogy akik a tör/enyjavaslatnak ezt a részét a leghevesebben ellenzik, talán nem is értik meg az intenciókat atekintetben, hogy az átengedési kötelezettség érvényesítéséhez a földmívelésügyi miniszter úr ő nagyméltósága csak a legvégső esetekben fog folyamodni és csak ott, ahol a helyzet megoldása másképpen nem biztosítható. Hiszen a törvény annyi lehetőséget nyújt és annyi tényleges lehetőségre mutat rá a kisbirtokok megalapításánál és a törpebirtokok kiegészítéénél, hogy az átengedési kötelezettség mellett a nagybirtok tulajdonképpen csak igen csekély részben, legfeljebb 2—3%-os terjedelemlben fog ennek a törvényjavaslatnak megvalósításához hozmai árulni, így nézetem szerint a gyakorlatban nagyon csekély mértékben fog érvényesülni az átengedésre kötelezés, mert nagyobb lesz az önkéntes felkínálás, vagyis a kínálat, mint a kereslet és a rohamot a földmívelésügyi miniszter úr ő nagyméltósága ellen nem a birtokot szerezni szándékozók, hanem a birtokot eladni akarók fogják intézni, mert, sajnos, a földkínálat ma sokkal nagyobb, mint a föld kereslete. (Gróf Széchenyi Aladár: Teljesen igaza van, csakhogy akkor felesleges a javaslat!) Itt látom a törvényjavaslat nagy jelentőségét: a földkínálatot levezeti, a felvevőképességet emeli és így a föld forgalmát megfelelően irányítani is tudja. Ez a földbirtokpolitika éreztetni fogja árszabályozó hatását és így a magyar föld értékének helyreállítását és megbecsülését is fogja szolgálni. E mellett az elgondolás mellett nem tudom különösebben megérteni, sőt inkább az elérni kívánt cél és érdekek ellen valónak tartom azt a mozgalmat, amely a megállapítandó kártalanítási összeg azonnal teljes kiegyenlítését célozta, mert hiszen ennek a módosításnak elfogadása a gyakorlatban abban is érvényesülni fog, hogy az így kézrekerülő birtokok árszínvonalát bizonyára valamivel alacsonyabban fogják megállapítani azért is, mert a nyomban való készpénzfizetés mellett általában alacsonyabb a vételár, míg a javaslat eredeti megoldása szerint a kétharmadrésznyi készpénzfizetés és az egyharmadrésznyi törlesztés lehetősége mellett magasabb árszínvonalat, magasabb földértéket lehetett volna megállapítani, ami a nagy földtömegek, a nemzeti vagyon értékére kedvezően hatott volna. Amint beszédem elején hasonlatomban kiemeltem, a letört darab arany értéke biztosítja a nagy aranytömb értéket is. A kártalanítás összegének kiegyenlítésére vonatkozó módosítás tehát nem szolgálja az átengedésre kötelezett érdekeit, nem szolgálja egy helyes és megfelelő árszínvonal elérhetésének érdekeit sem. Az általános gazdasági és nemzeti vagyoni szempontok magasabb árszínvonal