Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-19

338 Az országgyűlés felsőházának 19. ülése 1936. évi március hó 27-én, pénteken. Vrl Mélyen t. Felsőház! Két szempont bátorít fel, hogy a mélyen t. Felsőház figyelmét kérjem és türelmét rövid időre próbára tegyem. Az egyik szempont az, amelyet Szontagh felsőházi tagtársam említett, hogy sok felszólaló érzi szinte az alaptalan gyanú súlyát, hogy • mint érdekelt fél szól hozzá ehhez a törvényjavaslathoz. Kijelentem, hogy sem őseim nem voltak nagybirtokosok, sem magam nem vagyok, mert 50 hold plébániai földdel a kisgazdák S'Crsközösségéliez r tartozom, e tekintetlben tehát, amikor a törvényjavaslathoz hozzászólok, remélem, hogy minden gyanúsításon felül és kívül^ állok. De a másik szempont, amely felszólalásra bátorít, az, hogy alkalmam van bemutatni magam, mint a nemzeti egység bizonyságát és termékét, már annak a nemzeti egységnek bizonyságát és termékét, amelyet a magyar alkotmány szabad szelleme és jogokat osztogató keze hozott létre, mert az tette lehetővé, hogy én, a földtúró jobbágyok unokája, együtt ülhetek, együtt vitatkozhatom és együtt szavazhatok azoknak utódjaival, akiknek ősei már századok óta a nemzet törvényhozásában tényleg résztvettek. Mélyen t. Felsőház! En elfogadom általánosságban ezt a ^törvényjavaslatot, még pedig azért,, mert ez, bár betűje szerint csak néhány nagybirtokos család öröklési jogát és birtokeloszlási rendjét szabályozza, azonban egy nag-y elvi döntést, elvi állásfoglalást is tartalmaz, azonkívül majd hatásaiban évek múlva nagy szociális, gazdasági és agrárpolitikai következményed lesznek. Ez a törvényjavaslat, mélyen t. Felsőház egy, az egész világon dúló, különösen Magyarországon erősen folyó harcnak, neim mondom bevégzése, hanem egy kis pihenője, egy kis fegyverszünete. Mert az egész világon már több, mint száz év óta folyik a harc egyfelől a nemzeteknek ösztönös felfogása között, amely arra utalja a nemzeteket, hogy Ősi családjaikat birtokukban megtartani s e birtokmegtartás által a nemzeti erőt konzerválni iparkodjanak, másfelől pedis: amaz_ellenfél között, amely a francia forradalom jelszavaival és a modern gazdasági tudomány fegyvereivel ezt a felfogást megdönteni, a birtokot a családtól elszakítani, mozgékony cserebere, minél többszöri adás és vevés tárgyává iparkodik tenni. Ha ennek a hatalmas ellenfélnék páncélzatát lefejtjük, akkor előáll annak rejtett mozgatója: a mozgó tőke, a pénz. Nem személyes éllel mondom én ezt,, de végre is, ahogyan a farkas természeténél fogva ragadozó állat, ép ágy a mozgótőke, a pénz nem tehet arról, hogy olthatatlan szomjúságot és kielégíthetetlen éhséget érez a föld iránt

% Mutatkozik ez a^ szomjúság és éhség egy egészen becsületes és egészen jóindulatú formában, amikor tőkebefektetésben, felszerelésben,, szóval a föld termőképességének fokozásában, mint hitel jelentkezik; habár ennek is lehetnek kinövései, s éppen ezért volt kénytelen több nemzet törvényhozása az ingatlanok elterhelési határát, amely benne van ebben a törvényjavaslatban is, megállapítani,, azért kellett a kisgazdák részére a hitelszövetkezeteket felállítani és azért kellett a gazdaadós-védelmi törvényt is megalkotni. De van a tőkének ennél veszedelmesebb támadása is a földbirtok és a birtokosok ellen, ez pedig abban áll, hogy keresi és csinálja a tőke az alkalmakat arra, hogy a földbirtokot összevásárolja és hogy — német szólásmódot használjak — 50—60%-os nyereség reményében a parcellázás mészárszékén kimérje. De el kell hinnem azt is, amit az egyik ellenzéki képviselő hozott fel a képviselőházban, szinte hihetetlenül hangzik, hogy Magyarországnak egyik részén 5—6 éve parcelláztak egy nagybirtokot és a perceiiázott nagybirtok már ismét a bank kezén van. Most, amikor az államnak elővételi joga van s amikor az egész kormányzat felfogása, a kormányzati szerveknek vigyázása olyan irányban van ébren, hogy a nagybirtok spekuláció tárgyává ne tétessék és ilyen parcellázásokkal a földmívesnép, amely a földre éhes, tönkre ne juthasson, szinte csodaszámba megy, ha; ez megtörténhetik, de ez megint mutatja a tőkének a földre való éhségét és ellenséges érzületét. De van még a tőkének egy más vonzódása is a föld iránt, ez pedig abban nyilvánul, hogy az a tőke, amely iparban, kereskedelemben és különösen pénzmüveletekben halmozódik össze, azt a bizonyos diszgusztáló ízt és illatot iparkodik elrejteni, iparkodik a földbe beletenni és eltitkolni. Ha nézzük azt a csatateret, amelyet a tőke harca a földbirtok ellen Magyarországon évek hosszú során át halottakkal beterített, akkor szomorúan csontokra, régi birtokok maradványaira, holttesteire bukkanunk. Itt van a kezeim között Kovács Alajosnak, a Központi Statisztikai Hivatal vezetőjének, 1922-ben megjelent statisztikai műve. Ez a munka, amely az 1916-os állapotokat ismerteti és feltünteti, kimutatja azt, hogy a száz holdon felüli szabad birtokok összessége 1916-ban 10,833.600 katasztrális holdat tett ki, ebből zsidókézen, — amely, azt hiszem, magyar viszonylatban egyenlő a mozgótőkének a fogalmával — tehát a mozgótőke kezén volt 1,853.800 hold, vagyis az összes szabad birtoknak 14-6%-a, A száz holdon felüli korlátolt forgalmú birtokterület 15,528.700 hold volt és ebből a tőke kezén volt 387.000 hold, tehát összesen 2'5%. A száz holdon aluli, tehát kisbirtokok tömegéből szintén 165.700 volt a tőke kezén, tehát 0 73%. Ha most ehhez hozzávesszük azokat a birtoktömegeket, amelyek, mint bérletek voltak és vannak a nagytőke kezén, akkor a statisztikus megállapítása szerint a legminimálisabb számítással 1916-ban Nagy-Magyarország területén 5 5 millió katasztrális holdra lehet tenni azt a földbirtokterületet, amely akár tulajdon, akár bérlet alakjában a mozgótőkének, a pénznek a hatalmában, kezében volt. Ha pedig ezeket az adatokat áthozzuk Csonka-Magyarországra, akkor az eredmény még szomorúbb, még lesújtóbb, mert hiszen éppen azok a területek, azok a vármegyék maradtak vissza a csonkaországban, amelyeknek nagy- és kisbirtokai jobban a tőke kezében voltak és amelyekben nagyobb pusztítást vitt véghez ez a mozgótőke, mint az elszakított vármegyékben. Nem csoda az, hogy ez a romboló tőke szüntelenül rohamot intézett a hitoizomány intézménye ellen,_ mert hiszen a hítbizomány intézménye tulajdonképpen a magyar nagybirtok megerősített pozíciója volt, az egész birtokfrontnak erőssége volt, amelyet, amint a statisztika is mutatja, teljesen megbontani, teljesen lefoglalni ez a tőke nem volt képes. Ennek a rohamnak, amelyet a mozgótőke intézett a földbirtok ellen, számos áldozata volt^ a nagybirtokosok között is. Nagyon sok család, amely őseitől nagybirtokot Örökölt és nevét ibeírta a magyar történelembe, birtokát ebben a harcban elvesztette, de hogy ha van vesztes ebben a harcban, a, legtöbb csontja van