Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-19

Az országgyűlés felsőházának 19. ülése 1936. évi március hó 27-én, pénteken. 333 de ha talán ebben a véleményben nem osztoznak egyesek, akkor én egy egészen más példával mutatom meg, hogy ezekben a gazdaságilag rossz esztendőkben a mezőgazdálkodás nem olyan egyszerű valamii, mint ahogyan azt a laikus publikum gondolja. A felsőház tagjainak is megküldték tavaly és az idén megint megküldték az Ötkv. jelentéseit. Ez nem az önkéntes tűzoltók kávéja, hanem az Önkormányzati Testületek Kárpótlási Vagyona. Hosszú volna, ha a dolog históriáját el akarnám mondani. A lényeg az, íhogy >a magyar állam eszerint a jelentés szerint körülbelül 17 millió éirtékű földbirtoknak néni a birtokába jutott, mert hiszen az mind magyar birtok volt, de a határkiigazítás folytán ez átesett Magyarországba és a kormány úgy találta, hogy a leghelyesebb mód az, 'ha ennek a vagyonnak a jövedelméből azután kárpótolják azokat a törvényhatóságokat, amelyeknek viszont nem ennyi, hanem tízszer, vagy talán hússzor annyi vagyona az utódállamok kezére került. Ez a 17 millió vagyon jutott az állam kezére. Már most kinek áll Magyarországon rendelkezésére természetszerűleg minden gazdasági szakember, ha nem a magyar államnak? Itt van a földmívelésügyi minisztérium, itt vannak a gazdasági felügyelőségek, az állami birtokok igazgatói és az akadémiák tanárai. Nem lehet tehát a.zt mondani, hogy itt azért volt ilyen siralmas eredmény, mert rosszul gazdálkodtak. Ha az állam rosszul gazdálkodott ezekkel a szak erőkkel, akkor mit csináljon más szegény ember? Ha figyelmesen átnézi az ember ezt a hat, vagy hét évről szóló jelentést, akkor azt látja, hogy a végeredmény az, hogy a 17 millióra becsült vagyonra — nem esküszöm meg, lehet, hogy tévedek egy pár százezerrel — csináltak 7 millió adósságot és éveken keresztül még ráfizettek a befektetett 7 és 17 millió vagyonra évenkint tíz-százezreket, míg végre az utolsó esztendőben nagy büszkén ki tudtak mutatni 12.000 pengő jövedelmet. Ez mutatja, — bár ez nem tartozik ide, de talán mégis meg lehet mondani — hog^y ha ezekről a nagy gazdaadósságokról van szó, akkor neoi lehet azt mondani, hogy ezek a gazdák könnyelműségéből, rossz gazdálkodásából származtak^ hanem ezek igenis egy olyan dekonjunktúrából származtak, amelynek idején egyáltalában > csakis a rendkívüli jóminőségű és régebben jól felszerelt birtokok mutattak valami minimális jövedelmezőséget. (Ügy van! Ügy van!) Még egy harmadik eset van, amikor a bérletet indokoltnak tartom. A hitbizományok további fenntartását részben nagyon helyesen azzal indokolják, hogy kell ebben az országban lennie egy olyan osztálynak, .amely anyagi függetlenségénél fogva résztvehet a közügyekben. Ez így volt a múltban és bármilyen demokratikus ok leszünk is

% a helyes dolog az, hogy az ilyen vezető osztály a jövőben is résztvegyen a közéletben. (Ügy van! Ügy van!) De ha egy kisebb hitbizományos, mondjuk egy 2—3000 holdas hitbizományos közügyekkel komolyan akar foglalkozni, akkor manapság a gazdaságát nem láthatja el úgy, mint azt a mai viszonyok megkövetelik. Békében ez más eset volt, de ma egy ilyen kisebb nagybirtok vezetése teljes, egész embert kíván, ha ma ő maga gazdálkodik, akkor idejét ennek a. birtoknak a vezetése teljesen lefoglalja. De így volt ez a múltban is. Tegnap Tarányi Ferenc igen tisztelt barátom, felsőházi tagtársam is megemlítette, hogy Deák Ferenc, akinek földbirtoka jó középbirtok volt, azért akart visszavonulni a politikától, mert nem volt módja, hogy ott drága kezelőt tartson, egymaga volt tehát kénytelen gazdálkodni, hogy meg tudjon élni és akkor jött Széchenyi István grófnak a nobilis gesztusa, hogy Kehidát tőle életjáradék ellenében átvette. Egyébként Tarányi ;

igen tisztelt barátom tegnap nagy szerénységében itt elhallgatott valamit. Majdnem minden szónok hivatkozott Deák Ferencre, az egyik így állította be, a másik úgy, az egyik azt mondta, hogy ellenezte a hitbizományi, a másik azt mondotta, hogy a változott viszonyok között ma talán nem ellenezné, azt azonban kevesen tudják, hogy éppen a jelenleg Tarányi Ferenc tagtársunk birtokában levő hitbizomány hivatalos neve: »Deák Ferenc emlékére alapított Osfcerhuber—Tarányi-féle hitbizomány. Ez inkább azok mellett szól, akik azt állítják, hogy a 60-as évek után Deák Ferenc, aki orthodox liberális ember volt, tehát a 30-as és 40-es években nem zárkózhatott el az ekkor Európaszerte azt mondhatnám feltétlenül uralkodó liberalizmus elől, a későbbi időben ezt a merev álláspontot semmiesetre sem foglalta volna el, mert hiszen amint a családi feljegyzések, levelezések is bizonyítják, ő sógorával a nyirlaki birtoknak és & hozzátartozó részeknek lehetőleg osztatlan iáillapotban az utódokra való fennmaradásáért folytatott tárgyalást. Nehéz ma ehhez a hitbizományi javaslathoz birtokpolitikai szempontból is hozzászólni, mert az ember nem tud szabadulni a kormánynak attól a másik javaslatától, amelyet a képviselőház jelenleg tárgyal. A képviselőházban könnyebb volt, mert akkor még^ nem volt ismeretes a telepítési javaslat, de így az ember nehezen tudja megvonni a határt, hogy mit hozzon elő a hitbizománynál és mit azután később a telepítésnél. Hogy lehetőleg a magam részéről is megvonjam ezt a határt, nem ás kívánok a javasattal sem általános szempontokból, sem részleteiben tovább foglalkozni. Befejezésül a következőket mondom: Amikor ez a hitbizományi javaslat napvilágot látott akkor éppen ezeknek a reformereknek egy része azt mondotta: parturiunt montes, naseetur ridiculus mus, — nászt ültek a hegyek és törpe egérkét hoztak a világra. Ez kétségtelenül erős túlzás, ámbár a valóság és e között az állítás között a különbség nem sokkal nagyobb, mint amikor a kormány egy új ezred; évről és egy új honfoglalásról beszél (Gróf Széchenyi Aladár: Ügy van!) és ezekkel a javaslatokkal lép elő. Én azonban nem kifogásolom ezt. Nekem sokkal kellemesebb és nézetem szerint az ország érdekét is kevésbbé veszélyezteti, ha a hegyek nászából egy egér jön a világra, mint valami óriási mammut, valami özönvízelőtti ichtyosaurus vagy dynosaurus, amelynek teste nagyságához mérten, mintha j tudósok állítják, nagy volt a bendője és az ét! vágya is. Egy ilyen szörnyeteg ugyanis egykettőre lelegelne mindent 3000 holdig, azután lejebb menne 2000, 1000, 500 holdig, nekiesnék a hitbizományokon kívül minden nagybirtoknak, nekiesnék az alapítványoknak, egyházi vagyonnak, célvagyonnak és mert^ étvágya még mindig csillapítatlan lenne, a végén talán ' felfalná azokat is, akik a világra hozták. (De! rültség a középen.) 1 Ezt a javaslatot, amelynek jogi részéhez a hitbizományosok legnagyobbrés'ze is elvben I hozzájárult és amelyet birtokpolitikái szem-