Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-18

318 Az országgyűlés felsőházának 18. ülése zem, hogy én az úgynevezett telepítési törvényjavaslatot nem ismerem, anég nem foglalkoztam vele, aimit tehát mondani fogok, csakis a hitbizományi javaslatra vonatkozik." Nem fogadom el az előttünk fekvő javaslatot, mert látom benne azt a bizonyos tendenciát, azt a bizonyos törekvést,, amelyet különben a t. kormány minden törvényjavaslatából ki lelhet olvasni, azt a bizonyos törekvést a kormány zati hatalom öregbítésére és gyarapítására. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Van még ajs országban néhány hitbizományi birtokos, aki függetlenül gondolkozik, ezeket meg kell puhítani és ha nem sikerül, akkor le kell őket törni. En azonban mint az igazságot kereső ember, őszintén bevallom, hogy az eredeti javaslat ebben a tekintetben nagyon előnyösen változott meg. Nem fogadom el az előttünk fekvő javaslatot, mert megtámadja az anyaiföldet,, azt az anyaföldet, amelyet már az 1920. évi földbirtokreformmal és a vagyonváltság-törvénnyel elsősorban megtámadtak. Most ez a hitbizományi javaslat is ugyanezen a nyomon indul. En t. i. az anyaföld megsértésének tartom azt a körülményt, hogy a hitbizományi birtokos halálával vagy lemondásával a kötöttség alól felszabaduló vagyon egyötödrészét nem a hitbizományi birtokos gyermekeinek, hanem az oldalágnak adják oda, amely oldalág erre esetleg talán nem is méltó vagy amelyen az egyáltalában nem is segít, mert nyakig el lévén adósodva, úgyis a hitelezők teszik rá a kezüket. Vannak hitbizományi birtokosok, akik hitbizományukat nem tekintették fejőstehénnek,, hanem a szabad rendelkezés alatt álló vagyonhoz képest hasonlóan befektetéseket eszközöltek, ápolták, szépítették, szeretettel dédelgették és most azon tudatban hunyhatják be szemeiket, hogy életük alkotását, vagy legalább is annak egy bizonyos részét,; a nem kívánatos elemek fogják elfoglalni és élvezni. T. Felsőház! En azon a nézeten vagyok, hogy ez az előttünk fekvő hitbizományi reformjavaslat egy olyan ösvényre lépett, — és erre az ösvényre fog, úgy gyanítom, a telepítési javaslat is lépni, — amely ösvény nyilegyenesen a föld elkonfiskálásához fog vezetni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ez egy olyan lejtő, amelyen megállás nincs. Nem fogadom el a javaslatot azért, mert semmi egyéb, mint egy újabb földbirtokreform. Ebben az esetben azonban elvárhattuk volna a t. kormánytól, hogy legalább az előző földbirtokreform, panaszolt maradványait rendezze (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen"), rendezze a földhözjuttatott nép irányában, mint a megváltást szenvedő birtokosok irányában. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) A földhöz juttatott nép egészen eltekintve a világszerte ismert dekonjunktúrától, ma sokkal -rosszabb viszonyok között él, mint amilyen viszonyok között a földhözjuttatás előtt élt, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) nient abból az öt hold földből minden felszerelés és minden forgótőke nélkül senki fia megélni nem tud. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ebből természetesen következik, hogy fizetni sem tud és így azután bekövetkezik az, hogy azok a birtokosok, akiktől elvették a földet, ma, 1,7 esztendő múlva, sem kapták meg a tőlük elvett földnek az ellenértékét. (Ügy van! Ügy van! a; jobboldalon és a középen.) Ez egé1936. évi március hó 26-án, csütörtökön. szén szelíden kifejezve, szégyenteljes állapot. (Ügy van! a jobboldalon.) A t. kormány olyankor áll elő ezzel a javaslattal amikor az Alföldről, Csongrád, és Békés megyéből riasztó hírek érkeznek, hogy ott tízezrek és tízezrek a legnagyobb nyomorral küszködnek, és a belügyminiszter úr kénytelen a nyomor enyhítése céljából az amúgy is kiszipolyozott társadalomhoz segítségért fordulni. A t. kormány nagyon jól tudhatta, hogy 1935-ben az egész országban, de főleg az Alföldön, az aszály és az elemi csapások a termést teljesen tönkretették. Ennek következtében tudhatta volna at. kormány, hogy ott, ha előbb nem, de legalább is a tavaszi hónapokban éhinség fog kitörni. Ilyen körülmények között a t. kormánynak kötelessége lett volna gondoskodni arról, hogy azok az éhező alföldi magyarok kenyérhez jussanak. Van egy francia közmondás, amely azt mondja, hogy: »Gouverner c'est prévoir«, — kormányozni annyit tesz, mint előre látni, előre gondoskodni. En ezt az előrelátást a t. kormánynál nem tudom meglátni. Előáll a t. kormány ezzel a javaslattal akkor, amikor ezerszerte fontosabb, országraszóló teendők várnak megoldásra, mint amilyen például az Alföld öntözésének kérdése (Ügy van! Ügy van!), amely elől a t. kormány nem zárkózhatik el (Lázár Andor igazságügyminiszter: Sőt eleget foglalkozik vele!), mert hiszen az Alföld nagy részén az aszály majdnem évente tönkreteszi a termést. Ez nem könnyű probléma, de előbb-utóbb mégis meg kell oldani. Ott van továbbá példának okáért a hadikölcsönök valorizációjánali kérdése (Ügy van! Ügy van!), amelynek elintézése az ország becsületbeli dolga. Ez elől sem zárkózhatik el a pénzügyminiszter úr, előbb-utóbb ehhez is hozzá kell fognia. A t. kormány azonban fontosábbnak tartja a hitbizományok reformját, és telepíteni akar. Nekem, mint ellenzéki törvényhozónak az ellenőrzés és a kritika a kenyerem, azonban miután itt az anyaföldről van szó, amely mindannyiunkat ápol és egyszer el fog takarni, és miután én egész életemben szeretettel műveltem a magyar rögöt, (Éljenzés,) kötelességemnek tartom a t. kormány figyelmét felhívni arra a körülményre,, hogy a kisembereknek földhöz juttatása ügyében van egy sokkal egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb megoldási mód, mint amelyet a t. kormány ebben a javaslatban kontemplál. Ez a megoldási mód a bérleti rendszer. (Ügy van! ügy van!) Kétségtelen, hogy a magyar népet földhöz kell juttatni, de a magántulajdon megsértése nélkül (Ügy wan! Ügy van!) és lehetőleg a-multak-tapasztalatai után kevesebb telepítéssel. A bérleti rendszernek, — mint nagyon jól méltóztatnak tudni — vannak különböző válfajai. En még az örökbérlettől sein riadnék vissza, bár ez talán a legkevésbé kívánatos, de minden bérletnek, — kivéve a nagybérletet — elengedhetetlen feltétele, hogy a hitbizományi birtokos és a kisbérlő között egy altruista pénzintézet álljon,, amely egyrészt jótáll a befizetendő bérösszegért, másrészt pedig ellenőrzi a kisemberek gazdálkodását, ellátja őket, — ha szükséges — felszereléssel és forgótőkével. E nélkül ezt a kérdést megoldani egyáltalában nem lehet. Ez egy conditio sine qua non, mert nincs az országban olyan hitbizományi bíróság, amely nagyobb terjedelmű kisbérletrendszert e nélkül engedélyezne. Az első teendő tehát egy ilyen erős anyagi