Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-18
310 Az országgyűlés felsőházának 18. ülése 1936. évi március hó 26-án, csütörtökön. maradna benne. Mert hiszen a magyarságnak éppen az volt az erénye, hogy át tudta venni a nyugat intézményeit és a maga szükségleteineik megfelelően tudta azokat asszimilálni, feldolgozni. (Ügy van! Ügy van!) De hát úgy van, maga az intézmény formális voltában nem magyar. Állítom azonban azt, hogy az az alapgondolat, amely a hitbázomány intézményének alapgondolata, igenis mélyen bennegyökerezik a magyar gondolkozásban. Ez a magyar gondolat pedig semmi egyéb, mint a családiság gondolata. Hiszen az ősiség intézménye, amelyet Nagy Lajos korában hoztak be — azaz rosszul mondom, hogy ibehoztak, mert csak akkor kodifikálták, hiszen a gyakorlatban sokkal korábban 'megvolt már — mondom, az ősiség 800 éves intézményének alapgondolata szintén a családiság gondolata, a család körében való vagyon megtartásának; gondolata, a vagyon fenntartásá : nak a gondolata. Mi volt az ősiség 1 ? ösi vagyon volt minden vagyon, amelyet valaki nem úgy szerzett, hanem reá öröklés folytán háramlott apjáról, nagyapjáról, egyszóval elődjeiről. Ez a vagyon az ősiség jogrendszere szerint a nemzetség vagyona volt, mint ahogy per analogiam mondjuk, hogy a hitbizományi vagyon a család vagyona. Aki a vagyont bírta, nem volt a vagyon tulajdonosa, hanem tulajdonképpen csak haszonélvezője. Arról nem végrendelkezhetett, élők között el nem idegeníthette és csak jóval később engedték meg, hogy végszükség esetén el lehet idegeníteni. A vevőnek azonban tartania kellett attól, hogy a vételt megtámadják, nem is szólva arról, hogy ha kiderült, hogy évszázadokkal előbb a birtok adományos birtok volt és az első adományos utódai már nem élnek, sohasem lehetett az ősiség alapján a birtokos nyugodt abban a tekintetben, hogy a kincstár nem fogja-e az egész birtokot úgynevezett radikális perrel megtámadni. Ha olyan nehéz volt az átruházás és körülményes jogintézmények védték meg azokat a családi birtokokat, ez arra mutat, hogy a birtokot meg akarták őrizni a család kebelében. Azt mondja Horváth Boldizsár, hogy »az ősiségnek, az egész magyar jogrendszeren végigvonuló jogintézménynek lényege volt a javakat a magyar családok kezében biztosítani, azoknak elidegenítését megakadályozni és ha véletlenül mégis elidegenítették őket, azoknak visszaszerzését lehetőleg megkönnyíteni. Innen eredt a fiágisátg, nehogy a lánnyal, aki idegenhez^ is mehetett férjhez, a javak idegen' kézre szálljanak. Nem tagadható, hogy az ősiség intézménye szorosan a családiság esziményén épült fel.« A családiság eszméje tehát egyaránt alapeszméje úgy az ősiségnek, 'mint a családi hithizománynaik. Ami különben az ősiségét a hitbizománytól megkülönbözteti, az a vagyon oszthatatlanságának az elve, az egyéni suceessic. Mondhatná tehát valaki, hogy az ősiség mégsem hitbizomány, mint ahogyan csakugyan nem az, mert az ősiségnél fogva nem osztatlanul egy örökös, hanem az osztályos atyafiak örököltek, akik maguk között azután az ingatlant meg is oszthatták. Az ősiség tehát nem állta útját a család kebelében, a család körében való ingatlanoisztásnak és sok tekintetben ez volt az ősiség nagy hátránya. Ez tenyésztette ki azokat a hétszilvafás nemeseket, akiknek egyebük nem volt, mint a hét szilvafájuk és a voksuk, akik az akkori politikai viszonyok állandó turbulens elemei voltak, akik sem igazában nemesek, sem igazi parasztok nem tudtak lenni. ' Ezzel azonban nem azt akarom állítani, hogy az oszthatatlanság, az oszthatatlan Járulás elve idegen a magyar jogi felfogásban. Miért nem idegen? Régi jogunk élesen különböztet ősi javak és szerzett javak között. Ösi javakban teljes volt a megkötöttség, szerzett javakban azonban teljes volt a végrendelkezési szabadság. Aki valamilyen jószágot szerzett, arravonatkozólag végrendelkezhetett, még a köteles rész sem korlátozta, még a fidei comissaria substitutio által az öröklés rendjét generációkra meg is határozhatta és ha az első szerző generációkra úgy határozta meg az öröklés rendjét, hogy az a primo-genitura * rendszere szerint háramoljék tovább, akkor a későbbi szerző-örökös, aki már az ősiség elve alapján mint öröklött vagyont kapta az ingatlant, ezen nem változtathatott. Nagyon érdekesen állapítja meg ezt a tényt Grosschmid, amidőn azt mondja, hogy »régen természetesen csak a szerzeményekre végrendelkezhettek, szóval nem volt korlát és a dispositio majorum, a szerzőnek a fidei comissaria substitutio ja csakugyan örök időkre szólt. Ez alapon primo-genitura is volt az országban igen sok consensus regius nélkül is, amit a Baoh-világ kíméletes szándékkal, úgy látszik, összeiratni is elrendelt«. De hegy azután ml lett ennek az összeírásnak a jobb sorsa, arról nem tudunk. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy magyar, vagy nem magyar intézmény-e a hitbiaomány-intézmény, fel szokták még említeni azt is, hogy 1687-ben a hitbizományok alapításának privilégiumát azért adták meg a Habsburgok a főnemességnek, mert beleegyeztek az aranybulla 31. cikkelyének a fegyveres ellenállási záradéknak eltörlésébe. Az aranybulla ellenállási záradékának az eltörléseért tehát a hitbizományok alapítási joga lenne az ellenérték. Sehol komoly történeti munkában ennek a történeti pletykának a nyomára akadni nem tudtam. Nem tudtam megállapítani, hogy mi ennek az alapja, de nem is valószínű, hogy ez igaz volna, hiszen akkor már az országgyűlés két táblával dolgozott, két táblában határozott és az alsótáblán is szó nélkül ment keresztül ez az indítvány, pedig az 1687:IX. te. csak a főnemességnek adta meg a hitbizományalapítási jogot, a köznemességnek pedig, amelynek az alsótáblán van képviselete, nem adta meg. Mi lehetett ennek a tulajdonképpeni oka? Nem lehetett ennek más oka abban a világban, amelyben kardinális alapelv volt az una eadem que notoilitás, una eademque libertatis praerogativa, amelyre a köznemesség roppantul vigyázott és amely fatet jelentette, hogy a köznemesség a közjogok és a magánjogok szempontjából éppen olyan jogosított tagaj a Szent Koronának, mint a főnemes, legfeljebb vérdíja volt több az ország igazi báróinak, de nem főnemességük, hanem hivataluk 'miatt. Mi volt akkor az oka, hogy éppen az az 1687 : IX. te. áttöri ezt a praerogatívát, ezt az »una eademque« praerogatívát és kimondja, hogy csak a főnemeseknek van joguk hitbizományt alapítani. Nem lehet ennek más oka, mint amit Katona a hitbizományi jogról szóló művében is kifejt, az, hogy a köznemes, aki különben nagyon vigyázott erre a maga egyenrangúságára, nem látott ebben valami nagy privilégiumot. Hiszen a főnemes is csak a szerzeményi javakból alapíthatott hitbizományt,
