Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-18

308 Az országgyűlés felsőházának 18. ülése lyes vagy helytelen voltát, a statisztikai adatokhoz fűződő magyarázatoknak helyességét vagy helytelenségét. Csupán azt kívánom megállapítani, hogy ha csakugyan helyesek ezek az okfejtések, hogy a nagybirtokrendszer olyan káros és olyan óriási hátrányban van a kisbirtok rendszerével szemben, akkor ebből logikusan csaik <&gy következtetést lehet levonni és pedig azt, hogy át kell térni valahogyan a nagybirtokrendszerről a kisbirtokrendszerre ^ ési jogintézményeinket olyan intézményekkié Ikell átalakítanunk, hogy azok favorizálják a kisbirtokok 'keletkezését. Azt mondani azonban, hogy a nagybirtokrendszer káros, tehát meg kell szüntetni a hitbizományt, ez olyan logikai lapszus, (Ügy van! Üay van!) amelyben a konklúzió nem felel meg a főtételnek. Ez logikai hiba, mert a nagybirtok, kisbirtok és középbirtok nem függ össze a hitbizománynak, mint jogi intézménynek lényegével, (Ügy van! Ügy van!) amennyiben nagybirtok lehet hitbizomány nélkül is. Hiszen a rómaiaknál tulajdonképpen nem volt mai értelemben vett hitbizomány, mégis széltében-hosszában idézik Pliniusnak híres mondását, hogy: latifundia perdidere Italiam. Középbirtok formájában is lehet hitbizomány, lehet a hitbizomány kis-, közép- vagy nagybirtok, amint a mostani törvényjavaslat mutatja, sőt egyáltalában lehet nem is földbirtok, lehet készpénz, vagy házbirtok is. Eddig ugyanis lehetett készpénz is, ezután majd nem lehet. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy a hitbizománynak nem lényeges kritériuma a birtokrendszer, vagy a birtoknagyság, tehát nem is lehet a nagybirtokossághoz fűződő argumentumokat a hitbizományi jogintézmény ellen, vagy mellett felhozni. Ha már most vizsgálom azt, hogy melyek azok az argumentumok, amelyek a hitbizományi intézmény lényegére vonatkoznak, akkor meg kell állapítanom, hogy tulajdonképpen két főérvet szerepeltetnek a hitbizomány intézménye ellen. Az egyik argumentum a nagy francia forradalom eszméiből táplálkozik és ez: a szabadságeszme, az individuális szabadság, a gazdasági szabadverseny eszméje, gondolata, mondhatni világnézete. Ez a szabadságeszmére alapított argumentáció azután nem is kérdez semmi egyebet, hanem csak igiazí doktriner módra magát a doktrínát teszi az argumentáció alapjává és iigy okoskodik, mint a matematikus, szigorúan deduktive: a propositio maior az, hogy a gazdasági szabadság a legfőbb jó, ezzel szemben a propositio minor az, hogy a hitbizomány, mint kötöttség,^ ellenkezik a szabadsággal, ebből folyik tehát az a konklúzió, hogy a hitbizomány,^ mint a legtöbb jóval, a szabadsággal ellenkező valami, eltörlendő. Érdekes különben ennek a szabadság-argumentumnak variációja a francia forradalom másik jelszava, az égalité felé. A nagy politikai áramlatok során a földbirtok korlátlan szabadságát és átruházhatóságának elvét az 1789-i francia forradalom hozta be, • amikor azon a bizonyos augusztus 4-i éjszakán indítványozták, hogy legyen szabad a föld, mert hiszen elvégre az is éppen olyan árucikk, mint minden más árucikk, legyen tehát az is szabadon átruházható, szabadon feldarabolható, szabadon eladható és vehető, ne legyenek meg azok a kötöttségek, amelyek különösen KözépFranciaországban és Felső-Franciaországban a földbirtokot egy-egy család kezén konzerválták, tehát az elsőszülöttségi örök jog, azután a 1986. évi március hó 26-án, csütörtökön. szerzeményiekben az apa korlátlan rendelkezési joga, stb., hanem legyen a földbirtok szabad, mert majd a földbirtok terén is a szabadverseny lesz az, amely kiválasztja a legalkalmasabbat, azt a legalkalmasabbat, aki érdemes lesz arra, hogy azt a földbirtokot megtartsa és a nemzet hasznára fordíthassa. Természetes dolog mélyen t. Felsőház, hogy ez az argumentáció, amely a szelekció princípiumává a gazdasági rátermettség elvét teszi, — tehát lényegileg egy materialista elvet tesz a szelekció principumává, olyan argumentáció, amelyet el nem fogadhatunk. Nem fogadható el, hogy az ember morális világában az egyetlen szelektív princípium a gazdasági rátermettség és a gazdasági ügyessége lenne, mert ezt az országot ezer esztendőn keresztül nemcsak gazdasági kvalitások, hanem fiainál; más, morális kvalitásai is fenntartották. (Úgy van! Ügy van!) Már most az ember logikusan azt gondolhatná, hogy az a szabadságelv, amelyet a forradalom zászlajára tűzött, majd fenn fog akadni a végrendelkezési szabadság korlátozásán is. Említettem, hogy Franciaországban nem volt végrendelkezési szabadság, tehát a szaba.dság elvéből következett volna az, hogy törölje el a forradalom ezeket a szabadságkorlátokat is és mondja ki a végrendelkezési szabadságot. Itt azonban egy érdekes metamorfózissal találkozunk. Mirabeau nagy esze észrevette, hogy ez így nem lesz jó az új rendűek, mert hiszen, ha megadják a családapának a szabad végrendelkezés jogát, akkor ugyanolyan eset állhat be, mint amely beállott Angliában, hogy a szabad végrendelkezési jog alapján a családapák mégis csak megkötötték egy kézben, az elsőszülött kezében a birtokot, vagy az örökösödési rend megszabása által össze tudták tartani a vagyont. Feláll tehát, kijátssza a liberté ellen az egalitét, azt mondja, »Deus fecit heredes«, a természet az » embereket egyenlőknek teremtette, ennélfogva legyen az örökösödés is egyenlő. Ez persze nem csupán azt jelenti, hogy a hitbizományi és a fiági öröklést is el kell törölni, hanem azt is, hogy a szülő ne tehesse meg, hogy vagyonát végrendeleti intézkedéssel összetartsa. Ennek az éle temészetesen a régi családok ellen irányult, amely régi családokban a vagyont és a társadalmi befolyást az örökösödésnek ezek a különleges rendszerei fenntartották. Ezzel szemben nyíltan felállította a convent azt az elvet, hogy olyan örökösödési rendet kell behozni, amely a vagyont feltartóztathat]anul osztja és mindig tovább osztja, mert az ingatlanvagyon ellensége a köztársaságnak, azonkívül meg kell ölni a családapák és a vének tekintélyét, mert a családapák és a vének a régi világhoz tartoznak, a köztársaság ellenségei, stb., stb. A szabadság eszméje tehát, tulajdonképpen az égalité eszméjén keresztül a családi gondolat ellen intéz támadást. Bendkívül érdekes egy visszapillantást vetni egyébként e tekintetben a mi magyar doktrinerjeinkre. Az 1871. évi jogászgyűlésen tárgyalták az alkotmányos éra behozatala után a hitbizomány és a magyar örökösödési jog átalakításának kérdéseit. Erről a jogászgyűlésről mondja Zsögöd Benő, hogy azt az esprit jellemzi. Azt mondja, hogy kanállal ettük akkor a reformeszméket, fenntartandónak véljük a teljes kamatszedési szabadságot, tehát az uzsoraszabadságot — volt egy ilyen határozat, hogy fenn kell tartani az 1868. évi törvényt, az uzsoraszabadságot — eltöröltük —