Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-14

Az országgyűlés felsőházának H. ülése az államra, ^ illetőleg az állam adófizető pol­gáraira hárítja át. Itt megint csak a paraszti példa jut eszembe. A. kormány is úgy tesz, mint az a rossz gazda, aki rossz lovát nem ostorozza, mert tudja, hogy úgyis hiába üti, hanem csak a jó lovát hajtja, nem gondolva arra, hogy azt is kimeríti és ezzel a jó lovát is tönkre teszi. Tény és való és ezt a javaslat egyetlen védelmezője sem tagadja, hogy ebben a kér­désben nemcsak az adósok és nem csupán csak az állam, hanem a hitelezők is érdekelve van­nak. Érdekelve vannak, mert a viszonyok úgy fordultak, hogyha a követeléseiket be akarnák hajtani, tudják, hogy azt teljes egészében nem kaphatják meg. Ök ezzel számolnak is. A gaz­dáknak sikerült is magánúton 50—60%-os egyességet kötni az érdekelt hitelintézetekkel. így van az iparban és a kereskedelemben is. A hitelező kénytelen megelégedni azzal, amit kap. Ha 20% -ot kap, megelégszik 20%-kal, Csak éppen a gazdaadósságok ügyében nem hajlandó a hitelező elfogadni azt az álláspon­tot, hogy neki is veszteséget kell szenvedni, részben azért, mert nem volt elég óvatos, rész­ben pedig azért, mert a viszonyok és a pénz­ügyi helyzet így alakultak, ahogy alakultak. Felemlítették itt a régi pénzügyi krízise­ket, s többek között Solon törvényalkotását is. Solon boldog volt, mert neki csak adósokkal volt dolga és egyes szétszórt hitelezőkkel. Én elismerem a pénzügyminiszter úr rendkívül nehéz helyzetét, mert ő egy igen jól megszer­vezett tőkével áll szemben és neki ennek a jól megszervezett tőkének még jobban megszerve­zett és életrevaló exponenseivel van dolga. És úgy állítják be a kérdést, mint hogyha itt a hitelező tőke is meghozná a maga áldozatát. Hát korántsem hozza meg. E tekintetben hi­vatkozom egyik képviselő úrnak, az általam ugyan nem ismert, de beszéde után ítélve rend­kívül becsületes, őszinte és bátorszavú Jür­esek Bélának beszédére, aki a gazdatartozások rendezéséről elmondott képviselőházi beszéde végén a következő indokolással fogadta el a javaslatot (olvassa): »Abban a reményben, hogy a hitelező tőke is elismeri azt a nagy erőfeszítést, amelyet a nemzet minden rétege hoz azért, hogy a gazdasági életre általában is kártékony befolyást gyakorló túlzott veszte­ségektől meg legyen óva s a nemzet egyetemes nagy céljaira teljes gazdasági felkészültséggel állhasson majd annakidején rendelkezésre, hi­szem azt, hogy a hitelező tőke is belátja a nemzet ezirányú nagy erőfeszítéseit és hono­rálni fogja ebbeli igyekezetét.« Ez az egysé­gespárti képviselő is tehát ezzel a kijelentéssel igazolja azt, hogy a tőke az adósságrendezés­ben nem vállalta és nem viseli azt a részt, amely őt, mint hitelezőt, mint könnyelmű, sze­rencsétlen hitelezőt megilleti. (Fabinyi Tiha­mér pénzügyminiszter: Tévedés!) Minuciózus pontossággal megvan álla­pítva, hogy azok a birtokok mennyi terhet bír­nak el, de kérdem, megállapították-e, hogy az érdekelt intézetek mennyi kárt tudnak elszen­vedni? Amikor diák voltam, mindig azzal bízta­tott tanárom a matematika tanulására, hogy az a legbiztosabb és legkövetkezetesebb tudo­mány, de azóta az élet és főképpen a közélet rávezetett arra, hogy sokféle számtan van, töb­bek között gazdasági számtan és pénzügyi számtan is. 1932-ben igen rossz termés volt és a következő évben megkérdeztem a gazdasági FELSŐHÁZI NAPLÓ l. 1935. évi december hó 4--én, szerdán. 225 felügyelőt, hogy mi volt az átlagtermés a vár­megyében, azt mondotta, hogy 2'5—3 5 mázsáig volt a búzatermés és amikor megkérdeztem a pénzügyigazgatóságqt, hogy milyen termés alapján rótták le a jövedelmiadót, azt mondot­ták, hogy négy mázsa tiszta hozam alapján. Valamelyik számítás tehát nem volt helyes. A föld hozamának megítélésében a keszt­helyi gazdasági akadémia egy tanára, Juhoss Lajos végzi a kisgazda könyvvezetését, lefek­teti a kisgazdák könyveit, azután ellenőrzi a bevezetett adatokat és összeállítja a számadá­sokat és ő kihozza, hogy legfeljebb 2-5 száza­lékos ezidőszeriint a kisbirtokba befektetett tőke. A pénzügyminiszter úr rendelete pedig azt mondja, hogy a föld 4 vagy 4-5 százalékot meg fog bírni. Most melyiknek van igaza? Én, aki a gazdasorba vagyok kötve, inkább hiszek a gazdaszámtannak, mint a pénzügyi szám­tannak. (Derültség.) Ismétlem, a tőke nem veszi ki részét abból az áldozatból, amelyet ki kellene vennie. (Fa­binyi Tihamér pénzügyminiszter: Súlyos té­vedés!) Mert ne higyjük azt, hogy a tőkét olyan rettentő veszedelem fenyegeti a gazda­adósságokból esetleg ráháruló károk vállalása által. Emlékszem, hogy amikor kezdték a gaz­dák részére a hiteleket megszüntetni, azzal vigasztaltam az én népemet,, hogy ez éhség­sztrájk és minden éhségsztrájk azzal szokott végződni, hogy vagy meghal a sztrájkoló, vagy pedig beletömik az ételt. Azt gondoltam én is, hogy a pénzintézetek nem fognak hitelt adni, tehát meg fognak halni, de nagyon cso­dálom, hogy ez nem történt meg. Nem ám, mert a hitelintézetek, amelyeknek főhivatása az volna, hogy hitelt adjanak, tulajdonképpen rávetették magukat a kereskedelemre és ma nem az egyes ember vesz és ad el, hanem az egyes embereken keresztül a bankok. Innen van az, hogy ez az állapot már annyira demo­ralizálta a nagy magyar közönséget, a birto­kos- munkásosztály lelkületét, hogy szinte már kezd elidegenedni a tulajdon fogalmától is. mert azt mondja, inkább leszek én az ál­lam bérese, vegye el a földjeimet és adjon konvenciót, mintsem bankok rabszolgája le­gyek, Mert ennyire kiszolgáltatottnak érzi magát a nép. Kijelentem, hogy a magyar királyi kor­mány programmjának minden pontjával a legnagyobb mértékben egyetértek, úgy szo­ciális, mint gazdasági pro gramm jávai, vala­mint családvédelmi programmjávai is, sőt túl zásképpen kijelentem azt is, hogy Magyar­ország hercegprímása sem adhatna különb és keresztényibb programmot. Különösen elfoga­dom és helyeslem azt, amit a miniszterelnök úr és az iparügyi miniszter úr annyit emie­get, hogy a tőkét a nemzet érdekeinek, a nem­zeti munkának szolgálatába kell szegődtetni. Ugyanez a kormánypárti képviselő bízik abban, hogy a tőke honorálni fogja azt védel­met, amelyet a gazdaadósságok rendezése jé­vén az állam vele szemben tanúsított. Én, őszintén szólva, nem hiszek a tőke önzetlensé­gében, hazafiasságában és jószívűségében. Nem vádolom egyénileg azokat, akik a pénz­intézetek élén állanak, azok egyénileg igen be­csületes, igen jólelkű és igen hazafias embe­rek lehetnek, én csak a személytelen tőkét né­zem és annak a munkáját ítélem meg, már­pedig ez a személytelen tőke kapzsi, mohó és telhetetlen. Ezt a törvényjavaslatot én csak akkor tud­nám elfogadni, ha látnám a kormánynak azt az erős kezét, amely ezt a tőkét tényleg meg­37

Next

/
Thumbnails
Contents