Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-11

166 Az országgyűlés felsőházának 11. ülése 1935. évi. június hó 2k-én, hétfőn. talom kapacitásai, vidéken minden eperfán egy plakát volt, amelyen azt hirdették, hogy olcsó pénzt folyósítunk hosszúlejáratra. Jöttek a nagy gyáripari vállalatok ügynökei, akik ajánlották a különböző gépeket, a műtrágyaszórógépeket és a traktorok ezreit. A szerencsétlen magyar gazda bedűlt a többtermelés gondolatának, hitt benne, hiszen azt kényszerítették rá, hogy neked többet kell termelned, mert ezen keresztül fog az ország talpraállani és ezen keresztül lesz boldoggá mindenki. Eladósodott a magyar parasztság és azután jött a bankzárlat, amelyen keresztül odajutottunk, hogy ma a magyar parasztság szomorú helyzetéről igen sokat lehetne beszélni. Az 1932. évi 14.000. számú gazdavédelmi rendeletben a mezőgazdaság időszerű megsegítéséről van szó. Ez most ez év októberében lejár. (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Az alaprendeletben benne van az» hogy két év alatt a kormány meg fogja szerkeszteni a magánegyességi törvényjavaslatát és a magánegyességi törvény életbe fog lépni. A két esztendő már el fog telni, de a magánegyességi törvény megvalósulásáról még nem hallunk semmit. A napokban az országos kamara közgazdasági szakbizottsági ülésén tárgyaltuk azt a dolgot, hogy sürgős elgondolásokat kérnek részünkről, hogy a pénzügyi kormány azok alapján előkészítse a magánegyességi törvényjavaslatát. Ha ma még csak így állunk a magánegyességi törvény gondolatával, akkor ennek a szerencsétlen magyar mezőgazdaságnak még igen soká kell várnia arra, hogy ez a magánegyességi törvény megmentsen bennünket. Szinte csodálatos, hogy ebben az országban, ahol kiváló mezőgazdasági szakembereink vannak, ahol a mezőgazdasággal foglalkozóknak kiváló vezető egyéniségei vannak,, mégis azt kell látnunk, hogy nem akadnak férfiak, akik sorompóba állítanák a mezőgazdaság védelmére az egész gazdaközönséget, a nagy agrártömegeket. A napokban olvastam az egyik szaklapban, hogy Budapesten megalakult az agrárakadémia, amelynek vezetősége sorában kiváló egyéniségek neveit olvasom. Ha a magyar kormány ezeket a kiváló közgazdászokat, gazdasági tudósokat, szakembereket' csak egy félórára figyelembe venné és letárgyalná velük a mezőgazdaság helyzetére vonatkozó^ segítség kérdését, feltétlenül volna a kezében olyan alaprendelet a gazdaadósságok végleges rendezésére,, hogy ezt a kérdést máról-holnapra meg lehetne oldani. Ma az a helyzet, hogyha ezek a nagy közgazdasági és gazdasági tudás szakembereink egy pillanatra is akár folyóiratban, akár a szakirodalomban, akár szakkönyvekben foglalkoznak a magyar mezőgazdaságra vonatkozó gondolataikkal, a;bban a pillanatban feljajdul az ellentétes sajtó és igyekszik ezeket a gondolatokat eltompítani, igyekszik elnyomni, lehetetlenné tenni ezeket az igen kiváló közgazdasági tudósainkat és ez az oka annak,, hogy ma nem mernek segítségre sietni, gondolatokat adni a mezőgazdaság talpraállítására. A kormányelnök úr a napokban igen kedvesen jelentette ki, hogy az új sajtótörvényben gondolni fog arra, hogy az olyan túlkapásokat, amelyek a családi ügyekbe nyúlnak és amelyek a társadalmi rend nyugalmát, békéjét veszélyeztetik, a jövőben megakadályozza. Végtelenül örülnék, ha ezt sikerülne megvalósítani. A múlt esztendőben két igen kiváló közgazdász részéről jelentek meg ilyen elgondolások. Az egyik dr. Vancsó Gyula részéről, merült fel, ez volt a szövetkezeti telepítés gondolata, amelyet, ha valaki átolvasott, teljesen magáévá tehetett. Ilyen szövetkezeti telepítést Magyarországon ma is meg lehetne csinálni, nem is kellene hozzá olyan nagy tőke, üdvös volna, különösen azokon a vidékeken, ahol erre az adottság megvan. Őt is megtámadta a a szembenálló sajtó. De más oldalról is tudok ilyen támadásokról, amelyek elveszik a kedvét az ilyen embereknek, hogy többet is foglalkozzanak a mezőgazdaság ilyen kirívó ügyeivel. A másik ilyen kiváló emberünk, akinek körülbelül egy éve jelent meg egyik cikke »Mezőgazdasági politikánk útjai és eszközei« címmel, Gesztelyi Nagy László kamarai igazgató, akit ugyancsak a szeszkartell sajtója támadott meg és akit más oldalról is megtámadtak. Lehetetlenné akarják tehát tenni, hogy ennek a szerencsétlen magyar mezőgazdaságnak pártfogói, kiváló szakemberei példaadással, gondolatadással törekedjenek a mezőgazdaság megmentésére. Ezek azok a dolgok, amelyek miatt a mezőgazdaság boldogulása nem tud megindulni, mert ha vannak is kiváló embereink, nem engedik őket szóhoz jutni és nem engedik, hogy gondolataikat megvalósítsák, vagy csak gondolatokat is adjanak a mezőgazdaság megmentéséhez. De mégis remélem és gondolom, hogy a jelenlegi kormány, a második Gömbös-kormány, amelynek munkaprogrammjában igen sok elgondolás van a mezőgazdaság talpraállítására,, meg fogja valósítani azt a mezőgazdaság számára igen kívánatos mezőgazdaságfejlesztési törvényt, amely úgy, amint ez az iparfejlesztési törvényben az iparra nézve megvan, meg kell, hogy védje a magyar mezőgazdaságot mindazoktól a túlkapásoktól, amelyek a mezőgazdaság rovására mennek. Ebbe a mezőgazdaságfejlesztési törvénybe óhajtanám belevenni mindazokat az elgondolásokat, amelyeket elmondottam és elmondani szeretnék. A mezőgazdaságfejlesztési^ • törvényben szükség volna a termelés irányítására, a termésértékesítésre, az állatértékesítésre és sok egyéb olyan dologra,, amelyen keresztül a mezőgazdaságot talpra lehetne állítani. Mert nézzük meg, hogy ma az értékesítésben is milyen lehetetlen állapotok vannak. A napokban a vidékünkön egy állatvásáron vettem részt s azt láttam, hogy elsőrendű exportképes hízott fiatal tinók ott eladatlanok voltak, senki vevő nem pályázott rájuk. Ilyen körülmények között, mélyen t. Felsőház, a kisgazdatársadalom az ő értékét, amelyet eddig keservesen felnevelt, amelybe a drága takarmányt beleverte, eladni nem tudja. Sok minden közrejátszik abban, hogy miért nem lehet eladni. Többek között érdeklődtem a kereskedőknél, hogy miért nem méltóztatnak megvenni ilyen prima jószágot. Azt mondották: elismerjük, hogy elsőrendű áru, de mivel nincs vagóntételben, berakási és szállítási költségeink annyira megdrágítják az árut, hogy mi nem tudjuk azt megfizetni. A termelő és tenyésztő gazda tehát ki van szolgáltatva a helyi fogyasztóközönségnek, illetőleg a mészárosoknak, akik pedig vagy csak potom árért veszik meg, vagy egyáltalában meg sem veszik, mert azt mondják, hogy ők ilyen prima árut nem árulhatnak, mivel nem fizeti meg a fogyasztó.