Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-11

Az országgyűlés felsőházának 11. ülése 1935. évi június hó 2U-@n, hétfőn. 157 ezeket óhajtom itt elmondani. Amint mondottam, a munkások helyzete katasztrofális. Ilyen körülmények között úgy az országos kamarák, mint a körzeti kamarák, mind pedig csekélységem, mint a munkás szakosztály elnöke, felterjesztéssel éltünk a pénzügyminiszter úrhoz a házadó ügyében. Szomorú valóság, hogyha egy munkás — akinek alig van keresete és az évnek csaknem legnagyobb részét munka nélkül kell töltenie, vagy pedig éhbérért kell dolgoznia — egy egyszobás lakással rendelkezik, ezért ha a lakás téglából épült és jókarban van, 11-60 pengő házadót kell fizetnie. Ehhez hozzájárul a községi pótadó, és a többi adó, úgyhogy az a szegény munkás legalább 20—24 pengőt fizet adóba egyszobás lakásáért. Az én szerény elgondolásom a következő. Az a ház, ha a munkás nem visz bele, magától kenyeret nem ad, azt a 20, vagy 22 pengőt tehát, amit házadó fejében kell fizetnie, honnan keresi meg? Amint látom, a községekben, ahol nagyobb munkáscsaládok vannak és ahol ez a házadó ki van rájuk vetve, — ha nem házadómentes a ház — sokan hátralékban vannak. Az a tiszteletteljes kérésem tehát, hogy a kisbirtokosok, a törpebirtokosok és a napszámosok házadóját szállítsák le, illetve az töröltessék el, mert lehetetlen, hogy amikor az egyik kézzel segítséget nyújtok, ínségmunkát adok, a másik kézzel azt visszavonom. Néhány szóval rá kell térnem a kartellkérdésre is. A falun igen sokszor megtörténik, hogy a kartelleket szidják jobbra-balra. Ugyanakkor pedig vannak,, akik azt mondják, hogy a kartellre szükségünk van, hogy a kartellnek okvetlenül segítséget kell nyújtani. Kijelentem, hogyha ez így van, ám legyen,, de egyet leszögezek, — s ezt f hangsúlyozom — hogy tudniillik a kartell lovának a kötőfékje nagyon hosszúra van szabva és a mezőgazdaság lova elől mindig eleszi azt, ami annak jár. Mi következik ebből? Az, hogy a mezőgazdaság lova mindig vérszegényebb és vérszegényebb lesz és mindig jobban és jobban leromlik. Arra kérném tehát a kormányt,, hogy engedje meg talán a mezőgazdaság lovának is azt, hogy azt az (abrakot, amit neki adnak, saját maga ebessé meg, ne pedig a kartell lova nyalábolhassa azt fel, aminek a mezőgazdaság csak kárál látja. Örömmel mondok köszönetet a kereskedelemügyi és pénzügyminiszter uraknak, hogy 1934 és 1935 tavaszán is olcsó munkásruhákat és cipőket folyósítottak. En néhány szóval arra kérném őket, hogy ezt folytassák a jövőben is, mert a vízbeesett embernek az is egy szalmaszál. Mert ha nem is tudja ezt a kedvezményt teljes mértékben igénybevenni, legalább mégis olcsóbban kaphatja a ruhát és a cipőt. Kérem tehát a kereskedelemügyi miniszter Ő nagyméltóságát, tegye lehetővé,, hogy a ruházati cikkeket a mezőgazdasági munkásság, ez a nemzetfenntartó elem, minél olcsóbban megkaphassa. Fogadj Si Si miniszter úr ezért munkástestvéreim nevében is hálás köszönetemet. Terjessze ki ezt a segítést a jövőre nézve is és ha lehetséges, bocsássa ezeket^ az árukat még olcsóbban az illetőik rendelkezésére. Miután a felsőház több szónoka, beszélt a hadikölcsön valorizációjáról, én sem tudok kitérni ez elől. Mint kisember,, sajátmagam is jegyeztem hadikölcsönkötvényt. Hogy nem kaptam semmit sem, rendben van; nem is kértem. De kötelességemnek tartom szavamat felemelni azoknak az árváknak ügyében, akiknek pénze már a háború előtt le volt téve az árvaszéknél és minden megkérdezésük nélkül hadiköles önkötvény ékbe fektették ezeket az összegeket?« Méltóztassék elgondolni,, az én vidékemen és az ország más tájain is vannak olyan árvák, akik amikor édesatyjük, édesanyjuk, elhalt, eladtak mindenüket, egész gazdasági felszerelésüket, teljesen árván maradtak, meglevő földjüket is elvesztették, pénzük pedig az árvaszéknél lévén,, azt hadikölesönkötvényekbe kellett beadniok. És elkövetkezett az az idő, hogy ma ott állanak egy krajcár nélkül. Ez is nagyobbította a mezőgazdasági munkásság sokaságát, mert nem voltak abban a helyzetben, hogy családi otthont, például egy kis törpebirtokot, vagy kisgazdaságot alapíthattak volna. Árra kérném tehát a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságát, hogy akik nem önmaguk adták oda a pénzüket hadikölcsönbe, azoknak a dolgát szívlelje meg,, mert szociális feladata és kötelessége ennek a megcsonkított kis magyar hazának, hogy ezeket az árvapénzeket valorizálja. Nagyon sokat tudnék még felhozni a magyar munkásság és a törpe kisgazdák ügyéről, de megelégszem azzal, amit itt már elmondottam, ha a kormány jóindulatúlag kezeli majd szavaimat, mert ezek szívből és a nép lelkéből jöttek. Azokat, amiket elmondtam, nekem,, mint az Országos Mezőgazdasági Kamara munkáscsoportja képviselőjének, kötelességem volt elmondani, mint ahogy idáig is mindig megtettem azt, amit megtehettem. Mindezeket tehát a kormány szíves figyelmébe ajánlom. Nem akarom az időt húzni, de a népnek van még olyan sérelme, amelynek orvoslásáról a kormánynak szintén kötelessége volna gondoskodni. Sok szó esett itt, tudni illik, a vitézségi érmesek pótdíjáról is. Erre nézve megint azt mondják, hogy a mostani nehéz pénzügyi helyzetben nem lehet róla beszélni. Ez igaz, de őszintén megmondom, rosszul esik annak a falusi egyénnek, aki ott küzdött és harcolt a lövészárkokban, hogy amikor megkapta a kitüntetést, a pótdíjat csak néhány évig folyósították, azóta pedig beszüntették. A kormánynak valahogyan módot kell találnia arra, hogy a falu gyermekeit is kártalanítsa és kárpótolja, mert a magyar falu nagyon értékes talaja Magyarországnak és a jövőben eljöhet még az az idő, amikor számítani kell rá. Ha akkor a falu majd azt mondaná, hogy én ekkor és ekkor mostoha gyermeke voltam ennek a hazának, ki lenne az, aki megállítaná a lavinát? A magyar földmíves, a magyar falu népe töretlenül ragaszkodik ahhoz, ami a Szózatban van: Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar! — a magyar falu ezt meg is tartotta, meg is tartja, de mégegyszer idézem a kormány figyelmébe, hogy ne feledkezzék meg a magyar faluról, mert ha megfeledkezik róla, a magyar falu is el fog veszni. Ezt pedig ebben az országban senki sem akarja, hanem mindenki azt akarja, hogy a magyar falu feltámadjon és éljen és vele együtt feltámadjon a magyar haza is. A költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Bittner János ő méltósága. Bittner János: Nagyméltóságú Elnök Ur! Igen t. Felsőház! Több szónok emlékezett meg a felsőházban larról, hogy azokat a javaslatokat, amelyeket itt már akárhányszor tettek, nem vették figyelembe. Nekem tehát az a kérésem a t; kormányhoz, hogyha javaslatokat tesznek, — hiszen nem olyan sok javaslatról van szó — ezeket a javaslatokat az illetékes 26*