Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-9

110 Az: országgyűlés felsőházának 9. ülése gyón a rendes örökösödési rendtől eltérően más örökösödési rendnek lesz alávetve és egyúttal a tulajdon korlátozására vonatkozólag is szab különböző feltételeket. Ez a jogi reform. De reformálni kell a családi hitbizományokat abból a szempontból is, hogy milyen mérvben kötik le a birtokot, a vagyont, vagyis reformálni kell agrárpolitikai szempontból. Én a reformot csak addig engedném meg, ameddig ezt feltétlenül szükségessé teszi az agrárreform. Azt mindnyájan tudjuk, hogy a családi hitbizományi rendszer nem magyar alkotás. Magyarországon 1687-ben hozták be legelőször a főnemesség részére, később, 1723-ban pedig másokra is. Természetes is, hogy ez nem magyar alkotás, mert nekünk volt egy alkotásunk, amely körülbelül ugyanilyen mentalitásban mozgott, tudniillik az avieitás, az ősiség. Az nein tette nálunk szükségessé a hitbizományok felállítását. Ha nézzük, hogyan fejlődtek a hitbizományok, megállapítható, hogy az ősiség eltörléséig igen kevés hitbizomány volt. az ősiség eltörlése után azonban rohamosan nőtt a családi hitbizományok száma. Én revízió alá kívánnám vonni elsősorban azt a jogviszonyt, amelyben a hitbizomány birtokosa áll a várományosokkal. Ez sok tekintetben reformra szorul. Meg kell vizsgálni továbbá azt a kérdést is, hogy mi történjék a befektetésekkel, amelyek részint hitbizományi pénzből, részint pedig allodiális, magánvagyonból történtek. A perek egész légiója származik ebből, családok békéje feldúlva marad e kérdések vitája és szabályozása körül. Eeformálandónak tartanám a felügyeletet is a családi hitbizományok felett, továbbá a hitelezők jogi állásának megvizsgálását. Én nagyon helyesnek tartom, hogy a hitbizományi reformmal kapcsolatosan akarják keresztülvinni a telepítést is. Itt csak egy megjegyzésem yah. Határozottan és jó eleve kifejezésre kell juttatni azt, hogy a telepítésnél senki se gondoljon arra, hogy pénz nélkül kaphat földet. (Helyeslés.) Mi a magántulajdon alapján állunk, a mi jogrendszerünk a kapitalista rendszer. Öva intek mindenkit attól, hogy olyan atmoszférába vigyük a telepítés kérdését, amilyenbe 1920-ban az akkori földbirtokreform kérdését vitték, mert az /nein üdvöt, hanem sok bajt, sok kellemetlenséget és sok családra nézve szerencsétlenséget jelentett, (Ügy van! Ügy van!) i A programúiban olvasom, hogy a kormány a jövőben nagyobb súlyt kíván helyezni a tagosítás kérdésére. Nagyon helyes. Ez nem reform: tagosítás mindig volt és mindig lesz. Amíg a tulajdon időhöz kötött valami, addig abban folytonosan lesznek változások és így mindig szükség lesz újabb és újabb tagosítási eljárásra. A lényeg tehát nem abban van, hogy tagosítást akarunk csinálni, hanem abban, hogy minél több községben vigyük keresztül a tagosítást, mert így minél több községet tudunk abba a kedvező helyzetbe hozni, hogy nagyobb lesz a produkciója. Én örömmel vettem tudomásul, hogy, ha jól emlékszem, körülbelül egy millió pengő van ezekre a büdzsében előirányozva. .A kormány programmpontjai közé felvette a sajtójog reformját is. Ez is helyes. En a sajtóf;, mint közszabadsági jogot, csakis a szabadságelv alapján tudom elképzelni. Meg Yagyok győződve arról, hogy annyira beleidegzodött a magyarok felfogásába az, hogy a sajtónak szabadnak kell lennie, hogy a magyar i géniusz nem is tudna megbarátkozni és megbékülni olyan sajtótörvénnyel, amely a sajtószabadságot, a gondolatszabadságot béklyókba I 1935. évi június hó 21-én, pénteken. akarná verni. Amikor azonban sajtószabadságot hirdetünk, azzal nem mondjuk azt, hogy szabadság helyett szabadosság legyen, mert a szabadságot csak akkor tudjuk biztosítani, ha kizárjuk a szabadosságot. A sajtó nagy hatalom, sokan azt mondják, hogy a legnagyobb hatalom. Ezt a hatalmat csakis addig tarthatja meg, amíg a sajtó szabad és amíg garanciák vannak arra vonatkozólag, hogy az illegitim sajtó és az illegitim eszközökkel célzott és elérni vélt eredmények meg fognak nyirbáltatni és toroltatni. A sajtóreformnál két kérdés van, amely főleg érdekli a nagyközönséget, de a jogászságot is. A felelősség kérdése megvonni heJyesen azt a demarkaeionális vonalat, meddig terjed a sajtójogi felelősség és hol kezdődik a köztörvényi feleiősség, a reform tengelyét képezi. De az eljárásra vonatkozólag is sürgős re

J formok kívánatosak,, mert ma nem lehet sem hosszát, sem végét belátni egy sajtópernek. A sajtóper büntetőper, és minden büntetőpernek célja, hogy lehetőleg nyomon kövesse a deliktum elkövetését. Ma azt tapasztaljuk, mert éppen olyan sokáig húzódnak a sajtóperek, hogy ha a legborzasztóbb dolgok is képezték azok alapját, kölcsönös nyilatkozatokkal és visszavonó és beismerő szózatokkal befejezik az ügyet. A sajtóreformnál meg egy szempont van. Nagyon fontos a sajtórendészet, amely a közigazgatási hatalom körében van. Nagyon kell vigyázni,, hogy a közigazgatás hatáskörébe ne vonjunk olyan kérdéseket, amelyek ex asse a független bíróság hatáskörébe kell, hogy tartozzanak. Az igazságügyminiszter úr a képviselőházban kijelentette, hogy a polgári perrendtartás további revíziójával akar foglalkozni. Tervezeteket nem tett közzé, nyilatkozott azonban a reform irányelveiről a képviselőházban. Legyen szaibad tehát ehhez, mint az ügyvédi kart nagyon közelről érdeklő kérdéshez pár megjegyzést fűznöm. Tökéletesen osztom az igazságügyminiszternek azt a felfogását, hogy a teljesen jelentéktelen összegű perek — a miniszter úr 20 pengőben állapította meg az értékhatárt — a királyi bíróságok hatásköréből kiemeltessenek és más közegek által legyenek^ elintézve. Ezek a más közegek a békebíróságok vagy — amint az igazságügyminiszter úr nevezi — törvénybíróságok legyenek. Tökéletesen mindegy, hogy hogyan nevezzük ezen tényezőket. A békebírói intézmény megalkotását az ügyvédi kamarák évek óta sürgetik és remélik,, hogy ha ez az intézmény meg fog honosulni, a békebírák kinevezésénél a kormány tekintettel lesz az ügyvédi karra is. Sokkal nagyobb jelentősége van az igazságügyminiszter úr második kijelentésének, amit arra vonatkozólag tett, hogy elérkezettnek látja az időpontot arra, hogy a királyi törvényszékeknél az egyesbíród rendszerrel szakítson és hogy ott ismét a szenátusi, a tanácsig rendszer hozassék be. Ez a legnagyobb elégtétel, amit az ügyvédi kar kaphat és kaphatott, mert az ügyvédség az első pillanattól kezdve ellenezte a törvényszéknél az egyesbírói rendszert és amióta ez behozatott,, állandóan ostromolta és érveket hozott fel, hogy miért kell ezt megváltoztatni. Éppígy magamévá teszem és azt^ hiszem, hogy az ügyvédi kar nagy része magáévá fogja tenni a miniszter úrnak azt a kijelentését,hogy a járásbíróságokat, mint elsőfokú egyesbíróságokat meg kell erősíteni. Ez oly fontos, oly