Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-9

Az országgyűlés felsőházának 9. ülése nemes feladat, hogy bármilyen úton és módon és áldozatok árán törekszik is az igazságügyminiszter úr ennek elérése felé, azt minél előbb meg kell tenni és minden jogásznak kötelessége az igazságügyminiszter urat ennek a célnak elérésében támogatni. Kii jelentette a miniszter úr továbbá azt is,, hogy az ügyészségi megbízottak fizetését fel akarja emelni. Olyan szégyenletes az az úgynevezett tiszteletdíj, amelyet ma egy ügyészségi megbízott kap, hogy a szerény felemelést mindenki természetesnek fogja találni és csak azt mondja, hogy debuisset pridem. Nem fejezhetem be a tervbevett polgári peres eljáráshoz fűzött észrevételeimet anélkül, hogy ne hívjam fel az igazságügyi kormányzat figyelmét arra, hogyha tényleg peres eljárási reformot akai* létesíteni, ezt a következő szempontok mérlegelésével és figyelembevételével tegye meg. A járásbírósági értékhatárokat s általában véve az értékhatárokat vissza kell állítani arra a nívóra, amely nívón voltak a polgári perrendtartásban. (Pp.) Mert úgy, amint a dolog ma van, nem lehet jó igazságszolgáltatásról beszélni. Ma egypár száz pengő is nagy vagyont jelent. A másik dolog pedig az, hogy mindazok a korlátozások, amelyeket a T. E., a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvény a fellebbvitelnél, mind az értékhatárok, mind pedig a nóvumok tekintetében és a közvetlenséggel kapcsolatban létesített, megszüntetendők. Lehet, hogy szükség volt ezekre akkor, amikor abnormis viszonyok között éltünk, ma azonban, mint már beszédem kezdetén ráutaltam arra, hogy normalizálódtak a viszonyok és az ügyforgalom a bíróságoknál, ennek további fenntartása tehát meg nem engedhető. De tett az igazságügyminiszter úr egy kijelentést a képviselőházban, 'amely erősen ki fogja váltani az ügyvédi karban, a jogvédői karban a nemtetszést. Habár nem nyilatkozott meg egészen határozottan és precízen, de jelezte azt, hogy a fellebbvitel végnélküli keresztülvitelét nem tartja kívánatosnak, sem r a polgári, sem pedig a büntetőperekben. Ha még azokat a fellebbviteli lehetőségeket, amelyekkel ma találkozunk, szintén meg fogják szüntetni, vagy esetleg korlátozni fogják, akkor abba a hibába fogunk esni, amelyre beszédem bevezetésében rámutattam, hogy lesznek bizonyos ítéletek, amelyek nem fellebbezhetők és ez tömérdek zavart, bajt és kellemetlenséget fog okozni a jogkereső közönségnek és kárára lenne a jogszolgáltatásnak. Említette a miniszter úr azt is, hogy az ügyvédi rendtartásnak reformja megérkezett. Magam is úgy látom, hogy nagy lépésekkel haladunk az új ügyvédi rendtartás felé. Az új ügyvédi rendtartás csak akkor érheti el célját, ha biztosítani fogja az ügyvédek részére az őket jogosan megillető érdekeket, ha biztosítani fogja az ügyvédi hivatás fennállását és annak folytathatását s az ügyvédeknek azt a jogát, hogy suum cuique. Ezalatt értem azt is, hogy az ügyvédektől nem lehet elvonni olyan munkaterületeket, amelyek az ügyvédeknek kompetenciájába voltak utalva és a dolog természeténél fogva odatartoznak. Az ügyvédi rendtartás reformja évtizedekre terjed vissza. 1874-ben hozták meg a mai ügyvédi rendtartást. Az első pillanattól kezdve megélénkült a reform iránti vágy. Sokan azt tartották, hogy az autonómia, amely azl874. évi törvényben le van fektetve,. nem kielégítő. Mások azt hozták fel hibául, hogy az ügyvédi kamarák mai összetételükben 935. évi június hó 21-én, pénteken. Ill s struktúrájukban nem tudják az érdekképviseleti intézményeket megteremteni, úgy, amint ezt kötelességük lenne. A harmadik kifogás pedig az volt, hogy a mai ügyvédi rendtartásnak szabványai nem védik meg az ügyvédet sem anyagilag, sem erkölcsileg mindenféle támadásokkal szemben. Hatvan év telt el az 1874. évi ügyvédi rendtartás óta, még pedig milyen hat évtized. Ebben a hat évtizedben látjuk Magyarországnak soha nem remélt fejlődését. E hat évtizedben láttuk a világháborút és annak lefolyását. Átestünk a forradalmakon, a pénzügyi devalvációkon és mindenféle mizériákon és kríziseken. E hatvan év alatt nagyot változott a világ politikailag, gazdaságilag, társadalmilag és szociális szempontból is. Ezek a változások igen természetesen érintették az ügyvédi kart is. Az új ügyvédi rendtartásban tekintettel kell lenni a változott viszonyokra és egy olyan kódexet kívánunk, amely a kar jövő boldogulásának és fejlődésének alapjait megveti és biztosítja. ;

, Az ügyvédi kar annyival is inkább sürgeti a reformot, mert a háború óta, de a háborút megelőző időben is már óriási módon — merem mondani, beteg tünetként — mutatkozott a karban a túlzsúfoltság. A háború óta pedig a kereseti lehetőségek majdnem a minimumra redukálódtak, úgyhogy jó lélekkel állíthatom, hogy az ügyvédi pályán való megélhetés előfeltételei már-már illuzóriusakká lettek. Két nagy baja van tehát a magyar ügyvédségnek, a túlzsúfoltság és a munkanélküliség, ezen a két bajon kell segíteni. Ha az ügyvédség helyzetét szanálni, reformálni akarjuk, lehetetlen szemet hunynunk az előtt, hogy a háború óta voltak és vannak olyan törvényhozási alkotások, amelyek határozottan az ügyvédség kárára vannak. Hogy mást ne említsek, itt van az 1921 : XXVII. t. c, amely az úgyis szegénységben és munkátlan-, ságban vergődő ügyvédi karra rázúdította a nyugdíjas bírák és tisztviselők özönét, itt van az 1930:XXXIV. t. c, amely behozta a peres eljárásokban a fellebviteli értékhatárokat, egyáltalán felemelte az értékhatárokat és mindenféle korlátozásokat állított fel. Ide kell sorolnom azt, hogy a legutóbbi években hihetetlen módon felemelték a törvénykezési illetékeket, azokat az illetékeket, amelyeket az ügyvédnek kell előlegeznie, mert ha nem előlegezi, akkor elsősorban őt vonják felelősségre, még pedig nagyon súlyos szankciók mellett. A túlzsúfoltságon és munkanélküliségen kell tehát segíteni. Az ügyvédi kar most az ügyvédi rendtartástól várja boldogabb jövőjének biztosítását, azt hiszi, hogy az ügyvédi rendtartással ezeken a bajokon segíteni lehet. Ezt a két kardinális bajt, az ügyvédi rendtartásban magában megoldani nem lehet. Az ügyvédi rendtartásba igenis lehet rendelkezéseket felvenni, amelyek a túlzsúfoltságot bizonyos határok közé fogják szorítani, de ott is nagyon óva intem a kormányt, legyen figyelemmel arra, hogy túlradikális intézkedéseket ne tegyen, mert azok az úgynevezett numerus claususra vezetnek, amelyről azt mondjuk, hogy medicina peior morbo. Az ügyvédi karnak szüksége van egy becsületes, rendes, az ő igényeinek szempontjából alkotott ügyvédi rendtartásra, ezenkívül azonban elengedhetetlenül szüksége van arra, hogy azok a munkaalkalmak, amelyek az ügyvédi kartól elvonattak, visszaadassanak és. új munkaalkalmak teremtessenek, mindig csak olyan munkaalkalmak, amelyek összhangbán