Felsőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-8

Az országgyűlés felsőházának 8. ülése Ez a dolog államerkölosi oldala, másik oldala pedig az, hogy a magánjogi okiratok készítéséhez jogászi képzettség kell, amit nem lehet oiyan könnyen elsajásítani. (Szeberényi Lajos Zsigmond: Dehogy nem lehet!) Ehhez szakemberek kellenek, akik az egyetemen négy évien át tanulják a jogot, három jogtudományi szigorlatot tesznek, négy évig gyakorlatoznak ügyvédnél, közjegyzőnél vagy bíróságnál és akkor még az egységes bírói és ügyvédi vizsgát teszik le. Amikor azután sok költséggel és sok fáradtsággal odajutnak, hogy képesítve vannak magánjogi okiratok írásba foglalására, akkor arra ébrednek, hogy az okiratok, 80—90 százalékát nem ők csinálják, hanem csinálják mások, akiknek erre kvalifikációjuk nincs, (vitéz Horthy István: Akik azonban jobban és olcsóbban csinálják!) Bocsánatot kérek nagyméltóságodtól, minden tiszteletem mellett ki kell jelentenem, (vitéz Horthy István: En a tapasztalatból beszélek!) nem méltóztatik szakember lenni ebben a tekintetben és én éppen nagyméltóságoddal szemben szakemberre vagyok bátor ezennel hivatkozni, Bernáth Gézára, a Kúria volt másodelnökének kijelentésére, (vitéz Horthy István: Tévedni lehet.) aki 1912-ben, az akkori Főrendiház tárgyalása során a következőket mondotta (olvassa): »Köztudomású, hogy a körjegyzők és községi jegyzők legnagyobb része nincs minősítve erre a feladatra s én fájdalom, hosszú bírói pályámon észlelt tapasztalatomból tudom, hogy a községi es körjegyzők ebbeli működése az igazságszolgaitatásra nem előnyös már azért sem, mert működésük a perek szaporítására rendkívül nagymértékben alkalmas. Egy állam sincs a világon, amely megengedné azt, hogy valamely egyén, akinek úgynevezett hatósági jogköre van, ugyanazon ügyben, amelyben ezen imperiumiiál fogva eljár, egyszerűen jogi képviseletet vállaljon.« (vitéz Horthy István: Én a tapasztalatból beszélek!) Az a nagynevű férfiú, aki egész életét a bíráskodásban, a jogszolgáltatásban töltötte el, azt hiszem, tekintélynek fogadható el ebben a kérdésben. Ha a jegyzők a magánmunkálataik védelménél arra hivatkoznak, hogy erre évszázados joguk van, úgy azt kell mondanom, hogy ez nem áll. Egy budapesti kollégám igen érdekes tanulmányt tett közzé erre nézve és abból citálok, illetőleg annak a gondolatmenetét vagyok bátor idehozni. A jegyzők eredetileg a jobbágyközség fizetéses magánalkalmazottai voltak és mint ilyenek, tényleg készítettek a jobbágyok részére instanciákat, leveleket, valamint adósleveleket az egymás elleni követeléseikről, de abban az ügykörben, amelyet most évszázados jog alapján maguknak követelnek, tudniillik az ingatlanokra vonatkozó szerződések és végrendeletek ügykörében, 1848-ig sohasem dolgoztak egyszerűen azért, mert a parasztbirtok tulajdonosa a földesúr volt, ez tehát a jobbágyok közötti forgalom tárgya nem volt. A nemesség ingatlan vagyonár a vonatkozó iratokat pedig a hiteles helyek, a városi polgárok és a városi tanács s a szabad kerületek hatóságai készítették. 1849-től 1860-ig az alkotmány fel volt függesztve, ez alatt jóformán jogügyleti forgalom volt. Amikor 1861-ben az országbírói értekezlet a császári közjegyzőséget, amely mindössze két esztendeig volt érvényben Magyarországon, eltörölte és visszaállította a hiteles helyeket, ezek a hiteles helyek már a változott FELSŐHÁZI NAPLÓ I. 1935. évi június hó l9-en

} szerdán. 99 viszonyok folytán nem feleltek meg az akkori kívánalmaknak, az okiratolási tevékenységet nem is folytatták, hanem akkor kezdtek hozzá az okiratolási tevékenységhez a községi jegyzők és folytatták azt teljesen kizárólagosan 1875-ig, amikor behozták a királyi közjegyzőségeket, hogy úgy mondjam, konkurráltak az okiratok szerkesztésénél. A királyi közjegyzői intézményt a törvény éppen azért létesítette, hogy legyen egy megbízható szerv, amely a jogügyletek okiratolását ellássa. De akkor már az okiratolást 15 év óta a jegyzők uzurpálták, s ezt az uzurpálást most úgy akarják szerepeltetni, mint évszázados történeti jogot. A törvényhozás pedig a jegyzői magánmunkálatokkal először 1904-ben foglalkozott, amikor később a XII. t.-cikké lett törvényjavaslatot tárgyalta, amelyikben meg volt mondva, hogy ennek a törvénynek rendelkezése a jegyzők által végezhető magánmunkálatokért engedélyezett díjfelszámítást nem érinti«. Akkor tehát már törvényesen akarták alátámasztani a jegyzők magánmunkálkodását, ami ellen úgy az ügyvédi, mint a közjegyzői kar tiltakozott. Egészen természetesen. Akkor az igazságügyminiszter azt jelentette ki, hogy »a jegyzői törvényjavaslatnak az a kitétele, hogy »magánmunkálatok«, nem prejudikál semminek, döntő lesz az a szabályrendelet, amely szabályozni fogja a jegyzők magánmunkálatainak körét«, valamint kijelentette azt is, hogy (olvassa): »a mai viszonyaink közt a közönséget nem lehet elzárni attól, hogy a jegyzőhöz forduljon apróbb ügyekben, de_ én magam is amellett vagyok, hogy ez ne fajuljon el. Mindenesetre egy helyes határt kell megvonni.« A (belügyminiszter azután, amikor a jegyzői illetménytörvény tárgyalásával együtt parallel folyt a jegyzői magánmunkálatokról szóló vármegyei szabályrendeletek készítése, azt jelentette ki, hogy az új szabályrendeletnek nem célja az, hogy (olvassa); »a mai állapot állandósíttassék, hanem ellenkezőleg, az néhány év múlva az újonnan szerzendő tapasztalatokhoz képest revideáltatni fog«. A törvényjavaslat képviselőházi tárgyalásánál pedig azt is kijelentette az akkori belügyminiszter, hogy (olvassa); »a szabályrendeletnek hivatása lesz az, hogy precízen megállapítsa a magánmunkálatok körét, tehát megakadályozza azt, hogy olyan bonyolultabb jogügyek is erre a térre tereitessenek, ahol csakugyan zugirászat jellegével bírhatna a jegyzői magánmunka«. E súlyos és határozott kijelentések ellenére azt látjuk, hogy a jegyzői munkálatokat a megalkotott vármegyei szabályrendeletek nemcsupán az apróbb ügyekre korlátozták, hanem minden korlátozás nélkül kiterjesztették mindenféle ügyletre. Nincs olyan ajándékozási, örökbefogadási szerződés, vagy végrendelet, vagy nagyértékű ingatlanra vonatkozó és pedig komplikált, követelések átengedésével, bekebelezett terhek elvállalásával, elidegenítési, terhelési tilalmakkal, visszavásárlási jogokkalés más korlátozásokkal összekapcsolt szerződés, valamint nincs olyan nagyértékű és nagykiterjedésű ingatlanra vonatkozó parcellázási munka, amelyet a községi jegyzők ne végeznének. Azt látjuk továbbá, hogy a határozott belügyminiszteri kijelentés óta semmiféle intézkedés nem tétetett a jegyzői magánmunkák megszorítására nézve, sot 17