Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-51

84 Az országgyűlés felsőházának 51. ülése kálat^ eltörlésével — illetőleg

1 a jegyzők kártalanításával — a községek, vagy az állani terhét szaporítsuk, (Ügy van! Ügy van!) akár pedig arra, hogy a falusi lakosság különben is meglévő súlyost helyzetét a jogsegély megdrágításával nehezítsük. (Ügy van! Ügy van! — Szőke Gyula: Ezt senki sem kéri!) Az igazságügyminiszter úr javaslatát, mint amely szerintem megfelelő körültekintéssel a helye» középúton halad, amely kizárólag, vagy legalább is

1 elsősorban a jogállam követelményeit és a jogrendet, nem pedig az, egyéni, vagy kari érdekeket ^tartja szem előtt, amely a statuskvót a magánmunkálatok tekintetében egyelőre érintetlenül hagyja, én úgy is mint közigazgatási ember, de mint törvényhozó is, megnyugvással fogadom el. (Elénk éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: -Szólásra következik Kölcsey Sándor ő méltósága. Kölcsey Sándor: Nagyméltóságú elnök úr! Mélyen tisztelt Felsőházi! Neme thy Károly ő exeellenciája beszédének 'második részével teljesen egyetértek. Ö maga konoedálja, hogy esetleg -maguk a jegyzők fognak jöinni azzal a kívánalommal, hogy a magánmunkálatoktól eltiltassanak. Ez nagyon érthető 'mert a köztisztviselőnek <semmi -esetre sem.

1 lehet hízelgő helyzet az, hogy pénzért magánmunkálatokat végezzen az impériuma alá tartozó -lakosság iszámára. Hiszem és yárom a jegyzői kartól, hogy ők maguk fogják ezt posztulátumként felállítani és — amint a bizottságban már flbátoT voltam kifejteni — száz 'százalékig meg fogom érteni azt, ha ezt a kívánságukat kapcsolatba hozzák azzal, hogy javadalmazásuk megfelelően rendeztessék. Ez a. szemoont vezetett a bizottsági tárgyalások alkalmával is abban, hogy .a magam részérő,!^ a javadalom

1 rendezése nélkül a jegyzői magánmunkálatok kérdését megoldhatónak: nem tartottam. Ez az álláspont azonban nem jelenti azt, hogy eltérhessek attól az elveimtől, am elv elénk szabja jogérzeti és etikai alánon azt, hogv a köztisztviselő az impériuma alá tartozó lakosság számára díjazásért magánmunkálatot ne végezhessen. A tekintetben Némethy ő exeellenciája, azt hiszem, félreérti az ügyvédi kart, amikor ezt a kérdést felszínen tartja,. Soha nem igényelte senki azt, hogy a falusi lakosság apróbb ügyes-bajos dolgait, amelyek nem bírják meg a szakszerű ellátást, elvonják a jegyzők hatásköréből, de — mint igen helyesen méltóztatott rámutatni — megfontolandó lesz, hogy ez díjmentesen legyen a szegény lakosság részére végzendő éppúgv, mint nálunk az ügymenetnek körülbelül kétharmad részét az teszi ki, hogy a szegény vagyontalan ügyfeleknek ügyvédeket bocsátunk rendelkezésre úgy polgári, mint büntető ügyekben. Előttünk nem ismeretlen fogalom a szegény embereken való ingyenes segítés és ne legyen ismeretlen fogalom a falun sem. Helyeslem az elgondolást^ minden tekintetben aláírom, azonban méltóztassék megengedni, hogy elvi álláspontomat fenntarthassam. Ezt az elvi álláspontomat merítem nemcsak ő exeellenciája beszédéből és annak különösen második részéből, ahol ezeket a konceszsziókat méltóztatott tenni, hanem merítem a tárgyalás alatt lévő javaslat indokolásából is. Ez a javaslat egy elvi értékű törvénnyel kívánja a Corpus Jurist gyarapítani és pedig annak az elvnek leszegezésével, hogy a jogkereső közönség fokozottabb védelemre szorul a kontármunkával szemben. Miután ebben az 1934. évi február hó 15-én, csütörtökön. elvben teljesen osztozom, a javaslatot elfogadom, de legyen szabad pár szóval rámutatnom arra, hogy ettől a javaslattól ennek az elvnek megvalósítását nem remélhetjük. Nem remélhetjük először azért, — sajnálom, hogy a vonatkozó statisztikát az igazságügyiminiszter úr nem mellékelte, nem idézte javaslatában — mert az élet azt mutatja, hogy csak a díjas zugirászat üldözhető s emiatt úgyszólván az esetek legnagyobb részében megszüntető határozatok hozatnak, mert soha nem lehet bizonyítani azt, hogy valaki díjazásért csinálta azt a munkálatot. Egészen természetes, hogy erre 'megfelelő bizonyíték az életben nincs. Hiányolom tehát a javaslatnál azt, hogy csak a. díjért végzett zugirászati munkát üldözik. Ez ugyanaz a hiba volna, mintha megengednők ^azt, hogy valaki ingyen végezzen amputációt, vagy foghúzást, s ha mint kontár, mint ahhoz nem értő ember djtalanul végezte, akkor ne büntettessék meg. Teljesen logikátlan dolog

% hogyha elismerjük, annak az elvnek igazságát, hogy védeni kell a közönséget a kontármunka ellen, akkor viszont megengedjük, hogy ígyen, derüre-borúra bárki ezt a kontármunkát végezhesse büntetlenül. Arra kérem tehát az igazságügy miniszter urat, hogy amikor az okirati kényszerről szóló kérdést tárgyalás alá veszi, ott javítsa ki ennek a javaslat célját ez idő szerint megnehezítő intézkedésnek mostani káros szövegezését. A másik szempont pedig, amelyre rá kívánok mutatni, az, hogy, ha a községi jegyzők tekintetében elismerem is a Némethy ő exeellenciája által felhozott érvek súlyát, nem tudom ugyanezeket az érveket — s azt hiszem, ebben ő is egyetért velem — akceptálni az ügynöki munka tekintetében. Ma az a helyzet, hogy négyévi jogtanulás után jön egyévi szigorlati idő, jön négyévi gyakorlati idő, s jön egyévi ügyvédi vizsgára készülési idő- Ez tízévi előkészület az ügyvédek részére? ezzel -szemben még a négy elemivel rendelkező ügynökök is a 60.000/1925. számú miniszteri rendelet értelmében szerződéseket és telekkönyvi beadványokat készíthetnek. Elképzelhetetlen, hogy miért legalizáljuk az ügynökök szerződéskészítési jogát. Az ő kenyerük a közvetítés, ezt tőlük elvonni senki nem szándékozik, ezért őket megilleti a törvény szerint a megfelelő díjazás, azonban semmiféle közérdek nem támasztja alá, hogy ezek az ügynökök egyidejűleg szerződések készítésével és a telekkönyvi beadványok készítésének jogával legyenek felruházva. Mérhetetlen károk származnak a közre belőle, mert azt az ügynököt igazán semmiféle fegyelmi felelősség nem tartja vissza attól, hogy egyedül az ő anyagi érdekeit nézze a maga munkálatainál. Vissza kell tehát szorítani az ügynököket az eredeti munkaterületükre, a közvetítésre. E tekintetben azért nem terjesztettünk elő külön indítványt, mert ez a kérdés rendeletileg elintézhető, miután most is rendeletben gyökeredzik ez a jog; csak kérem az igazságügyminiszter urat, hogy ígérete szerint is minél előbb kegyeskedjék ezt a kérdést megoldani a jogkereső közönség érdekében. Amikor az ügyvédi hivatásról beszélünk, szokás — sajnos, meg kell említenem — bizonyos elfogultsággal gondolni erre a hivatásra. Méltóztassanak azonban ^megengedni, hogy ma, amikor a köztisztviselői pálya teljesen lezárult a középosztály tagjai előtt,