Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-50

70 Az országgyűlés felsőházának 50. ülése inert az a feladat, amely ráhárul, jóformán túlnő az egyes ember képességein. Egy vezető tisztviselőnek ma olyan tág térre szétágazó ügyekkel kell foglalkoznia, hogy amikor szembenáll a magángazdasági élet képviselőivel, akik ugyanannak a kérdésnek speciális kis résaében dolgoznak, a legtöbb esetben nem tud megfelelő ellenfélként fellépni. Ennek következtében előfordulhat az, hogy ia legjobb akarat, a legjobb tudás és a legjobb szorgalom mellett sem tudja a közérdeket megfelelően diadalra juttatni. De ezek a dolgok természetéből folyó tökéletlenségei ennek a rendszernek, s amint mondottam, egyáltalában nem akar elítélő szó lenni a tisztviselői karnak egyébként kitűnő teljesítményeivel szemben. Még egy más szempontra vagyok bátor utalni, amely rendkívül nehézzé teszi a tisztviselő helyzetét. Ez pedig az, hogy a mai súlyos időkben, amikor az államháztartás egyen- ! bolyának fenntartása rendkívüli áldozatokat I igényel a közönség összes rétegeitől, amikor a j kötött gazdálkodás nehézségein és akadályain i kell a magánéletben élő egyénnek mindunta- j lan keresztülvergődnie, a tisztviselőnek legne- I hezebb és legszebb feladatainak egyike az, hogy j a közönséggel való érintkezést helyesen, simán I bonyolítsa le. En erről a helyről is kénytelen J vagyok felhívni és figyelmeztetni a mi tiszt- i viselői karunkat arra, hogy ezekben a nehéz időkben fokozott udvariassággal és előzékeny- I seggel bánjon a közönséggel, (Helyeslés.) onert [ a legnehezebben elviselhető rendszabályok i végrehajtását is szerfelett megkönnyíti az, ha a tisztviselői kar és a közönség között az érintkezés minden rázkódtatástól mentesen, a kölcsönös jóakarat, előzékenység és segíteniakarás szellemében folyik. (Ügy van! Ügy van!) Mármost itt van az a bizonyos pont, ahol az úgynevezett egyéb kellékeknek a fogalma gyakorlati jelentőséget ölt. Lehet, hogy egy tisztviselő szorgalmas és szakképzettsége is megvan, de a felekkel való bánásmódja olyan, hogy lehetetlen őt posztján megtartani. Ha esetleg előképzettsége folytán nein lehet olyan helyre elhelyezni őt, ahol a felekkel való érintkezéstől el van zárva, akkor nem marad más hátra, mint az illetőt nyugdíjazni. Ugyancsak előfordulhat más eset is. Vannak esetek, — szerencsére nagyon kevés fordul elő tisztviselői karunkban, — amikor az anyagi megtántoríthatatlanság követelményeinek valaki nem tesz száz százalékig eleget. Nem gondolok olyan esetekre, amelyek kriminális eljárásban végződnek, de vannak határesetek is, amelyek nehezen bírálhatók el, de ahol laza felfogás érvényesül, amely laza felfogással a mai súlyos időkben valaki köztisztviselői posztot nem tölthet be. Mélyen t. Felsőház! Igen helyes az, ha ragaszkodunk az egyéni szabadságjogokhoz, de ennek a ragaszkodásnak nem szabad túlzásba mennie. Nem lehet úgy felfogni az életet, hogy az egyéni érdekek puszta összetevéséből adódik a közérdek és ha valamely intézkedés valakinek vagy egyes rétegeknek árt, akkor az a közösségnek is árt. Ne méltóztassék azonosítani egynéhány gyenge, oda nem való köztisztviselő érdekét a köztisztviselői kar egyetemének érdekével. Én azt tapasztalom — igen széles rétegekkel érintkezvén, — hogy az az intézkedés, amely a politikai életben és a sajtóban oly nagy vihart keltett, az úgynevezett kényszernyugdíjazásnak elnevezett paragra1933. évi december hó 28-án, csütörtökön. fus, tisztviselői körökben távolról sem keltette ugyanazt a hatást, mert a tisztviselő bízik a maga erejében, a maga tudásában, a maga kvalitásaiban, és tudja, hogy igazságtalanság nem fog történni vele. A mai nehéz időkben fokozott mértékben szüksége van a tisztviselőnek tekintélyre és ezt a tekintélyt csak erősíti, ha gondoskodunk arról a lehetőségről, hogy a tisztviselői karból a selejtesebb elemek kiküszöbölhetők legyenek. A tisztviselői függetlenséget méltóztattak félteni némelyek. (Gróf Mikes János: Nagyon!) Azt hiszem, hogy a tisztviselői függetlenségnek túlzott dédelgetése tulajdonképpen azt váltaná ki, hogy a társadalom függőségét perpetuálnók az oda nem való tisztviselőelemektől. A túlzó irányzatokkal szemben, amelyek fenyegetnek és amelyek itt-ott felbukkannak, — azt hiszem — a legokosabb, legbölcsebb ellensúly az, ha az apparátust, amely a nemzet érdekeit aktívan, a gyakorlati életben megvalósítani hivatott, tökéletesítjük, ha képessé tesszük ezt a tisztviselői kart arra, hogy helyesen láthassa, el azokat a feladatokat, amelyeknek teljesítését a nemzet méltán elvárja tőle. En éppen ezért nem félek ettől a szakasztól. Nem félek tőle, mert a tisztviselői kar, hála Istennek, 95% erejéig olyan egyénekből áll, akiknek nincs mit tartani ok ettől a szakasztól. A kormánynak nem intenciója kicsinyes politikai szempontokból talán üldözni egyeseket. (Helyeslés.) A. mi intenciónk kizárólag az, hogy az odavaló elemek maradjanak meg azon a szükségszerűen csökkentett számú poszton, amely az államháztartási igényeknek megfelel. (Helyeslés.) Ezt méltóztassék megfontolni akkor, amikor bölcs ítéletüket erről a törvényjavaslatról kimondják. (Elénk helyeslés és taps.) Elnök: A miniszterelnök úr kíván szólani. vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felső'ház! (Halljuk! Halljuk!) A vita elején bátor voltam álláspontomat lerögzíteni. Most azért szólalok fel, hogy reflektáljak egynéhány észrevételre, elsősorban Mikes ő excellenciájának megjegyzéseire, és pedig azért, mert nem szeretném, ha ez a kérdés közöttünk elintézetlen maradna. En az egész politikai tevékenységet lelkiismereti pro'blémának tartom. Bár erősen tudok képviselni pártpolitikát és eszméket, világnézetembe nem fér bele a pártpolitikus. Kizárólagosan a nemzetért kívánok dolgozni, mert azt tartom, hogy a pártok elmúlnak, a nemzet pedig megmarad. (Ügy van!) Egyénekkel szemben pedig katonai pályámon tanultam meg azt, ami ott elő van írva, hogy a fel 1 ebbvaló az alárendeltekkel szemben mindig igazságos legyen. Még politikai ellenfeleimmel szemben sem tudok a pártpolitikus álláspontjára helyezkedni. Nekem egészen mindegy, hogy például a kereskedelemügyi minisztériumnak külkereskedelmi kérdésekkel foglalkozó államtitkára milyen politikai nézetet vall, nekem az a fontos, hogy az az államtitkár azon a helyen, mint a külkereskedelmi szakosztály vezetője, feladatának megfelel-e. (Helyeslés ) Es ugyanígy felsorolhatnám az összes tényezőket, amelyek jelentős szerepet játszanak közéletünkben és az állami apparátusnak működésében vagy működtetésében. Minden tárcának csak egy érdeke lehet: jeles emberekkel szolgáltatni az ügyet. Sajnos, nálunk, talán a múltnak maradványaképpen, túlságosan dominál még mindig a pártpolitikától való félelem,