Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-50
Az országgyűlés felsőházának 50. ülése 1 a kiiváló közalkalmazottal, akinek az, állását megszüntették. Ennek követikeztében, ha ezt a javaslatot összefüggéseiben és nem. egyes bekezdései szerint .széttagolva méltóztatnak szemlélni, fel kell ismerni az összefüggést, amely a javaslat 2. §-,a első bekezdésének a) pontja és második bekezdésének b) pontja között fennáll, amelyek egymást ki egészítik és 'amelyek a racionalizálásnak igazán racionális végrehajtását egyedül alkalmasak biztosítatni. A szelekció szempontja indokolja tehát ezeknek a rendelkezéséknek felvételét. Es imost jön a következő láncszeme ennek a logikai láncolatnak, amely ehhez a javaslathoz vezetett el: ki hajtsa végre ezt a szelekciót 1 ? Járjunk el eliminációs módszerrel és keressük meg az egyes lehetőségeket a végrehajtás tekintetében. Felmerülhet az a gondolat, hogy ezt a szelekciót ,hajtsa végre maga r a tisztviselői kar, tehát bizonyos fórumokat állítsunk fel magában a tisztviselői karban és ők maguk állapítsák meg, ki az, aki megmaradjon szolgálatban és ki az, aki a szolgálatból elboesáttassék. Azt hiszem, hogy azok a szempontok, amelyekre a felszólalók ^egyikemásika utalt, hogy intrikák, vádaskodások indulhatnak el ebből kifolyólag, sokkal nagyobb mértékben érvényesülhetniek ebben az esetben, mert itt felelőtlen tényezők dirigálnának {Ügy van! Úgy van!) és felelőtlen tényezőik kezébe emberi somokat tenni nem lehet. Volna a másik lehetőség,, a bírói fórum. Egy bírói fórumra, amely nem ismeri azokat a köztisztviselőket, rábízni annak eldöntését, ;hogy valakinek a szorgalma, szakképzettsége megfelelő-e, vagy bizonyos egyéb kellékek — amelyekre később áttérek — megvannak-e az illetőben, azt hiszem, nem lehet, mert ezeknek a kérdéseknek elbírálása nem képezheti bírói kognáció tárgyát. A bíróság egész funkciójától távol áll egy ilyen szerepnek betöltése, ennek következtében a bírói megoldást sem lehetett választani. Nem volt tehát lehetőség másra, mint arra hárítani a döntés jogát, aki politikailag felelős, felelős az országgyűlés és felelős a nemzet színe előtt, magára a miniszterre, aki megfelelő hozzáértő tanácsadókkal veszi körül magát, amely tanácsadó szervek meg vannak állapítva a három- és öttagú bizottságokban. Az öttagú bizottságba azután bizonyos fokig a bírói függetlenséget, Objektivitást, pártatlanságot, mint egy távolabb álló egyén által érvényesíthető szempontokat is belevesszük aképpen, hogy egy közigazgatási bíró foglal helyet az öttagú bizottságiban, aki tulajdonképpen^ talán kevésbbé inasának a tisztviselőnek kvalitásait fogja ott elbírálni, mint inkább magánlak az öttagú bizottságnak funkciójában fog megfelelő ellenőrzőszerepet betölteni. (Helyeslés.) A parlamentnek felelős tényező lesz^tehát hivatott ezekben a kérdésekben a végső szót kimondani és ez egyben azt is jelenti, (hogyha a kormány ennek a feladatának nem felel meg olyan mértékben, amint azt a közérdek tőle valóiban megkívánhatja, mindig megvan a lehetőség arra, hogy a parlament, az arra illetékes fórum őt felelősségre vonja. Ez a felelősségrevonás bármikor megtörténhetik a bizalomnak megvonása útján, de intézményesen is biztosítottuk azáltal, hogy négy év után jelentéstételre kötelezzük a kormányt, amely jelentéssel kapcsolatban már most előre intézményesítve van az, hogy a kormány gesztiója felett, hogy miképen hajtotta végre ezt a szakaszt, a parlamenti legilletékesebb fórumok ] 33. évi december hó 28-án, csütörtökön. 69 fognak bírálatot gyakorolni s ennek a jelentésnek elfogadása vagy el nem fogadása lesz az a bizonyos bizalmi vótum, amelyet gyakorolni kötelessége és joga ennek a parlamentnek. Mélyen t. Felsőház! A szónokok egyikemásika megemlékezett a mi köztisztviselői karunkról, mégpedig elismerő szavak kíséretében, amelyekhez a magam részéről szívem egész melegével csatlakozom. (Helyeslés.) Eri ismerem a magyar tisztviselői kart, pályafutásomat magam is ott kezdtem. Szolgáltam az úgynevezett külső hatóságnál, szolgáltam minisztériumban, azután átléptem a szabad életbe és néha kénytelen voltam más érdekek képviseletében szembenállni az úgynevezett bürokráciával, tehát ismerem azt mint tárgyaló partnert. De ismerem azután — mint kívülálló —. mini segítőtársat is, amikor szintén a magángazdasági életben állván, szerencsém volt bizonyos állami megbizatásokból külföldön tárgyalni, amikor kollaborátora voltam az állami szerveknek és^ együtt dolgoztam az állami tisztviselőkkel, s végül ismerem most már több mint egy év óta mint egy adminisztrációs ág felelős vezetője. En ismerem tehát a magyar tisztviselői kart, ismerem a bürokráciát és amikor egyfelől kénytelen * vagyok különösen ennek a tisztviselői karnak bámulatos tűrése (Ügy van! Ügy van!) és anyagi megtántoríthaitatlansága előtt elismerésem lobogóját meghajtani, ugyanakkor kénytelen vagyok másfelől azt is megmondani, hogy a bürokráciának bizonyos túltengését tapasztaltam. {Úgy van! jobbfelől.) Ezt a túltengést nemcsak számbelileg tapasztalhatjuk, hanem tapasztalhatjuk a szerep tekintetében is, amelyet a bürokrácia az államügyek vitelében az utóbbi évek folyamán elfoglalt. A modern államélet feladatai rendkívül szétágazóak és bonyolultak s helyes megoldásuk az üggyel való nagyon beható foglalkozást, sok szakismeretet és tapasztalatot igényel. Egészen természetszerű, hogy a bürokrácia, amely ugyanazzal a kérdéssel évek óta foglalkozik, amelynek a szakképzettsége és előképzettsége bizonyos fokig megvan, talán túlsúlyra tesz szert a politikai élet egyéb faktoraival szemben. Ez nem speciálisan magyar jelenség; ez a jelenség megvan a legnagyobb demokráciák birodalmaiban is, sőt éppen azokban az országokban, ahol gyakori kormányválságok vannak, az ügyek irányítása néha 99% erejéig a bürokrácia kezében van. Ez a bürokrácia — mint mondottam — szakképzettségénél, az ügyekkel való foglalkozásánál fogva természetszerűleg vívta ki a maga predomináló szerepét, de ennek a predominate szerepnek a betöltésében nem tökéletes, sőt nem is lehet tökéletes; nem lehet tökéletes azért, mert minden bürokrata 1 csak a maga érdekeit, csak az általa képviselt igazgatási ág érdekeit látja szeme előtt. Ha egy miniszteriális tárcaközi bizottságra bízzuk az ügyek elintézését, igen gyakran lehet látni, hogy nem jutnak megoldásra, mert mindegyik résztvevő egészen és tántoríthatatlanul kitart a maga álláspontja mellett és az egyetemes összefogó szempontok érvényesítésére nem képes. Példaképpen utalok a gazdaadósságok rendezésének tárgyalásaira, amikor az egész tavasz folyamán a bürokrácia legkülönbözőbb ágainak bevonásával és az érdekeltségeknek, tehát a magángazdasági bürokráciának bevonásával tárgyaltunk, megoldáshoz azonban tulajdonképpen nem jutottunk. De nem tudja betölteni szerepét azért sem,
