Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.
Ülésnapok - 1931-50
Az országgyűlés felsőházának 50. ülése . gálatát kellő miértekben teljesíteni nem tudja. Az előttünk fekvő javaslat szerint megadatnék ez a jog a mindeiíkori kormánynak anélkül, hogy annak a köztisztviselőnek ez ellen az intézkedés ellen bármiféle fellebbezése vagy jogorvoslata lehetne. Töcrvénytániiikból még mindig hiányzik a modern állami köziigazgatás egyik legfontosabb instrumentuma, a tisztviselők szolgálati pragmatikája; pedig ez olyan dolog, melyet évtizedek óta sürgetnek az érdekeltek, sürgetnek a^ szakemberek s amely úgyszólván minden párt és t minden kormány programma ába is fel volt véve. Legutóbb a jelenlegi mélyen t. 'kormánynak az úgynevezett nemzeti munkatervében is olvashattuk a 13. pontban a következőket (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): «Megvalósítani kívánjuk a tisztviselői pragmatikát, amely arra lesz hivatva, hogy intézményesen szabályozza a tisztviselőik jogállását, jogait és ' (kötelességeit. Ezzel kapcsolatosan a tisztviselői fegyelmi jog reformját is keresztülvisszük.» Ebből a megígért pragmatikából eddig még nem láttunk semmit, helyette azonban kapjuk a 2. § 2. bekezdésének ezt a b) pontját, amelyről igazán nem lehet elmondani, hogy akár a tisztviselők jogállását (biztosítaná, akár jogaikat megerősítené, sőt ellenkezőleg: ezzel a rendelkezéssel szemlben a tisztviselők jogai úgyszólván illuzóriusokká válnak. Ha kissé közelebbről vizsgáltuk a 2. § 2. bekezdése b. ^ pontjámalk azokat a kitételeit, amelyek megállapítják az okokat, amelyeknél fogva a tisztviselő minden fegyelmi eljárás nélkül elmozdítható hivatalából, ezek között míinidjárt az első a szakképzettség hiánya, amely előttem nagyon aggályosnak és kifogásolhatóinak látszik. Méltóztatnak bölcsen tudni, hogy nálunk minden tisztviselői állás elérése pontos minősítéshez van kötve. Aki a minősítési törvényekiben előírt szakképzettséget nem szerezte meg, azt semmiféle hivatalra kinevezni vagy megválasztani nem lehet, sőt ha a közigazgatás rendezéséről szóló 1929 : XXX. tc.-ben kontemplált közigazgatási szakvizsga intézménye egyszer életbelép, akkor az a tisztviselő, aki a közigazgatás bármely szakában elhelyezkedni óhajt, olyan szigorú, alapos és részletes vizsgáknak lesz kénytelen 'magát alávetni, hogy igazán ember legyen a talpán, ha azoknak a követelmény éknek meg tud felelni. Ilyen tisztviselőt azután, aki ezt a vizsgát sikeresen letette, utólagosan szakképzettség hiánya miatt elbocsátani igazán lehetetlen volna. Hiszen elő fordulhat végre az az eset, hogy valaki' szellemileg megrokkan, hogy szellemi képességei megfogyatkoznak, ezt azonban .nem lehet a szakképzettség hiányának fogalma alá vonni. Különben is a fennálló fegyelmi szabályok szerint az ilyen szellemileg megfogyatkozott tisztviselőt rendes fegyelmi úton is lelhet nyugdíjazni, vagy állásaiból elbocsátani. De még sokkal nagyobb aggodalommal tölt el engem az említett aggályos pontok közül a harmadik, amely azt mondja, hogy egyéb fontos kellékek hiánya miatt is el lehet bocsátani a tisztviselőt. Hogy mik ezek az egyéb fontos kellékek, erre nézve a törvényjavaslat csak ennyit mond (Olvassuk): »Annál az alkalmazottnál, akit a rávonatkozó szabályok értelmében a szolgálat szempontjából miinősíteni kell, egyéb fontos kellékek alatt mindazt kell érteni, amire a. hatályban lévő szabály szerint a minősítés kiterjed«. Hogy azonban mik azok a szabályok, amelyekre a minősítés kiterjed, azt 33. évi december hó 28-án, csütörtökön. 55 ez a törvényjavaslat sehol sem mondja meg. Ezt nem is tudja senki, aki a hivatal kötelékén kívül áll, sőt többet mondok, nem tudják ™ és nehezen is tudhatják meg — maguk azok a tisztviselők és hivatalnokok sem, akik annak a hivatalnak kötelékében állanak. Mind a parlamentben, mind a sajtóban és legutóbb a mi együttes bizottságunkban is szó esett az úgynevezett titkos minősítésről, őszintén mondva, nem tudom, de nem is kutatom, hogy van-e ilyen titkos minősítés, vagy nincs, azt azonban merem állítani, hogyha ma nincs, holnap már lehet. Hogy szabatosabban fejezzem ki magamat, nem gondolom és nem akarom feltételezni a jelenlegi mélyen t. kormányról, hogy titkos minősítéssel dolgozik, mert hiszen a tisztviselőket anélkül is eléggé a 'kezében tudja tartani. Azt is lojálisán feltételezem a mostani miniszter urakról, hogy a 2. § 2. ^bekezdésének ezzel a b) pontjával nem szándékoznlak visszaélni, nem fogják az ő kezükbe leteendő rendkívül^ nagy diszkrecionális hatalmat arra felhasanálni, hogy egyes tisztviselőket — hogy úgy mondjiam — üldözzenek, vagy hogy velük szemben önkényesen járjanak el. Ez a feltevés távol áll tőlem. Ki biztosít azonban minket és ki biztosítja a tisztviselői társadalmat arról, hogy nem jöhet <&gy másik kormány? Nem szükséges annak a kormánynak éppen baloldalinak lennie, lehet- olyan kormány, aimely ezt a kérdést egészen más szempontból fogja fel, amely a kezébe letett rendkívüli hatalmat, mondjuk, egyéni szempontokból, világnézeti vagy pártpolitikai szempontból fogja érvényesíteni és ehhez képest fog az illetékes tisztviselőkkel eljárni. Ne felejtsük, hogy az illető tisztviselőknek semmiféle jogorvoslat vagy semmiféle fellebbezési fórum nem áll rendelkezésére a minisztereknek esetleges önkényes eljárásával szemben. Áttérve az ilyen fegyelmi eljárás nélküli elbocsátásoknak eljárási szabályaira, ezekre nézve is óhajtanék egy-két megjegyzést tenni. Ezeket a szabályokat a 2. § 5. bekezdése sorolja fel. Ezeknek részletezésével nem kívánom untatni a mélyen t. Felsőházat; úgyis méltóztattak bizonyosan elolvasni együttes bizottságunk jelentését, ahol ezek a szabályok nagyon szabatosan és világosan vannak megjelölve. Ezeken az eljárási szabályokon a képviselőházi tárgyalás folyamán néhány fontos vagy legalább is fontosnak látszó módosítás történt. Ezeknek a módosításoknak az volna a céljuk, hogy a tisztviselőket hatásosabb védelemben részesítsék és érdekeiket jobban megvédjék. Ilyen például az a módosítás, hogy abban a 'bizottságban, amely az ilyen eljárás ahá. vont tisztviselő képességeit vagy szolgálatképességét másodfokon van hivatva elbírálni, az úgynevezett öttagú * állandó bizottságban az egyik tagnak mindig a köziigazgatási bíróság egyik tagjának kell lennie. Őszintén megmondom, rendkívül nagy tisztelettel viseltetem kiváló közigazgatási bíróságunk iránt — és meg vagyok győződve, az országban mindenki, — annak teljes függetlenségéről és pártatlanságáról mélyen meg vagyok győződve, azt is hiszem és vallom, (hogy ennek az illusztris testületnek minden egyes bírája át van hatva ennek a bírói függetlenségnek szellemétől. De kérdem: niit tehet egy közigazgatási bíró egy öttagú bizottságban, amelynek többi négy tagja ezzel az attribútummal nem bír? Hiszen azokról az előkelő miniszteriális tisztviselő urakról, akiket a mi-
