Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-50

54 Az országgyűlés felsőházának 50. ülése a szorgalmasabb, az erkölcsösebb megy előre. Félő, hogy a kontraszelekció rendszerét inauguráljuk akkor, amikor áihumanizimius és álszentimentáHzmus alapján igyekezünk ezt a kérdést tárgyalni. (Ügy van! Ügy van!) A? élet »okkal kegyetlenebb. A tisztviselői kart a bírói karral nem leihet összehasonlítani. A híróság független a kormánytól, a tisztviselő' azonban nem. A tisztviselő — hangsúlyozom — eszköz magasabb nemzeti célok érdekében, mint ahogyan eszköz magasabb célok érdekében maga a kormány is. Ha ebből a magasabb szempontból, az önálló magyar nemzetnek a gondolatvilágából nézem ezt a 'törvényjavaslatot, azt hiszem, ez semimi veszedelmet nem jelent, annál kevésibbé, mert akceptáltam Juhász Andor ő exeellenciájának azt az argumentumát, amelyet a bíróság érdekében hangoztatott. En voltam az első, aki azt mondottam, hogy ő exoellenciájának igaza van, tehát (megfelelően módosítsuk a törvényjavaslatot, mert erős határvonalat kívánok vonni a híróság és a tisztviselői kar között. Egészen más az; egyik intézmény, és .egészen más a másaik. A tisztviselői intézmény nem öncél. En nem helyeslem még a Kanisz.-ot sem, mert ez forradalmi időkben született alakulat. Lehetetlennek tartom ugyanis, hogy amikor az igazságügyaniniszter valamilyen ügyben rendelkezik, akkor erről az ügyről, erről a rendelkezésről egy alárendeltje vitaülést tartson. Ez a rendszer még a forradalom egyik maradványa. (Ügy van!) A tisztviselői kar gyakorolja politikai jogait alkotmányos módon, de ne akarjon remonstrálmi és demonstrálni, mert nem ez a hivatása, (hanem egyes egyedüli hivatása a munka. (Ügy van! ügy van! — Elénk taps.) Ezeket azért mondottam talán ilyen pregnánsan, mert szeretném, igenis, szeretném alátámasztani a parlamentarizmust. Szeretném alátámasztani, de az a parlamentarizmus csak akkor felel meg kötelességének, ha lépést tart az élettel és nem a hangulatok eszköze. Ha a parlament nem a demagógia piedesztálja, ha a parlamentben a magasabb érdekek döntik el a kérdéseket és nem egyes partikuláris érdekek. Ha ott nem a hangulat keltése, hanem komoly törvényalkotási munka folyik, amely mindig a jövendőt, de nem a jövendő mandátumot nézi, (Derültség.) — ez utóbbi természetesen erre a Házra nem áll. — ha magasabb, objektív szempontból szemléljük a kérdéseket: akkor a parlamentarizmus nálunk nem fog lejárni. Sziszifuszi munka kell a nemzeti lélek átalakítására, de vállalom e sziszifuszi munkát is, vállalom annak az óriási ellenállásnak leküzdését, amely a magyar közéletben automatikusan jelentkezik minden olyan újítással szemben, amely a kormánytól származik, mert erre az ellenállásra nevelődtünk háromszáz éven keresztül. Ellentállni «csak azért is» a központi hatalomnak, amely központi hatalom azonban ma az öncélú Magyarországot szolgálja. Ennek a közszellemnek el kell tűnnie a közéletből és teremtő magyar szellemnek kell érvényesülnie. Ebből a szempontból ez a javaslat haladást jelent, és ezért ajánlom ennek elfogadását. (Elénk helyeslés, éljenzés, taps.) Elnök: Szólásra következik Bezerédj István ő méltósága. Bezerédi István: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Azt hiszem, az előttünk fekvő törvényjavaslat azok közé a törvényja- ' 1933. évi december hó 28-án, csütörtökön. vaslatok közé tartozik, amelyekben nagyon kevés öröme telik bárkinek is; valószínűleg azoknak sem telik benne öröme, akik tervezték és benyújtották, még kevésbbé nekünk, a törvényhozás tagjainak, akik kényszerítve vagyunk ezzel az üggyel most, a karácsony és újév közötti szünetben foglalkozni. Nagyon jól ismerem és méltányolom is azokat a fontos Okokat, amelyek a kormányt ennek a törvényjavaslatnak beterjesztésére késztették. Az előttem szólott Simontsits ő excellenciája már utalt a hitelélet rendjéről szóló 1931. évi. törvénynek arra a szakaszára, amely a kormánynak kötelességévé teszi, hogy a nyugdíjjavaslat reformját az országgyűlés elé terjeszsze. De azt hiszem, nem csupán ez a formális kötelezettség, hanem még sokkal inkább azok a sürgős és életbevágó érdekek és szempontok késztették a kormányt ennek beterjesztésére, amelyeket a mi együttes bizottságunk jelentése is felsorol s amelyeket egész pregnánsan akként jelöl meg, hogy ezek a takarékosság céljaiba közigazgatás reformja és racionalizálása, az •álláshalmozások megszüntetése és az állástalan ifjúság elhelyezkedésének megkönnyítése. Teljes mértékben belátom, hogy ezek mind olyan fontos érdekek és szempontok, amelyek honorálására a kormánynak mindent el kell követnie, csak kétségemnek vagyok bátor kifejezést adni, hogy ezzel az előttünk fekvő törvényjavaslattal ezeket a célokat sikerül-e igazán elérni, vagy csak akár meg is közelíteni és ha^ igen, ez csak olyan mérhetetlen áldozatok árán fog megtörténni^ hogy ezzel a sokat emlegetett tisztviselőosztálynak, — miként az előttem szólott tagtárs úr ő excellenciája is említette, — ennek a társadalmi osztálynak olyan bizonytalanságát, nyugtalanságát, sőt elkeseredését fogjuk előidézni, amely nem áll arányban azzal az aránylag csekély financiális és még kétesebb racionalizálási eredménnyel, amelyet ezzel a törvényjavaslattal el fogunk érni. A javaslatnak az illetményekre, különösen a nyugdíjakra vonatkozó részével nem kívánok foglalkozni, már csak azért sem, mert magam is nyugdíjas tisztviselő vagyok, tehát egyáltalán nem volna illendő és^ helyes, ha az engem közvetlenül érdeklő kérdésekkel foglalkoznám. Szeretném azonban észrevételeimet elmondani a 2. § második bekezdésének arra a bizonyos odiózus és ominózus b. pontjára, amely eddig is a legélesebb kritikát váltotta ki mindenütt. Ez ellen a pont ellen merült fel úgy a sajtóban, mint a parlament másik házában, de az érdekelt tisztviselői osztály részéről is a legtöbb aggály, erről a pontról tehát újat elmondani nem lehet. Ezekkel a kritikákkal szemben csak ismétlésekbe bocsátkozhatom s előre is bocsánatot kérek a mélyen t. Felsőháztól, ha olyasmit fogok elmondani, amit mások talán másutt már jobb és helyesebb formában elmondtak. (Halljuk! Halljuk!) Mélyen t. Felsőház! Bölcsen méltóztatnak Indni, hogy a 2. § 2. bekezdésének b) pontjában tulajdonképpen miről van szó. Arról van szó. hogy itt egy egészen új és közjogunkban eddig ismeretlen módját statuáljuk annak, hogy a tisztviselőket állásukból el lehessen bocsátani, olyan módját, amely szerint a tisztviselő minden fegyelmi vétség nélkül, minden fegyelmi eljárás mellőzésével, tisztán csak a miniszter diszkrecionális jogának alkalmazásával elbocsátható állásából, ha szakképzettség, szorgalom vagy egyéb fontos kellékek hiánya miatt szol-