Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-50

Az országgyűlés felsőházának 50. ülése csak egy fegyelmezett és magát minden tekintetben a magasabb érdekeknek alárendelni tudó tisztviselőtársadalom végezhet el. Ha tehát én akármilyen kérdést exponálok olyan értelemben, hogy öncéllá emelem fel akár a ti -azt viselői kérdést', akár az egyoldalú munkásproblémát, akár más társadalmi osztályok érdekeit, helytelen úton járok, mert valamenynyiünknek bele kell illeszkednünk a nemzet egyetemes érdekeibe. A parlamenttel szemben a kormány felelős. Ha a kormány visszaélne bármilyen vonatkozásban akár ezzel a törvényjavaslattal, akár mással, azonnal felelősségre vonható. Ez a parlamentarizmus lényegéhez tartozik. A magam résaéről itt is kijelentem, miután említés tétetett róla, hogy a magyar mentalitással ellentétesnek minősítek minden olyan törekvést, amely az egyéni érdekekre építi fel az ország közéletét. Azért, mert nem az egyének az örökkévalók, hanem a nemzet, olyan intézmények létesítendők és támasztandók alá, amelyek a nemzet örökkévalóságát szolgálják. (Elénk helyeslés.) En tehát azt a tendenoiát eleve visszautasítom, mintha ez a törvényjavaslat is azt célozná, hogy a kormánynak o,lyan hatalom adassék a kezébe, amellyel esetleg vissza tud élni. Végre mi is lelkiismeretes emberek vagyunk, de éppen azért felelősségünk tudatában olyain intézkedéseket kellett javasolnunk mind az országgyűlésnek, mind az államfőnek, amelyekkel az országot kívánjuk szolgálni. Nem akarunk diktálni, hanem az életet akarjuk szolgálni; sebesebb tempót akarunk a közéletben, mert különben nem tudunk lépést tartani olyan ^ államokkal, amelyekben ez a sebesebb tempó —

t mondjuk — a mi felfogásunk szerint nem egészen alkotmányos úton éretett el. Igen t. Felsőház! Ezzel a javaslattal a kormány azért állott elő, mert ilyirányú utasítása van az országgyűléstől. Az utasítás^ akként szólt már évekkel ezelőtt, hogy sürgősen terjesszük elő ezt a javaslatot. És itt méltóztassanak egy pillanatig megállani és méltóztassanak megállapítani velem együtt azt, hogy nagyon sokszor aszerint, hogy milyen javaslatról van szó, a legellentétesebb elvi tendenciájú felszólalások hangzanak el ebben a Házban is s a Képviselőházban is. Ha a gazdasági bajok orvoslása a téma, akkor, azt mondják, tessék racionalizálni, ha azonban tisztviselőkérdésről van szó, akkor az a válasz, minek racionalizálni éppen most. Örökös ellenmondásokkal találkozunk az elvi kérdések tekintetében és sokszor nem elegendő tárgyilagossággal. A helyzet az, hogy a magyar közigazgatási apparátus messze túl van méretezve. (Ügy van! Ügy van!) És pedig az egész vonalon. Ezért ebben a Házban is nagyon sokszor méltóztatták sürgetni, hogy tessék a kormánynak racionalizálni. Ha racionalizálni akarok, akkor kell egy nyugdíjjavaslattal jönnöm, mert jogi alapot kívánok a racionalizálás számára teremteni. Ha pedig a nyugdíj ja vaslattal jövök, akkor mi a logikus? A logikus az, hogy igenis elsősorban olyan tisztviselőket kívánok a szolgálatban visszatartani, akik megfelelnek azoknak a minimális követelményeknek, amelyeket a tisztviselővel szemben támasztunk. Egy egészséges szelekcióról van tehát szó. Mert nem volna helyes a jó és kiváló tisztviselők rovására protekcionális alapon azokat megtartani az állami vagy más közszolgálatban, akik nem ütik meg a mértéket. (Ügy van! Úgy van!) A )33. évi december hó 28-án, csütörtökön. 53 szelekció tehát nem embereknek elküldése kenyér nélkül — és itt a téves beállítás, — hanem nyugdíjjal való elküldése. Mert helytelennek tartom, hogy valaki — legyünk egészen objektívek — egy minisztériumban a segédfoga U mazói rangtól egészen a miniszteri tanácsosi rangig fel tudjon emelkedni anélkül, hogy kielégítő munkát fejtene ki, csak ügyesen kelj a kabátokat felsegítenie az elöljáróknak. (Derültség és taps.) Mi, akik katonák vagyunk, azt a rendszert, amely ebben a törvényjavaslatban le van fektetve, egyáltalában nem perhorreszkáljuk. Magam voltam az, aki abból a célból, hogy megnyugtassam a közvéleményt és elsősorban a vezetőtisztviselőket, szorgalmaztam annak a rendelkezésnek a törvényjavaslatba való felvételét, hogy ne a kormány akaratától legyen teljesen függővé téve a tisztviselő sorsa, hanem az államfő magas személye kapesoltassék bele a végső döntésbe. És pedig olyként, hogy osztálytanácsostól felfelé ne a kormány határozhassa el végső fokon a tisztviselők nyugdíjbaküldését, hanem az állam feje, hogy ezáltal módja legyen egy neutrális, magas fórumnak felülbírálni, bogy helyes-e a kormány intézkedése, hogy nem politizál-e a kormány, amikor valamely tisztviselőt nyugdíjba küld egyik vagy másik okból kifolyólag. Erre azt szokták mondani nekem egyesek, akik aggályoskodtak a törvényjavaslat szóbanforgó intézkedésével szemben, hogy: neked szívesen megadjuk azt a jogot, mert feltételezzük, hogy te igazságos vagy. (Gróf Széehenyi Aladár: De! — Derültség.) De jöhet egy más kormány, jöhet egy baloldali forradalmi kormány. Hát t. uraim, ha ilyen kormány jön, akkor mi nem fogunk itt ülni, akkor nem lesz államfő sem, akkor forradalom van és ez a társadalom vessen magára azért, hogy ez bekövetkezhetett. Forradalmakra pedig nem lehet berendezkednünk, fel kell mindenesetre tételeznünk azt, hogy ennek a társadalomnak, amelyet mi reprezentálunk, lesz annyi ereje, hogy nem jöhet forradalmi kormány. (Székács Antal: Polgári váltógazdaság is van!) Ha egy polgári váltógazdaság jön — és ennek a lehetőségében egyetértünk, — akkor az is híven fog alkalmazkodni a törvény szabályaihoz és végrehajtja azt, amit számára a törvény előír. Ezek tehát az én felfogásom szerint nem egészen helytálló argumentumok. Le kell építenem, racionalizálnom kell, de ebihez méltóztassanak megadni a lehetőségeket. Siimontsits ő excellenciája négyévi terminust mondott. Arndt mi javasoltunk, az majdnem ugyanez, azzal a különbséggel, hogyha a négy év múltán nem végeztetett még be a racionalizálás munkája, nem kell új törvényjavaslattal jönnöm, hanem folytatólagosan ' a törvény alapján járhatok el. _ De őszintén megmondom, nem is tudom, miért méltóztatnak félni az úgynevezett fegyelmi szakaszoktól. En azt a tisztviselői kart, amely szolgálatát száz százalékig teljesíti,, nem kívánom megfegyelmezni. Nekem és mindenkinek, aki felelős állásban van, az az érdeke, hogy a tisztviselő elsőrangú legyen. Elsőrangú tisztviselőnek nem kell félnie semmiféle szigorú szalbálytól, de a másod- és harmadrangú tisztviselőknek igenis kell gondolniok arra, hogyha nem teljesítik kötelességüket olyan mértékben, mint ahogyan azt a közérdek kívánja, akkoa* igenis levonatik velük szemíben a konzekvencia. (Helyeslés.) Az egész viliág a szelekcióra van felépítve. Az egész világon az erőseibb, a tehetségesebb.