Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-67

450 Az országgyűlés felsőházának 67. ülése hogy az intézetnek van 6345 ügyvédtagja, az i évi díj 131 pengő, a hátralék pedig 1,500.000 pengőre rúg, úgy, hogyha a hátralék egyenletesen volna elosztva, akkor minden tag másfélévi nyugdíjjal volna hátralékban. Minthogy pedig sokan pontosan fizetünk, ennek folytán van ügyvéd, aki 2—3—4 évi hátralékkal adós a nyugdíjintézetnek. t Nagyon helyesen mondta ő méltósága, hogy a javaslatnak éppen az a célja, hogy ezen a mostani állapoton változtasson. Lehetetlenség az, hogy ötmillió pengő vagyonból 1,500.000 pengő kétesértékű kinnlevőség legyen. Ennekfolytán a miniszter úr szankciót keresett arra, hogy a mai állapot megszüntethető legyen és a kinnlevőségek pontosan befolyjanak. Itt van a kérdés súlypontja. En teljesen osztozom a miniszter úr ő nagyméltósága felfogásában. En, mint jogász is azt állítom, amit ő nagyméltósága állít: ellenszolgáltatást nem kívánhat az, aki maga nem szolgáltat. Az jogszabály, hogy aki igényt tart nyugdíjra, annak tessék pontosam fizetni. Abszolút igaz az is, hogy egyenesen nem fér össze az igazsággal és a méltányossággal, hogy egyik ügyvéd helyett a másik ügyvéd fizessen nyugdíjjárulékot és egyiik^ ügyvéd esetleg száz más ügyvéd helyett teljesítse a befizetéseket. Ennek folytán tényleg itt volt a legfőbb ideje, hogy ő nagyméltósága intézkedjék ennek a mostani állapotnak a megszüntetésére nézve és találjon sza.nkciót a mostani állapotok eltüntetésére. Aki a miniszter úr ő nagyméltóságának ezzel az álláspontjával szembeszáll, aki azt mondja, hogy nyugdíjat kapjon az, aki nem fizet, végeredményben azt érné el, hogy a nyugdíjintézeti járandóság alamizsna volna és nem jog. Kétségtelen, hogy ez az álláspont nem képviselhető és csak gazdaságilag naiv vagy népszerűséghajhászó demagógia mondhatná azt, hogy a miniszter úr ezen álláspontja nem helyes. Idáig tehát ő nagyméltóságával teljesen egy véleményen vagyok, mert szankciókat alkalmazni kell. Itt jön azonban az ellentét a miniszter úr ő nagyméltóságának álláspontja és az én álláspontom között. A törvényjavaslat ugyanis a szankciót abban a — véleményem szerint — brutális formában alkalmazza, hogy azt az ügyvédet, aki fizetőképtelenség okából nem <képes eleget tenni fizetési kötelezettségéneik, egyszerűen kizárja az ügyvédi kamara lajstromából és egyszerűen lehetetlenné teszi az ilyen ügyvédekre nézve az ügyvédi mesterség folytatását. En ismerem az ellenargumentumokat. Ö nagyméltósága joggal mondhatja, hogy ez már 26 év óta így van. Eddig is az volt a jogszabály, hogy aki nem fizet, azt ki kell zárni. E jogszabály azonban sohasem volt komolynak vehető, e jogszabály alapján komoly mértékű kizárás sohasem történt. A nyugdíjintézet 26 esztendeje áll fenn és összesen száz embert sem zártak ki ezen a címen a nyugdíjintézet tagjai sorából. Mindig az volt a felfogás, hogy ilyen esetben könyörületesnek kell lenni. A m. kir. Kúria ügyvédi tanácsia i<* folyton könyörületes volt. A kérdést elnagyolták, nem vették túlságosan komolyan, 26 év alatt nem volt összesen száz kizárt ügyvédtag sem. Az új törvényjavaslat azonban egészen határozott szankciókat kíván. Az új törvényjavaslat szerint mindenkit ki kell zárni, aki nem fizet pontosan. Itt nincs többé kíméletnek, helye. Itt nem arról van szó, hogy akar-e az illető fizetni, vagy nem; akkor is ki kell zárni 1934 december 20-án, csütörtökön. az ügyvédi kamara tagjai sorából, ha akar, de nem tud fizetni. Ha pedig a választmány ezt a kizárást nem eszközölné, akkor a választmányi tággal szemben fegyelmi eljárásnak van helye, a választmányi tag anyagi felelősséggel tartozik, a választmányi taggal szemben bírságot lehet alkalmazni, úgyhogy nem kétséges, hogy ez a szankció olyan komoly, hogy a kizárás tényleg, effektive meg fog történni. Mélyen t. Felsőház! Teljesen megértem a miniszter úr ő nagyméltósága álláspontját ebben az irányban is. A miniszter úr azt mondja, teljes joggal; nekem nem ideálom az ágyrajáró ügyvéd, nekem nem ideálom a hónapos szobában lakó ügyvéd. Az ügyvédnek legalább annyi bizalmat kell ébresztenie a kliensben, hogy eleget tud tenni ennek a százpengős fizetési kötelezettségnek. Aki ennek eleget tenni nem tud, az nem méltó arra, hogy helyet foglaljon az ügyvédi kamarák lajstromában, hogy klienseket fogadjon és a kliensek ügyeit képviselje. Ez f az álláspont, szerény véleményem szerint, túlságosan kegyetlen, túlságosan kegyetlen azért, mert nem sporadikus esetekről van szó. A Budapesti Ügyvédi Kamaránál ma az az állapot, hogy az 1934. évre a 3250 budapesti kamarai ügyvédtagból 2100 ügyvéd a tagdíjával hátralékban van; 1934-re 2100 ügyvéd egyáltalában semmit be nem fizetett. Amikor ilyen borzalmas számmal állunk szemben, akkor nem mondhatjuk azt, hogy mindenkit ki kell kergetni a kamarából, aki nem fizet, mert az ügyvédi nyomornak olyan mérhetetlen nagyságával találkoznuk, amely egyenesen megdöbbent mindenkit. Az ügyvéd nem tudja, hogy holnap mit fog enni, az ügyvédné nem tudja, hogy miből fogja eltemetni holnap férjét, ha meg fog halni. A társadalomban., miként maga a jelentés mondja, a legtöbb öngyilkosság az ügyvédeknél fordult elő és az ügyvédi nyomor egyre meglepőbb és megdöbbentőbb. Igaza van ő nagyméltóságának, amikor azt mondja, hogy igen, de az 1934. évi II. te. alapján adott egy ötesztendős kedvezményt, amely idő alatt be kell fizetni részletekben a tagdíjakat és íme, 1934-ben nagyon sok ügyvéd tényleg teljesítette a befizetéseket, csak 385 olyan ügyvéd volt, aki a befizetést nem teljesítette. Mélyen t. Felsőház! Ez így van valóban. A törvény meghozatala után sok ügyvéd a kamarai tagdíjakat megfizette, azonban nem szabad megkérdezni, hogy hogyan. Ez a kamarai díjfizetés kapcsolatos volt azzal, hogy a kamaránál ügyvédi választások voltak, a választójog pedig kapcsolatos volt a díjak megfizetésével. Igen sokért tehát a választási jog érdekében fizették meg a kamarai tagdíjakat a választási pártok. Igen sokért a kamarai tagok szolidaritása fizette meg a részletet. Megnyíltak a filléres erszények; azonban ennél is sokkal borzasztóbb volt az, mikor sem a választási irodák, sem a kamarai tagok nem fizettek, hanem megtörtént a zálogházba való vándorlás, az írógépek elzálogosítása. A szemérmes ügyvédeknek ez a kiabáló némasága megdöbbenéssel kell. hogy eltöltse az egész társadalmat. Nem hangulatokat akarok itt festeni a mélyen t. Felsőház elé, csak el akarom mondani például azt, hogy van egy ügyvédi otthon és az ügyvédi otthonban van egy temetkezési egylet. A temetkezési egylet tagjai között eddig előfordult 71 haláleset. Ebből a 71 halálesetből 17 ügyvéd lett öngyilkos, tehát a temetkezési egylet tagjai sorából minden negyedik ügyvéd öngyilkos lett. En attól tartok, hogy amikor