Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-67

Az országgyűlés felsőházának 67. ülése azt mondja a törvényjavaslat igen bölcsen és igen nagy jószívűséggel, — amiért külön köszönettel tartozom a miniszter úr ő nagyméltóságának — 'hogy nem fosztom meg az ügyvéd leszármazóit a nyugdíjjogosultságtól, ha a törléstől számított fél esztendő alatt az ügyvéd meghal, ezáltal egyenesen az, öngyilkosság felé kergetjük az ügyvédeket, attól félek, hogy egyenesen csábítunk az Öngyilkosságra. Mélyen t. Felsőház! Előfordult az, hogy egy ügyvéd felvett a kamarától 30 pengő segélyt, azzal kifizette a temetkezési egyleti j díjait, azután elment a járásbíróságra a IV. emeletre és onnan leugrott. Megírta a kamarának: 2000 pengő temetkezési segélyt kapok és 2000 pengő segélyért érdemes meghalni. Olyan példátlan ügyvédi nyomor van, hogy e mellett az ügyvédi nyomor mellett ez a rendelkezés, amely fegyelmi eljárás nélkül kizárja az; ügyvédet a kamarai tagok lajstromából, ha nem fizet pontosan, felfogásom szerint olyan eszköz, amelyet ez az egyébként jogos cél sem szentesíthet. Pap József ő méltósága azt mondta, hogy teljesen elhibázott dolcg volna itt numerus claususról beszélni. Igaza van ő méltóságának, ez nem numerus clausus, hanem ellenkezője a numerus claususnak. Numerus clausus az, amikor lezárják a sorompót, amikor nem lehet bejutni egy testületbe. Itt ellenkezőleg kinyitjuk a sorompót és kikergetjük abból a testületből azt, aki már abban benne van. Ez olyan numerus clausus, amely a legvisszataszítóbb, mert ez vagyoni numerus clausus. Nekem az a felfogásom, hogy ez az intézkedés túllő a célon. Azt hiszem, hogy a miniszter úr ő nagyméltósága kénytelen lesz később visszavenni ezt a rendelkezést. A miniszter úr ő nagyméltósága csinált egy kitűnő törvényt, megcsinálta a zugirászatról szóló törvénye. Ez a törvény súlyosan bünteti a kontárkodó zugirászokat. De azt hiszem, hogy egy új társadalmi rend fog keletkezni: a képesítéssel bíró, a diplomával rendelkező, kvalifikációval bíró ügyvédeknek zugirászkodó társasága. Ezek nem olyan egyszerű kérdések. Pontosan tudom és nagyon jól érteim, a miniszter úr álláspontját — voltam bátolrí eatí hangoztatni — és az intenciót teljesen 'helyeslem' is. Itt nem: arról van szó, hogy a javaslat neun jó. A javaslat jó és indokolt, de ez az eszköz olyan, amely véleményem szerint netm tartható fenn. Ezt nemcsak én mondom. Az ügyvédi kamara képviseleti közgyűlése 1934 november hó 29-én éppen Pap József ő méltósága elnöklete alatt hozott egy határozatot, amely kimondotta azt, hogy a 7. és 8. §-okbam foglalt rendelkezésekkel szemben felirattal fordul a törvényhozáshoz, mert a kamarák lajstromából való ez a kizárás, ez a kikergetés, a foglalkozástól való megfosztás a kamara felfogása szerint is olyan nagy tömeget fog érinteni, hogy ez végeredményében a törvény végrehajthatatlanságát fogja eredményezni. Azt hiszem, hogy a jövő kedvéért, azért, hogy a jövőben legyen valakinek 532 pengő nyugdíja, nem lehet megölni a jelent. Nekem az a felfogásom, hogy az intézményt nem szabad megerősíteni úgy, hogy az intézménynek éppen azok a tagjai pusztulnak el, akik miatt az intézmény létesült. Ezek azok az okok, amelyek számomra a javaslat elfogadását nem teszik lehetővé. Hozzá kell meg tennem azt is, hogy — miként Pap József ő méltósága helyesen mondotta — a ja193 U december 20-án, csütörtökön. 451 vaslat 29. §-ában van egy rendelkezés arról, hogy a kamarák kapnak bizonyos állami támogatást az aggkori ellátás céljaira. Az aggkori állami támogatás 200.000 pengő volt a legutolsó két költségvetéshen, azonban ez hosszas harcok eredménye volt; az igazságügyminiszter úrnak nagyon-nagyon kellett erőlködnie, hogy a pénzügyi kormányzattal ezt a 200.000 pengős minimális tételt el tudja fogadtatni. En appellálok a mélyen t. Felsőházhoz. Nekem semmi jogom sincs ahhoz, hogy itt az ügyvédek nevében beszéljek, nekem semmi jogom sincs ahhoz, hogy felemlítsem azokat az érdemeket, amelyeket a magyar ügyvéd a magyar haza és a magyar nemzet szolgálatában szerzett. De megemlítem, hogy az a meggyőződésem, hogy a magyar judikatúra azért olyan fényes, azért áll meg európai viszonylatban is a legelső helyen, mert a magyar ügyvédben mindig volt elegendő lelkesedés, lendület és esprit, hogy kifejlessze a magyar judikatúrát, a magyar jogszolgáltatást. Azt hiszem tehát, hogy a magyar ügyvédség joggal kívánhatja meg azt, hogy ez a minimális 200.000 pengő ne függjön feltételektől, hanem fix-tételként állíttassék be az állami költségvetés keretébe. r , A magyar ügyvédség mindig megtette a maga hazafias kötelességét, mindig ott állott az üldözöttek mellett. Még a legszomorúbb korszakában ennek a nemzetnek, a proletárdiktatúra ideje alatt is odaállott bátran az ügyvéd, amikor matrózlegények voltak az elnöki székben és védte a matrózlegényekkei szemben anyagi ellenszolgáltatás nélkül az üldözötteket, akik gyakran teljesen támogatás nélkül állottak abban a borzalmas korban. A magyar ügyvédség tehát — amely számos közterhet visel — joggal kívánhatja meg azt, hogy ez a minimális 200.000 pengő fix tétel gyanánt legyen beállítva az állami költségvetésbe. Be is fejeztem felszólalásomat, azonban még a következő kijelentést óhajtom tenni. Annak ellenére, hogy a javaslatot nem fogadom el, őszintén kijelentem, hogy a, miniszter úr ő nagyméltósága személye iránt a legteljesebb elismeréssel vagyok, őszintén kijelentem, hogy a miniszter úr igazságügyi politikája iránt ellenzéki pártállásom ellenére bizalommal vagyok. Sőt továbbmegyek: én a miniszter úr ő nagyméltóságának egyenesen hálával tartozom azokért a ténykedéseiért, amiket eddig az ügyvédség érdekében eszközölt., A zugirászatról szóló törvény, az 1934. évi II. toikik, amely behozta az ötéves kedvezményt, az illetékamnesztia, mind-mind olyan nagyjelentőségű cselekmények, amelyekért minden magyar ügyvéd hálás a miniszter úr ő nagyméltóságának. Az, hogy minden évben igazán gigászi harcokat folytat azért, hogy legalább 200.000 pengő vétessék fel a budgetbe, olyan teljesítmény, amely minden hálánkra érdemes. Azt kívánom, hogy legyen módja a^ miniszter úr ő nagyméltóságának megcsinálnia az új ügyvédi rendtartást, s így munkaalkalmat teremteni, amit volt szíves egyébiránt kilátásba is helyezni legutolsó bizottsági ülésünkön is, az én felszólalásomra adott válaszában, úgy hogy én személy szerint elismeréssel és hálával vagyok a miniszter úr ő nagyméltósága iránt. Ez nálam sem nem taktika, sem nem frazeológia, tőlem ilyen érzés idegen, nálam komoly meggyőződés az elismerés is, a hála is. Kegyeskedjék azonban be-