Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-49

34 Az országgyűlés felsőházának U9. ülése 1 rint a hitelező köteles ügyvédet venni és méltánytalan, ha amellett, hogy nem hajthatja be követelését, még költséget sem számíthat majd fel, még akkor sem, ha az adós sokkal jobb helyzetbe jut és már képes volna fizetni. A másik igen súlyos érv a rendelet ellen az, amelyet már ismételten hangoztattam törvényhozói működésem alatt, hogy a rendelet tönkreteszi a telekkönyvi jogot és a telekkönyvben való bizalmat. Emlékszem rá, amikor tárgyaltunk a külföldi pénznemekben való bekebelezési lehetőségéről, amikor tárgyaltunk a jelzálogkölcsönökről, amikor tárgyaltunk különböző telekkönyvi dolgokat, ismételten felhívtam a t. Ház figyelmét arra, hogy nem lehet jogalkotást ötletszerűleg keresztülvinni, nem lehet rendeleteket kiadni a fennálló élő jog ellen és nem lehet az egész rendszert semmivé tenni azért, mert egy átmeneti rendeletet akarnak hozni. Maga az nagy hiba volt, amikor megengedtük, hogy a tulajdonos rangelsőbbséget tarthasson fenn magának a kifizetett adósság dacára a telekkönyvben. Már ez is olyan nagy bizonytalanságot okozott nemcsak telekkönyvi téren, hanem a hitel terén, a gazdasági életben is, hogyha a kormány ezt figyelemmel kísérte volna, nem hiszem, hogy újból hozzá mert volna nyúlni a telekkönyvhöz és engedte volna, hogy a védettség révén, egyes adósok — hangsúlyozom, hogy mindig a roisszhiszeműekről beszélek, mert hiszem sokan önhibájukon kívül adósodtak el — játszhassanak a saját hitelezőjükkel, ami azután kihat másokra és kihat az egész gazdasági és hiteléletre. Nem hiszem, hogyha a kormány ezt látta volna, ebbe belement volna. Mert mi ennek a következménye? Először is tisztában vagyunk és voltunk mindig azzal, hogy mit jegyeznek fel az A. B. C.-lapokra. Nem. magamról, mint ügyvédről beszélek, hanem beszélek az életről, az emberekről, a földbirtokosokról, vagyis a földdel, ingatlannal rendelkezőkről, szóval beszélek az egész magyar népről, de beszélek a külföldiekről is, akik rendszerünket ismervén, arra támaszkodva végezték az ő gazdasági tevékenységüket. Most odajön egy új dolog, amelynek még nem is találják meg a jogi rendszerét, sehol sincs beiktatva a törvénytárba, hanem valahol keresni kell egy rendeletet és talán rá fognak találni valahol a telekkönyvtárban, de a legjobb esetben csak a pénzügyigazgatóságoknál, vagy egy-egy bank kasszájában találnak rá arra a rendeletre, melyre az egész telekkönyvi módosítást alapítják. Ennélfogva ezt is olyan dolognak tartom, ami miatt az egész rendszert ellenzem. Egy másik dolog az, hogy nem is lesz olyan könnyen az egész dolog keresztülvihető. Most méltóztassanak elképzelni, mit jelent az, hogy meg kell alakítani a felügyelő hatóságot, meg Icell alakítani külön a száz aranykoronán felüli ingatlanokra fennálló védettség esetén a hitelezők bizottságát. Látjuk, hogy most is, amikor megengedtetett az, hogy maga a földtulajdonos legyen- egyúttal önmaga zárgondnoka, mennyi kellemetlenség, mennyi visszaélés, mennyi perlekedés és mennyig feljelentés származik ebből, mert hiszen akárhányszor az a tulajdonos a legjobb indulat mellett sem tudja elvégezni a saját zárgondnoki teendőjét, vagy ha el tudja is végezni, a hitelezők nem bíznak benne és azt hiszik, hogy az adós mint zárgondnok kijátszotta a hitelezőjét. Mondom, ha 93$. évi december hó lU-én, csütörtökön. ezt látta és figyelembe vette volna a kormány, akkor látnia kellene, hogy nem ez az az út, amelyen mennie kell, hanem ha már erre az útra ment, akkor radikálisabban oldhatta volna meg ezt a kérdést a, kényszeregyezség keresztülvitelével. Ez a kényszeregyezségi rendszer, amelyet csak a háború utolsó idejében és azóta rontottak el, amikor életre keltették, egyik legszebb jogintézmény volt s mint csődöt megelőző eljárás a gazdasági életen igen sokat segített. Inkább rátérnék erre a kényszeregyezségre. Ezzel lehet a külföldi relációban is az adott viszonyokhoz képest a tőketartozást is leszállítani, nemcsak a kamatokat. Es ezt nemcsak én hangoztatom, de külföldi hitelezőink ismételten is megmutatták, hogy ők is ezen a nézeten vannak, legalább is egyrészük. Ha ez így van, akkor én e helyett az egész rendszer helyett nyugodt lélekkel be merném hozni a kényszeregyezségi rendszert, mert ez legalább tisztázná a vagyoni helyzetet. Helytelen a kormánytól, állandóan adóemelésből befolyt jövedelmekből vagy adósságcsinálásokból bizonyos támogatásokat adni. Itt is az történik, hogy felveszünk a Nemzeti Banktól kölcsönt csak azért, hogy ezáltal segítsünk a gazdákon, azután prémiumokat adunk, csakhogy kivitel legyen, ugyanakkor pedig ráfizetünk a kivitelre, és a többi. Mondom, ehelyett sokkal helyesebb, ha tiszta helyzetet teremtünk és ha kisebb számokkal fogunk is dolgozni, de azok a kisebb számok reálisak lesznek és így nemcsak az adós fogja tudni, hogy mivel tartozik, hanem a hitelező is tudja, hogy mivel lehet és kell neki számolnia és azután az ő életét és az ő gazdasági működését hogyan rendezze be. i Ennélfogva anélkül, hogy indítványt terjesztenék be, kénytelen vagyok azt kérni a kormánytól, hogy igyekezzék úgy átalakítani ezt a mai gazdasági életet, hogy az a helyesen lefolytatandó kényszeregyezségi eljárás alapján tisztázza a viszonyokat, rendezze az adósságok kérdését és ne méltóztassék azt várni, hogy otniajd jönni fog egy jobb jövendő, ameddig mi itt fogunk vegetálni, mert hiszem, hogy sokkal jobban meg tudjuk magunknak csinálni ezt a jövendőt, ha túltesszük magunkat ezeken a nagy számokon és ezekéin az adós- és hitelező-veszekedéseken, mintha várni fogjuk azt, hogy jönni fog a gazdasági élet olyan felújhodása, amikor azután mindenki hozzá tud jutni mindenhez. Azt hiszem, hogyha bármily nagy bizalommal vagyunk is a jövő fejlődése iránt, nem szabad annyira naivnak lennünk, hogy a legközelebbi egy vagy két évben olyan változást várjunk a gazdasági életben, hogy mindenen, ami van, a gazdaadósságokon, az ipari eladósodáson, mindenen túl tudjuk magunkat tenni és arra számíthassunk, hogy átmenti két év az, amit nekünk csak ki kell húznunk és azután itt lesz a hét bő esztendő. Ha pedig erre nem számítunk, akkor kell, hogy gyökeresen próbáljunk gondoskodni a dolgokról, nem újabb adósságok csinálásával, hanem az adósságok olyan elrendezésével, amely a hitelező és az adós méltányos igényét, hangsúlyozom, mindig egyéni elbírálást véve alapul, kielégíti. Amint hallom, azt mondják, hogy ennek egyik akadálya az, hogy nincs pénz, nincs^ tőke, amivel rendezhessünk. Voltam bátor itt már felvetni azt is, hogy szemben a pénzügyi tudósoknak elméletével, nem tartom az egyetlen lehetőségnek azt, hogy a kibocsátott bankjegyek alapja kizárólag csak arany legyen. Az itt elhangzott legszebb felszólalásokat is, melyek ve-