Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-49

Az országgyűlés felsőházának %9. ülése 1933. évt december hó 14-én, csütörtökön. 35 lem szemben álltak, ékesen cáfolja meg a mai tény, hogy ma már nemcsak az arany az alapja a mi bankjegyünknek. Nem tudom megérteni, hogy amikor az emelkedés idejében volt nekünk a bankjegyünk mellett államjegyünk is, miért ne lehetne ma! Eis talán még most sem késő; miért ne lehetne nekünk pénzt ki bocsátanunk, amelynek fedezetét a föld képezné és erre a fedezetre kibocsátott pénzzel kifizetni a gazdaadósságot. Ez egyenlő a most javasolt helyzettel, mert a Nemzeti Bank ma sem válthatja be aranyban a bankjegyeit és a kormánynak az ő állani jegyeit éppen úgy nem kellene rögtön földre vagy aranyra beváltani. Nem hiszem, hogy kevésbbé bíznánk abban a

; pénzben, amelyet a magyar kormány pupillárisan fedezve, vagy még a pupillárisnál is jobban, törvényben előírt módon fedezve kibocsát, mint azokban a bankjegyekben, amelyeket egy társaság bocsát ki és amelyeknek fedezete az^ előbb ismertetett módon egy bizonyos mennyiségű arany. Nem hiszem, hogy ez akadályokba ütköznék, különösen ma, amikor tisztában vagyunk azzal — és ezt kell ismerniök a pénzhez legjobban értő embereknek is, — hogy a mai nehéz helyzetet részben az is okozza, hogy nincs elég pénz forgalomban. Nem hiszem, hogy ne látnák be azt, hogy a megélhetést nemcsak az nehezíti, hogy nincs forgalom, hogy az árak alacsonyak, hogy a jövedelmek kicsinyek, hanem nehézzé teszi elsősorban az, hogy nincs pénz, amellyel a kereskedelmi életet alinientálni lehetne, amellyel dolgozni lehetne. Ma megtörténik az,, hogy ötezer lakosú faluban nem lehet száz pengőt összehozni, amivel egy százpengőst fel lehessen váltani és hárman-négyen nem tudnak száz pengőt összeadni, mert nincs. Nem tudnak értékesíteni, mert nincs, aki vegyen, nem tudnak eladni körzetükben pár fillér árát, mert a másik nem tud pénzhez jutni. Nem tud pénzhez jutni nem azért, mert nem volna értékesíthető je, hanem, mert ő sem tudja az árút tovább adni, mert nincs pénz a forgalomban. Nem hiszem, hogy ilyen körülmények között ne lehetne erre az útra térni ahelyett, hogy folyton vagy a külföldön keresünk kölcsönöket, vagy pedig ilyen módon itt adósodunk el és ezzel szerény nézetem szerint a gazdasági életnek semmit sem használunk. Mint ahogyan — és ezt meg kell említenem — például nem használunk sem hitelünknek, sem gazdasági életünknek akkor sem, ha folytatjuk azt az eljárást, amelyet most a kormány követett, am&or megengedte, hogy igazán potom pénzért külföldre vigyék a búzánkat fináncpengő ellenében. Már ha egyszer megállapítottuk, hogy tényleg nem vagyunk fizetőképesek és nem tudunk ilyen kamatokat fizetni és én is — hár az egész eljárással nem értettem teljesen egyet — helyeseltem a befizetett kamatok zárolását, most helytelenítem, hogy a kormány egyszerűen feloldja a zárolás alól a pénzeket és így ezeket a rendkívül olcsó búzával egyszerűen a külföldre lehetett vinni, amivel tényleg elvonta előlünk a folyó évben azt a nagy mezőgazdasági bevételt, amelyből részben elő lehetett volna segíteni a mezőgazdaság talpraállását. Ha már kivitték azt a búzát, meg kellett volna kötni azt, hogy milyen áron szabad kivinni és ennek az árnak egy részét tényleg az állami élet céljaira kellett volna felhasználni. De rendkívül messze vezetne, ha ezekkel a dolgokkal, tovább foglalkoznám. Ezért nem is térek el most már más irányba, hanem visszatérve a rendeletre és a javaslatra, azt mondom, hogy követtem a miniszterelnök urat, aki tegnapelőtt azt mondotta, hogy névjegyére a testvériség és őszinteség van írva. Követtem őt, mert a legjobb keresztényi szeretettel igyekeztem előadni azt, amit az ország érdekében szükségesnek és a gazdajavaslat érdekében helyesnek tartanék anélkül, hogy nekem csak módom is lenne arra, hogy ezeket a gondolatokat magam vihessem keresztül. Átadtam ezeket a gondolatokat azért, hogy a kormány, amelynek különben nem vagyok a pártjában, felhasználhassa őket további működése során. Őszinteséget is használtam, mert egészen nyiltan megmondottam, hogy miket találok hibának, miket találok nemcsak a rendeletben, hanem az, ő működésében is olyanoknak, amiket nem tudok követni és hogy mik azok, amik miatt én ezt a javaslatot nem tudom elfogadni. De nekem ezzel szemben szintén kérnem kell valamit a kormánytól a testvériség és az őszinteség jegyében. Ha a miniszterelnök úrnak és — hiszem — az egész kormánynak a névjegyén rajta van ez a két szó, de ez a két szó nemcsak a névjegyükön, hanem a szívükben és gondolkozásukban is benn van, akkor azt kell kérnem, hogy ma, amikor ilyen nehéz viszonyok között vagyunk, ne avval töltsék az időt, hpgy politikai pártokat alakítanak és robbantják a pártokat a fővárosban is, ne azzal töltsék az időt, hogy egymással veszekednek kint és bent r

és igyekeznek szétrobbantani még azt a kereszténypártot is, amely pedig a legnehezebb időkben jött és mentette meg és hozta rendbe a fővárost. Ne akarjanak gáncsot vetni azoknak, akik önzetlenül dolgoznak immár másfél évtizede azon, hogy a főváros az lehessen, ami: a szűz máriás zászlós Magyarország fővárosa, hanem értsék meg azt is, hogyha vannak olyanok is, akik nincsenek az ő pártjukban, de vannak gondolataik, vannak jóérzéseik, vannak szándékaik, vannak céljaik az ország érdekében, ezeket szeretnék, ha máskép nem, a kormány útján érvényesíteni. De ne mondják azt, hogy ezeket csak úgy lehet érvényesíteni, ha a kerékbetört kalászt a nemzeti színnel a g07nblyukba tűzzük, hanem érvényesüljenek ezek abban a munkában, amely az ország érdekében szükséges, amit mindannyian egyformán kívánunk. Ennélfogva bármennyire is szeretném az egyhangú, önzetlen, vállvetett működést, csak akkor tudnám támogatni ezt a törvényjavaslatot és ezt a rendeletet, ha azokat a gondolatokat tartalmazná, amelyekre rámutatni voltam bátor és nem lennének benne azok a hiányok, amelyeket a gyakorlati érvényesítbetés akadályaiul megállapítottunk. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik Hoepfner Guido ő méltósága! (Felkiáltások: Nincs itt!) Nincs itt, tehát következik Morvay István Ő méltósága. Morvay István: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! Az én tiszteletteljes kérésem a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságához az., hogy ne feledkezzen meg a vidéki kézműves kisiparosokról és kiskereskedőkről, hanem részesítse a körülbelül 200.000 kisiparost és sokezer kiskereskedőt is ugyanabban a kedvezményben, amiben a földmívelőket részesíti. Nem tudom ugyanis elképzelni azt, hogyha egy apának van három gyermeke, azok közül az egyiket előnyben részesítse, többiekről pedig megfeledkezzen. A mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem mégis csak egy család, ezért szeretném, ha mindegyikről gondoskodás történne, mindegyiket ugyanabban az elbánásban részesítenék, amiben a földmívelést. Nem sokallom azt a 175 milliót, amit erre a célra felhasznál5*