Felsőházi napló, 1931. III. kötet • 1933. december 13. - 1935. március 8.

Ülésnapok - 1931-65

Az országgyűlés felsőházának 65. ülése 193A- évi június hó 21-én, csütörtökön. - 419 tummal körülbelül 1320 millió liter fogyasztási tej áll szemben; tehát körülbelül 340 millió li­ter olyan tej marad fenn, amely csak mint ipari tej értékesíthető, vagyis amely csak fel­dolgozás után kerülhet forgalomba, akár mini tejtermék, akár pedig mint vaj. Miután azon­ban ezt az egész mennyiséget, vagy a vaj leg­nagyobb részét nem lehet belföldön értékesí­teni, hanem nagyrészét exportálnunk kell — a múlt évben 345 vágón vajat exportáltunk — lényegesen kisebb árért, mint amennyi a vaj tulajdonképpeni valódi értéke volna, tekintettel arsra, hogy a transzportköltségek az érték lé­nyeges részét felemésztik: egy árkiegészítő alap létesítése vált szükségessé, amelynek a ter­hére bonifikáltatik az így feldolgozandó tej. Hogy ez az árkiegészítő alap megfelelően működhessék, elsősorban természetesen kemé­nyen, erősen, kézben kell tartani azt a tej­mennyiséget, amely Budapestre jön és vi­gyázni kell mindarra az illegálisan Budapestre érkező tejre, amely árkiegészítő alapot nem fizet. Annakidején még Purgly Emil földmíve­lésügyi minisztersége alatt bocsátották ki az első rendeletet, amely szabályozni kívánta ezt a kérdést; később Kállay minisztersége alatt az úgynevezett 5000-es számú rendelet látott nap­világot, amely rendet kívánt teremteni ebben a kérdésben. Legjobb meggyőződésem szerint rendet is tudott volna teremteni, ha az abban lefektetett intézkedéseket hiány nélkül végre­hajtották volna. Ez azonban, sajnos, nem tör­tént meg abban a mértékben, amilyen mérték­ben felfogásom szerint még kellett volna tör­ténnie. Ennek következtében nyomatékosan felkérem a miniszter urat arra, hogy ennek az 5000-es számú rendeletnek az intézkedéseit hajtsa végre, mert éppen azokkal a bajokkal kapcsolatban, ^ amelyek az olasz állatvám fel­emelésével előállhatnak, saját erőnkre leszünk utalva és ez az egyedüli bevételi forrás, amely­ből a termelő gazda havonta bizonyos kész­pénzhez jut, amely készpénzből a gazdaságá­hoz legszükségesebb anyagok beszerzéséről gon­doskodni tud. Sajnálom, hogy a most elmondottakkal egy bizonyos kontroverziába kerülök Waldbott Ke­lemen báró igen t. felsőházi tagtársammal, mint a Szőlősgazdák Egyesületének országos elnökével, ö beszédében felemlítette azt,, hogy a szőlősgazdáknak az a követelésük, hogy bizto­síttassék részükre egyedül és kizárólag úgy a Magyarországon forgalomba kerülő fogyasz­tási italszesz, valamint az ecetszesz gyártása és vétessék ez ki a szeszérdekeltség impériuma alól. Ez oly nehéz kérdés, amellyel incidentaliter foglalkozni nem lehet és talán ma nincs is meg számomra az a lehetőség, hogy ezt a kérdést olyan részletesen exponáljam, amilyen részle­tességgel ezt exponálni kellene, hogy mindenki világosan lásson benne. En csak egy pár ada­tot szeretnék felsorolni annak illusztrálására, hogy szerény felfogásom és legjobb meggyőző­désem szerint ennek a kérdésnek a szőlősgaz­dák érdekében történő ilyen megoldása nem­csak hogy nem használ jóformán semmiféle vonatkozásban a szőlősgazdáknak, hanem más­felől tönkre is teheti Magyarországon a szesz­termelést. Miért van ez így? Hozzá kell tennem, hogy nekem, mint az Országos Mezőgazdasági Kamara elnökének, természetesen kötelességem a szőlősgazdák ér­dekeit épúgy megvédeni, mint minden más FELSŐHÁZI NAPLÓ III. mezőgazdasági termelési ág és érdekeltség ér­dekeit. De amikor világosan áll előttem, hogy ez nem az a megoldási mód, amellyel eredmé­nyeket lehet elérni, 'nyíltan és őszintén ki kell jelentenem, hogy egy más megoldási módra kell törekedni. Ebben a tekintetben szintén le­szek bátor egy javaslatot tenni és pedig a kö­vetkezőt. Tekintettel arra, hogy nem volna célszerű és helyes az italszesz termelését a szeszérde­keltség érdekszférájából kivonni, ugyanazt kel­lene tenniök a szőlősgazdáknak is, amit tettek a szesztermelők, nevezetesen a kérdést saját erejükből kellene próbálniok megoldani. Ez nem volna lehetséges 'másképpen, mint a kö­vetkező módon. Itt röviden még csak azt aka­rom felemlíteni, hogy tulajdonképpen az a bormennyiség nyomja a piacot, amely az úgy­nevezett direkt-termő vesszőkről ered s amely körülbelül egymillió liternél többre becsülhető ebben az országban és 28.000 katasztrális hold földet vesz igénybe. Ezek a borok mind tíz maiigán fokon alul vannak, ezek a borok nem alkalmasak exportra, ennek következtében lé­nyegesen nyomják a piacot. Abban a pillanat­ban, amikor ezeket a borokat el lehetne vonni a piacról, nem állana fenn krizis, >amely éppen ennek a bornak behatása következtében előállott a piacon. Ugy képzelem imagamnak a dolgot, hogy ezeket a direkt-termő vesszőket át kellene ol­tani nemes bortermelésre vagy csemegeszőlők termelésére és azokból a borokból, amelyek vi­szont megfelelő árért értékesíthetők, árkiegé­szítő alapot kellene létesíteni éppen úgy, mint a tejnél és az illetőket, az alatt az idő alatt, míg ez a procedura végbemegy bonifikálni, hogy nekik ez az átalakítás és szőleiknek át­állítása ne essék .túlságosan nehezükre. Azt hi­szem 1 , ha figyelembe veszem ezt és ha veszem az átlagterméseket Magyarországon, amely or­szágos átlagban nem tesz ki tíz hektolitert holdanként, viszont ha ezeknek a boroknak át­lagtermését nézem, 28.000 katasztrális (holdon — azt hiszem — közel 35 hektoliter az átlag, akkor világosan lehet Játni, hogy itt micsoda diszparitás vian a kétféle bortermelés közt. Vi­szont ha a fogyasztási szesz termelése elvétet­nék, akkor elvétetnék ez; az egyedüli kategó­riája a szesznek, amelyből bevételt lehet el­érni. Jól méltóztatnak tudni, hogy különféle '«zeszkategóriák vannak az országban, amelyek különféle árral vannak dotálva, mégpedig a fogyasztási szesz ára jelenleg 150 pengőben van megállapítva, a motorüzem-anyagba keve­rendő úgynevezett motalkó szesz 70 pengőben van megállapítva, a denaturált szesz ára 40 pengőben, az ecetszesz 50 pengőben, tehát az utóbbi két kategória ára alacsonyabban van megállapítva, inint amennyi a termelési költ­ségük. Ezek a különféle kategóriájú szeszárak azután egy tálba^ tétetnek bele és végered­ményben azt az; átlagárat fizetik ki. amely rezultálódik abból a tálból, elosztva a Magyar­országon termelt összes szeszmennyiséggel. Ha a legjobb kategóriát veszem ki, amely az ^ered­ményes árbiztosításnak alapja, abban a pilla­natban felborul a helyzet, abban a pillanat­ban nem lehet olyan átlagárat teremteni, amely a termelés rentabilitását biztosítja, ennek kö­vetkeztében /elborulna a helyzet és nem volna képes egyetlenegy mezőgazdasági gyár sem a termelést folytatni, eltekintve attól, hogy a borból eredő nyersanyag majdnem a tízsze­resébe kerül annak a nyersanyagnak, ami >a 63

Next

/
Thumbnails
Contents